A vulkánok és az óriások hazája vad, szeleknek és tengeri viharoknak kitett vidék. Azért utaztam oda, mert mindenképp szerettem volna látni a 3718 méter magas Teide vulkánt. (Meg hogy találkozzam a fiammal és a családjával, akik nem itthon élnek, de erről majd később.) Azt hallottam, hogy a Teide vidéke igazi holdbéli táj, ahol életnek semmi nyoma, csak sivár pusztaság és égésnyomok mindenütt, és e vulkáni fennsík közepéből váratlanul és lenyűgözően, egy korábbi beomlott tűzhányó kráteréből tör az ég felé a Teide.
Tenerifén pontosan ez a látvány fogadott, azzal a különbséggel, hogy a pusztaság tele volt szórva gigantikus bazalttömbökkel, amelyeket az elmúlt évmilliók szél- és a homokviharai mitikus szobrokká faragtak. Mintha csak üzentek volna a földtörténet őskorából. Arra csábítottak, hogy egyikhez-másikhoz közelebb menjek, és kihallgassam, mit susognak. A Teide annyira különleges, tekintve, hogy az óceán aljáról tört fel húszmillió évvel ezelőtt, hogy az ember már ettől a ténytől megilletődik.
Hirtelen úgy éreztem magam, mint a sas, aki fölébe száll, és onnan tekint le a végtelen sivatagi tájra. Szerencsém volt, a Tenerifét beburkoló áttetsző homokfüggöny, ami miatt messziről semminek nincs határozott kontúrja, mintha egy pillanatra ellebbent volna, így az éles fényben a plató pereméről elláttam a Kanári-szigetek mindegyikéig. Még a legkisebb is kirajzolódott a horizonton. Az óceán önmagában is lenyűgöző látvány.
Puerto de la Cruz festői üdülőváros, a háttérben a Teide, az óceán partján a Lago Martiánez beachkomplexum
Azúrkékjét a partok közelében irdatlan bazaltóriások törik meg, hosszú karjukat lengetve arra figyelmeztetnek, amire a Teide információs központjának vetítőtermében a szigetek eredetét bemutató lenyűgöző film is, amelynek végén a hegy szelleme fenyegetően leszögezi: „Nem haltam meg, csak alszom.” Végigfutott a hátamon a hideg.
Hullámfürdő lávából
A vulkánról egyenesen a szállásunkra indultunk, és a reptéren bérelt autóval – Tenerifén ez az ideális közlekedőeszköz – letekeredtünk az óceán partjára. A sziget északkeleti csücskében szálltunk meg, Valle de Guerra falucskában, ami azért bizonyult tökéletes választásnak, mert ez a helység nem kifejezett turisztikai központ, ugyanakkor ideális kiindulópontja egy csillagtúrának.
Itt még nyáron is kevésbé elviselhetetlen a hőség, mint délen, folyton fújdogál az óceán felől egy kis szél, és egész délelőtt felhős az ég, csak dél körül süt ki a nap. Télen kétségkívül jobb választás a sziget déli fele. A hőmérséklet állandóan huszonöt fok körül van, és a tenger sem hűl le különösebben, szörfözésre, hullámlovaglásra tehát a „hideg évszakban” is kiváló.
Kapcsolódó: „Izland kiszínezve” – Örök tavasz az Azori-szigeteken
A sziget amúgy nem igazán kedvez a strandolásnak, öt-tíz méteres hullámok csapódnak a parthoz, emiatt úszni nemigen lehet, a homok pedig fekete – ha csak nem hozatnak Marokkóból aranyhomokot, ahogy a déli üdülővárosokban láttam –, ráadásul a vízből meredező bazaltsziklák roppant veszélyesek. De pont ez a hívogató az óceánban, hogy megunhatatlanul izgalmas!
Garachico természetes lávamedencéiben télen-nyáron lehet fürödni
Mi például második nap felkerestük Garachico lávastrandját –, ez a városka számított a sziget legnyüzsgőbb kikötőjének a spanyol hódítás után, mígnem a 18. század elején egy lávafolyam le nem mosta a térképről, hogy most nyaralóhelyként virágozzon fel újra –, ami arról híres, hogy a városi strandon természetes sziklamedencékben várja a turistákat a friss tengervíz, amelyekben, tekintve, hogy a kövek lezsilipelik a hullámokat, nagyon jókat lehet úszni.
Ennél már csak az jobb, amikor a dagály idején a hullámok mégis betörnek a medencékbe, amelyek ilyenkor hullámfürdővé változnak. Ezt kicsik és nagyok egyaránt nagyon élvezik, mi a négyéves unokámmal nem győztünk felkapaszkodni a hullámok tarajára, majd önfeledten ringatóztunk a hegynyi vízgörgetegeken, tudván, hogy ártalmatlan játék részesei vagyunk, semmiképpen nem csapódhatunk a szikláknak.
A fekete homokról is hamar kiderült, hogy a gyerekeknek borzasztóan tetszik, s bár a végére egytől egyig kócos kis ördögökké váltak, kezük alól a barcelonai Sagrada Familia tornyaihoz hasonlatos, csinos, csöpögtetett várak kerültek ki.
A mágikus babérerdő
A sziget vonzza a mitikus asszociációkat. Itt ugyan nem kelt ki semmiféle szerelemistennő a habokból, viszont van mágikus babérerdő, olyan sűrűn összefonódott ágakkal, hogy A Gyűrűk Ura rendezője is megirigyelné. Az Anaga-hegységben található, ezer méter magasan. Majd innen átkapaszkodtunk a Teno szerpentinjeire. Ezt a hegységet mély, vadregényes szurdokok szabdalják, melyekben festői falvak húzódnak meg, ilyen apró zsákfalu a sziget gyöngyszeme, Masca is.
