A cél egyrészt a szülők tehermentesítése, hogy kettesben tölthessenek egy estét, és el tudjanak menni, mondjuk, színházba vagy vacsorázni anélkül, hogy a gyerekfelügyeleten kellene aggódniuk. Másrészt a gyerekeknek is „buli” az oviban aludni, ráadásul ilyenkor extra programokkal is készülnek nekik, például zseblámpás kincskereséssel.
A gyerekeket este hatra vihetik be a szülők, és legkésőbb másnap reggel fél kilenckor kell hazavinniük őket. A polgármester beszámolója szerint az első alkalom szuperül sikerült, a pedagógusok visszajelzései alapján az óvodások hamar alkalmazkodtak az új helyzethez, és boldogan, élményekkel telve tértek haza.
Mosolyra húzódott a szám, miközben erről olvastam.
Micsoda vagány ötlet, és milyen jó lehetőség azoknak, akiknek nincs a közelben nagyszülő vagy rokon, akire rábízhatnák a gyereküket, bébiszitterre pedig nincs pénzük, esetleg egyedülálló szülők. A kommenteket olvasva viszont sírhatnékom támadt. Rengetegen számonkérik az új lehetőséget üdvözlő szülőket, hogy minek vállaltak gyereket, ha le akarják passzolni? A szórakozás fontosabb?! Egészen elkeserítő, hogy még mindig itt tartunk.
Hogy sokak szerint a szülőségnek okvetlenül egy mártíromságnak kell lennie, teljes önfeladásnak, amelyben a saját vágyaknak nincs helye. Látom magam előtt a gyereküket éjszakai oviba küldő anyákat és apákat, akik hazaérve lerogynak a kanapéra, és úgy döntenek, nem is mennek el sehova, csak beszélgetnek, vagy csöndben néznek ki a fejükből, esetleg alszanak, vagy a tesóval foglalkoznak. És közben tudják, hogy az ovisuk jól érzi magát, mert nyilván minden szülő fel tudja mérni, hogy az ő gyerekének való-e ez a program, és nem kényszeríti olyasmire, amit nem szeretne, vagy amire nem áll készen.
A teljes letargiából az hozott vissza, hogy többen rákérdeztek, vajon az óvodai dolgozók kapnak-e ezért megfelelő juttatást. (Mint kiderült, igen.) Tehát legalább az óvónők felé mutatnak empátiát és szolidaritást azok, akik egyébként szülőtársaikat ütik-vágják verbálisan. Ez is valami, talán van remény.
