Kosztolányi Dezső mintegy száz évvel ezelőtt átvilágította Magyarországot. Alakok című kötetében egy-egy szakma képviselőivel beszélgetett, frappáns, sistergős kérdésekkel firtatta, hogyan néz ki világunk a cipész, a pap, a zsoké vagy éppen a dizőz szemszögéből. Hiszen ki tudna többet az emberekről, mint épp azok, akik tanítják, kiszolgálják, szórakoztatják, fodrászolják őket? Lackfi János mai szakmák képviselőivel beszélgetve ered neves kollégája nyomába, hogy friss, ropogós látleleteket szállítson az Életről, mely bizony csak azért is él, és élni akar.

(Lendületes, precíz hölgy, tiszta a mosolya, tiszták a mozdulatai, tiszták a szavai. Ahogy beszélgetünk, egyre inkább hajlok a nézetre, miszerint pattanásaink valójában igazgyöngytermő kagylók. És hogy a lélek bőrhibái is kinyomkodhatók.)

Sem vasöntő, sem kalózkapitány?
Énekesnő, stewardess… ilyesmi érdekelt! Barátnőmmel tizenkét évesen kisminkeltük egymást, anyukám mondta, csodás, de utcára így ne menjünk. Később totyogós gyerekekkel vágytam dolgozni, el is végeztem az iskolát. Jött a rendszerváltás, bezárták a bölcsődéket. Voltam német nyelvű titkárnő, ékszerbolti eladó, majd egy amerikai cég sminktermékeit forgalmaztam. Falun a smink nem nagy üzlet. A kozmetikusom bátorított, vágjak bele. Szeretem az embereket, az egészségügyi vonal is megvan. Pécsett végeztem, bőrgyógyászatot, bőrdiagnosztikát is tanultunk.

Élet és tudomány?
Az anyagismeret-tanárunk szigorú volt. ­Eldöntöttem, csak azért is jó leszek vegyészetből. Osztályelsőként végeztem, tizenegy díjat szereztem a szakma kiváló tanulójaként.

Ésszel vagy gépésszel?
Kétféle kozmetikus van. Egyiknek világa a drága gépek, a legmodernebb kezelések. A másik a gondolkodó kozmetikus. Ha valaki jön egy bőrgyulladással, próbálok a végére járni, kinyomozni a mélyebb okokat. Kamaszkori gyulladt, aknés bőr esetén bőrgyógyászt is bevonunk.

Kozmetika tájszólásban?
Mondták, angyalom, városi asszonyoknak való ez. Aztán kibökték, napszítta a bőrük, meg foltos, kipirosodik… Jöjjön el, néni, megmutatom, mit tudok. Ismernek gyerekkorom óta, nem húzom őket csőbe.­ Legtávolabbi vendégeim magyarok Kanadából, ­Arizonából, évi egyszer jönnek.

kozmetikus

(Kép: Canva)

Rózsaszín korszak?
Huszonöt éve csinálom. Lendületesen indultam, társaim közt elsőként indítottam vállalkozást. Tíz év alatt kiégtem. Ültem egy tanfolyamon feltöltött ajkú, műszempillás lányok között. Úristen, mit keresek én itt?!

Kapcsolódó: Lackfi János – A fodrász

És a fokozódó termelés?
Nem harsány vállalkozás ez. Nem kenyerem a konfrontálódás, a piacon sem tudok alkudni, ráhagyom az eladóra. Nem próbálom tartani a lépést a rátermett kollégákkal, akik hirdetik magukat, szórják a kisvideókat. Aki idetalál a kuckómba, az kincsre bukkan.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .
Ajánlott videó