Amióta a Városligetben a Fővárosi Állat- és Növénykert bekebelezte a vidámparkot, azóta nincs Budapestnek olyan élményparkja, mint például Bécsnek a Práter, ami tele van szédítő menetekkel. Szerintem a legfélelmetesebb az inverz bungee jumping, azaz amikor egy grandiózus parittyából lövik ki gumikötelekkel a vállalkozókat az ég felé.
A YouTube tele van olyan videókkal, amelyeken a delikvensek elájulnak. Épületes látvány. Én sajnos éppen nem értem rá, a feleségem viszont felült a csúzlira. Azt állította, hogy élvezte. Hova jutott ez a világ? – gondoltam ekkor magamban, mert eszembe ötlött, hogy alig néhány évtizeddel ezelőtt még az egyszerű körhinta jelentett akkora izgalmat, mint ma a bungee jumping.
Szárnyakat ad
Valami egyértelműen történt a társadalmunkkal, mert ma tényleg tömegek űznek nem olyan régen még extrémnek számító sportokat, mint a sziklamászás, a hegyikerékpározás vagy éppen a hódeszkázás. Meg is kérdeztem erről a pszichológust.
– Az a helyzet, hogy ma már annyira túl vagyunk ingerelve, hogy a legtöbb ember ingerküszöbe jóval magasabbra került, mint régen. Sokkal nagyobb hatásnak kell érnie bennünket ahhoz, hogy egy élmény vagy esemény érzelmileg megérintsen. Egyszerűen mindenből túl sok van: zene, fény, zaj, képernyő, információ.
Emiatt egyre kevesebb dolog képes bennünk valódi „életérzést” kiváltani. Ezért is keressük az extrém élményeket
– valami olyasmit, ami kizökkent, eufóriát ad, kiránt a megszokottságból. Az emberek mélyen vágynak arra, hogy úgy érezzék, végre élnek – mondja Jung Csilla klinikai szakpszichológus, logoterapeuta.
Ugrás a mélybe
Ismeretlen, tehát veszélyes
Még mielőtt továbblépnénk, érdemes röviden tisztázni, mit is értünk extrém sport alatt. Nos, olyan sportokat, amelyek nem szigorúan szabályozott keretek között zajlanak, hanem mindig nagy bennük a bizonytalanság, sok az ismeretlen, és éppen ezért rendkívül veszélyesek. Az extrém sportok tömegsporttá válásának ideje az 1990-es évekre tehető.
Persze nem lehet egyetlen szereplőhöz kötni egy egész életérzés felfutását, de az biztos, hogy az energiaitalokat gyártó Red Bullnak óriási szerepe van abban, hogy az extrém sportok ma ekkora népszerűségnek örvendenek. Egy ifjú osztrák marketingmenedzser, bizonyos Dietrich Mateschitz, egy thaiföldi üzleti útja során rosszul lett, azonban egy krating daeng (magyarul vörös bika) nevű helyi gyógyital gyorsan rendbe hozta.
Innen jött az ötlet, hogy ugyanezt az italt meg kellene ismertetni a nyugati világ agyonhajszolt menedzsereivel.
És megszületett a Red Bull. Mivel az a réteg, amelyiknek szánták, már akkor adrenalinfüggőségben élt – intenzíven dolgozott és intenzíven szórakozott –, a cég a megszületésétől fogva az extrém sportok szponzorálása mellé állt.
A folyamatot felgyorsította a televízió, majd később az internet és a közösségi média, melyek az addig szubkulturálisnak számító tevékenységeket – mint például a gördeszkázás vagy a snowboard – globális látványossággá és divattá emelték. A fiatalok számára ezek a sportok a függetlenség, a szabadság és az önkifejezés szimbólumaivá váltak.
1995-ben rendezték meg az extrém sportok első alternatív olimpiáját, az X Game-et Rhode Islanden, majd két évvel később debütált a téli verzió is. Az X Games gyorsan globális jelenséggé vált, az Egyesült Államok mellett Brazíliában, Japánban, Franciaországban és Németországban is rendeztek versenyeket. 2026-ban pedig új korszak kezdődik: az X Games League (XGL) bevezetésével egész éven át tartó bajnokság indul, amelybe vadonatúj sportágak is bekerülnek.
Lord Byron és a bungee jumping
De ne szaladjunk ennyire előre: ugorjunk vissza az 1970-es évekbe, a punkkorszak hajnalára, amikor néhány, Oxfordban tanuló úrifiú annyira unta magát, hogy elhatározták, ez ellen tenniük kell valamit. Közismert, hogy az unalom elképesztő tettekre képes sarkallni valakit.
A történelem második bungee jumping mutatványa a Golden Gate hídnál
Az unalom legnagyobb brit költője, Lord Byron például gyakran írt arról, hogy a modern ember – különösen a művelt, érzékeny, önreflektív ember – mindent megélt, de semmi nem elégíti ki. Byron ugyan nem Oxfordban végzett, hanem Cambridge-ben, ami csak nevében különbözik, de lényegét tekintve nem. Mivel az egyetemen nem engedélyezték neki a kutyatartást, ezért egy medvét vett magához háziállatként.
Lord Byron szellemiségét követve alapították meg az oxfordi ifjak másfél évszázaddal később a Dangerous Sports Clubot (veszélyes sportok klubja), hogy történjen már végre valami. A klub alapítója, elnöke, motorja egy bizonyos David Kirke volt, az igazi oxfordi úriember mintaképe és egyik legutolsó példánya.
Ő volt az, aki a világon a legelső bungee jumping ugrást végrehajtotta, a bristoli Clifton függőhídról, amely százegy méteres magasságban ível át az Avon folyó fölött. Két oxfordi mérnökhallgató előtte elvégzett pár számítást, hogy mennyi gumikötelet kell összefonni a sikeres gumipókugráshoz (ez lenne a bungee jumping szöveghű fordításban). 1979. április elsején, bolondok napján hajtotta végre David Kirke az ugrást, méghozzá nem is akárhogy:
