A negyvenéves Andrea személyi edzőként a pandémia idején – amikor az edzőtermek bezártak, emiatt ő is elvesztette a munkáját – találta ki, hogy online edzéseket fog tartani, és ezt a vállalkozását viszi azóta is.
– Bár nagyon szeretem a munkámat, amióta nem vagyok alkalmazott, úgy érzem, sosem jutok a feladataim végére, és egyszerre ezerféle szerepben kell helytállnom – vallja be. – A két lányom mellett gyakorlatilag három műszakban dolgozom: nappal anyaként és edzőként, este adminisztrátorként, éjjel pedig kreatívként.
Amellett, hogy összeállítom az edzésterveket, konzultálok a hozzám fordulókkal, még arról is gondoskodnom kell, hogy mindez látszódjon, elérje az embereket. Rengeteg időt visz el a tartalomgyártás: posztokat írok a közösségi oldalamra, fotózok, hirdetést kezelek, üzenetekre válaszolok.
Viszont amióta megízleltem a szabadság ízét, nem szeretnék más beosztottja lenni.
Ennek az életformának nagy előnye az is, hogy ha a gyerekeim betegek, lelkiismeret-furdalás nélkül itthon tudok maradni velük. A kihívás számomra épp az, hogy ne váljon az egész életem egy nagy rohanássá, hanem tudjam élvezni is azt, amit felépítettem. Ezért mindig igyekszem emlékeztetni magam arra, nemcsak vállalkozom, hanem példát is mutatok a gyerekeimnek arról, hogy nőként mit érhetünk el.
A nők alulárazzák a munkájukat
– A magyar női vállalkozók – mint Andrea is – nyitottak, kreatívak, bátrak – mondja Békéssy Olga kommunikációs szakember, a Női Váltó Vállalkozói Klub alapítója. – De közben kishitűek, nehezen hiszik el, hogy ugyanolyan jók, mint a hasonló vállalkozást felépítő férfiak, és a munkájukat is hajlamosak alulárazni – hívja fel a figyelmet Olga.
– Míg a kétezres évek elején a marketingtréningekre beülő vállalkozók nyolcvan százaléka férfi volt, 2025-re a tanulóinknak már több mint a fele nő – osztja meg a megfigyelését a Nők Lapjával Wolf Gábor marketingszakember. Az ok talán az, hogy korábban a férfiak könnyebben kiléptek a céges keretek közül, könnyebben kockáztattak, váltak meg a biztos alkalmazotti fizetésüktől. Ma már mindez a nőkre is igaz lehet, viszont őket gyakran az élethelyzetük kényszeríti rá a vállalkozásra.
– Úgy látom, hogy a legtöbb nő nem készül tudatosan a vállalkozói létre – fűzi tovább a gondolatot Békéssy Olga. – Értéket szeretnének teremteni, hatást gyakorolni, nem elsősorban a pénzkereset a céljuk. Ráadásul – egy friss adat szerint – a nők majdnem hetven százaléka azért vág bele a vállalkozásba, mert nem talál az élethelyzetének megfelelő munkahelyet.
Magyarországon mindössze négy százalék a részmunkaidős állások aránya. Én is azért lettem tíz éve alkalmazottból vállalkozó, mert nem tudtam elképzelni, hogy két gyerek mellett visszatérek a korábbi állásomba, ahol akár napi tíz órát is dolgoztam. Tehát meg kellett teremtenem a saját munkahelyemet – és nagyon sokan járnak hasonló cipőben.
Ki alkalmas arra, hogy vállalkozást indítson?
Szakértőink abban egyetértenek, hogy egy vállalkozónak szükséges a belső hajtóerő és az önfegyelem, ami arra készteti, hogy fix munkaidő és főnök nélkül is minden reggel elkezdjen a céges ügyekkel foglalkozni, miközben nyilván hívogatóbb lenne egy tea mellett olvasgatni.
Aki erre az útra lép, annak azzal is szembesülnie kell, hogy bár a vállalkozó maga osztja be az idejét, sokszor neki sem nyolcórás a munkaidő, hanem több –
akinek gyereke van, az sokszor az éjszakai alvásidejét áldozza fel a munka oltárán.
Békéssy Olga szerint amikor az anyukák évekig otthon vannak egy vagy két kisgyerekkel, az akár egy ideális időszak lehet arra, hogy kicsiben kipróbálják, nekik való-e a vállalkozás, piacképes-e az ötlet, amit kitaláltak.
Vállalkozni ma nem éppen ideális. Egyrészt a kata adózási formát választó vállalkozók körének leszűkítése érzékenyen érintette a legkisebb cégeket, egyéni vállalkozókat. Másrészt jelen gazdasági helyzetben minden fogyasztó jobban megnézi, mire ad ki pénzt. Emiatt Békéssy Olga azt javasolja, aki céget indítana, és van alkalmazotti állása, ne adja fel, első körben végezze párhuzamosan a két munkát – biztos, ami biztos.

Wolf Gáborral nemegyszer fordult már elő, hogy lebeszélt egy vállalkozót egy ötletéről. Ha a piackutatás egyértelműen azt mutatja, hogy a termékének nincs jövője, szerinte ezzel időben szembesíteni valakit nagyobb szolgálat, mint adni rá egy marketingtervet. Az, hogy egy személyiség bírja-e a vállalkozói lét kihívásait, úgy látja, csak élesben derül ki.
– Nem lehetetlen, de nagyon nehéz, ha egy vállalkozó nő mellett nincs ott egy támogató partner, aki a nehezebb pillanatokban segít a továbblépésben, és anyagi biztonságot is nyújt a családnak. Persze ha egy nő sikeres lesz, azt nem mindig éli túl a házassága. Ha pedig a saját jogán fut be, válik jómódúvá, azt néhány közösségben, családban szinte titkolnia kell, mert a rokonok, ismerősök gyakorlatilag kinéznék maguk közül.
A felelősség terhe
– A vállalkozásban óriási előnyt jelent, ha nem egyedül viszed a terheket – mondja Szandra, aki egy vidéki városban üzemeltet kávézót. – Én nem a vendéglátásból érkeztem, így inkább a vendég nézőpontjából közelítek a kávézónkhoz: azt nézem, mennyire finom, amit kínálunk, vagy jó szívvel adnám-e a családomnak.
Szerencsére az üzlettársam – aki szintén nő – otthonosan mozog a szakmában, hiszen gyerekkora óta ebben a közegben él, vele kölcsönösen motiváljuk, erősítjük egymást. Mindketten hisszük, hogy nem elég csak a haszon reményében dolgozni: a szív és a szenvedély legalább olyan fontos, mint a számok. Ha jönnek a nehézségek, a kreativitás és az alkalmazkodóképesség segít átlendülni rajtuk.
A Covid és az energiaválság megmutatta, hogy több lábon kell állni, ezért elkezdtünk rendezvényekre is ételt-italt szállítani. Vezetőként nekem belefér, hogy beálljak a pult mögé, takarítsak, vagy akár késő estig dolgozzak, mint a kollégáim.
Fontos, hogy csak olyasmit várjak el másoktól, amit magam is megteszek.
Amiben más a munkám, mint a csapatom tagjaié, az a felelősség. Nemcsak a vállalkozás működéséért, hanem a dolgozóink és a családjuk megélhetéséért is felelősséggel tartozom. Akkor is, amikor nehezebben megy.
A marketingszakértő már átélt négy-öt gazdasági válságot, így azt mondja, az első számú tipp, ami válságállóvá tehet egy vállalkozást, ha folyamatosan kommunikál.
– Aki reflexből csendben marad, ha épp nem megy neki jól – folytatja Wolf Gábor –, vagy emiatt nincs kedve posztolgatni, hírlevelet fogalmazni, ügyfelekkel találkozni, az fog először eltűnni a piacról. A vevők attól vásárolnak ugyanis, akit látnak, akiről hallanak.
Sokan például azért félnek belevágni a céges közösségimédia-oldal létrehozásába, mert tartanak a negatív kommentektől. Pedig ebbe is bele lehet tanulni, megérteni, hogy ezek legtöbbször nem a cégről vagy a vállalkozóról szólnak, hanem a kommentelőről. A negatív kritikákra pedig mindig megértő, korrekt választ kell adni. Megkérdezni, hogy tehetnék jóvá a hibát, mert ez a reakció, ha egy potenciális vásárló olvassa, a bizalmat építi.
Válságálló tulajdonságok
Köztudott, hogy válság esetén először a közép-árkategóriájú termékek, szolgáltatások esnek ki a piacról, mert a nagyon drága és a nagyon olcsó alternatívák továbbra is kelendők maradnak. A cégek általában értenek ahhoz, hogy lenyomják az áraikat, de kevésbé ügyesek abban, hogy előálljanak egy luxustermékkel, ami a válság által nem érintett fogyasztókat szolgálja ki.
– Ilyenkor meg szoktam tőlük kérdezni, hogy mi a legjobb, amit nyújtani tudnak – a pénz nem számít. Ez elindítja bennük a gondolkodást – avat be Wolf Gábor. Amikor arról kérdezem a marketingszakembert, milyen vállalkozás fut most jól, példaként említi,