Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott, így tanácsai ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehézségein.

Három gyerek, három különböző ovis élmény – egy anyuka ilyen sok tapaszatalattal a háta mögött is bizonytalan, hogy a legkisebb gyereke jó óvodában van-e. Levélben kérdezte Vekerdy Tamást az ideális oviról:

„Nagyobbik fiam sokat szenvedett az óvodában. Most tizenegy éves. Kemény óvoda volt, ahol a gyerekek idejét már középső csoporttól a különböző (utált) kötelező foglalkozások töltötték ki, és a

nagycsoportban már gyakoriak voltak és hétvégén rendszeresek a házi feladatok, különösen matematikából.

Értelmes gyerekem, aki hároméves kora után nem sokkal már elég jól számolt, ekkor utálta meg a matematikát, és ha nincs olyan szerencsénk a tanító nénivel, mint amilyen volt, máig is utálná. Iskolába menni nem akart, és az első hetekben, élve és visszaélve az egyébként zseniális tanító néni kedvességével, az iskolában úgyszólván kitombolta magát. És aztán – ez volt a tanító néni varázslata lassan viszszaváltozott azzá az érdeklődő, nyitott, értelmes gyerekké, akinek három-négy éves korában ismertük, de amit az óvodai nagycsoport alaposan megrongált benne.

Így talán érthető, hogy a második fiamnak már nagy gonddal kerestem és választottam óvó nénit és óvodát, találtam is. Vegyes csoportba járt, a játék és a mese volt a fő téma, és három éven át imádott óvodába járni, ugyanakkor boldogan várta az iskolát. Ahová első perctől (hála Istennek, ő is a fenti tanító nénihez került, aki újra elsős lett) boldogan ment, és úgyszólván az összes többi gyerekkel együtt, abszolút sikeres volt.

Engem tehát nem kell meggyőzni arról, hogy milyen a jó óvoda, ahol békén hagyják a gyereket, hagyják játszani, mondókáznak és énekelnek azzal, aki éppen odagyűlik az óvó néni köré, körjátékokat játszanak, tavasszal palántáznak, a nyári szünet előtt epret főznek be, és hadd ne soroljam tovább.

Közben azonban elköltöztünk, sajnos, elég messzire az iskolától és a megtalált jó óvodától, így harmadik gyerekemnek, Eszti lányomnak, akit legszívesebben visszahoztam volna a régi óvodába, ha nem jelentett volna kétszer másfél órás utazást naponta, megint óvodát kellett keresni.

Kapcsolódó: Kisebb vagy nagyobb óvoda? – Vekerdy Tamás tanácsa

Kérdezősködtünk, kerestünk, találtunk. Itt is vegyes csoport van, és nincsenek iskolás kötelező foglalkozások, és itt is ki volt tűzve olyan cikk a Nők Lapjából, amelyik arról szólt, hogy milyen a jó óvoda. És mégis súlyosan csalódtam! Mert ez az óvoda vagy legalábbis a mi két óvó nénink (különösen az egyik) azt hiszem, átesett a ló másik oldalára, mint mondani szokták.

Ez a nagyfiam szigorú, kibírhatatlan »tanító« óvodájához képest a másik véglet! Itt mindent »hagynak«!

Ez azt jelenti, hogy jó esetben a gyerekek egymást is fellökve, egymás építményeit szétrúgva rohangálnak, rosszabb esetben verekszenek. Az óvó néni, különösen az egyik, ilyenkor csak üvölt, már bocsánat, de mi szülők is többször halljuk (szerintem nem alkalmas erre a pályára), és szidalmazza a gyerekeket. Nincsenek megteremtve a nyugodt játék körülményei, nincsenek mondókák. Énekelni sem hallottam még őket.

Az ovi még a játékról kellene, hogy szóljon, persze az alapvető készségek fejlesztése mellett (Fotó: Getty Images)

A lányom imád énekelni, de még nem hozott haza dalt az óvodából. A már többször emlegetett óvó néni néha elkezd ugyan mesélni, de mivel a gyerekek »rosszalkodnak«, büntetésből abbahagyja. Beszéltünk a vezető óvónővel, ígérte, hogy beszél a mi óvó nénikkel, valami kis változás volt is, egy-két héten át, de most már minden újra megy tovább a régi módon. A lányom már nem nagyon akar óvodába menni, reggelente a hasát fájlalja, és fél a verekedő fiúktól. Szeretném, ha véleményt nyilvánítana: melyik a jó óvoda, milyen a jó óvoda?”

Vekerdy Tamás a keretek és a játék mellett áll

De hiszen maga már megmondta, megírta, hogy melyik a jó óvoda; természetesen a „középső”, ahová a kisebbik fia járt. A jó óvoda életét természetesen szokások, ritmusok tagolják, és miközben tere és ideje van a tényleg szabad játéknak – amihez persze a gyerekeknek szabadon felhasználható eszközeik is vannak, méghozzá lehetőleg olyanok – anyagok, fahasábok stb. amelyeket a fantázia akármivé átváltoztathat, ahogy a könnyen mozgatható bútorokat, vagy a bútorok leterítésére szolgáló pokrócokat, lepedőket is… Így lesz a leterített asztalból barlang, ház, szoba, kuckó, az egymás mellé tett székekből repülő, rakéta vagy autóbusz…

A szokások és a ritmusok szervezik a napirendet.

Ha az óvó néni mesélni kezd, vagy elvonul egy nyugodt sarokba azokkal, akik hallgatni akarják a mesét, míg a másik óvó néni biztosítja, hogy akik játszanak, ne bonyolódjanak végeérhetetlen veszekedésekbe, netán verekedésbe. Az óvó néni vár rájuk dúdolva, énekelgetve, amíg mindnyájan összegyűlnek és elnyugszanak. (Kolléganője esetleg ölébe vesz, és maga mellé ültet és ölel egy-két, még nyugtalanabb gyereket…)

Nők Lapja 2005/41-es lapszámában Vekerdy Tamás ad tanácsot (Fotó: Nők Lapja archívum)

Egy szóval nagyon sok módja van az óvodai „rend” fenntartásának, ami lehetővé teszi az érzelmi biztonságban kibontakozó, szabad létezést a gyerekek számára. Igen, tényleg vannak, lehetnek pályatévesztők ezen a pályán is. (Bár érthetetlen, hogy miért maradnak meg ebben a számukra is kínos, sőt, naponta újra kínzó szituációban.)

Eszti hasfájása – így, a távolból diagnosztizálva – pszichoszomatikus tünetképződés, vagyis a lelki terhek és bajok – félelmek, szorongások és unalmak – jelentkeznek a testi tünetben. A maga helyében én, ha tehetném, biztos, hogy elhoznám Esztit ebből az óvodából (vagy legalábbis ebből a csoportból), és minél előbb, annál jobb.

Vekerdy Tamás: Az óvodának nem kell az iskolára felkészítenie

Nők Lapja 2005/41. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images