Csak színpadon állhassak!

Emlékszem, gyerekként néztem magam körül az embereket Marosvásárhelyen, ahol éltünk, és azt éreztem, én más leszek. Még nem tudtam megfogalmazni, pontosan mit is szeretnék, csak azt tudtam, hogy a színpad lesz az én világom. Persze kimondani sokáig nem mertem, annyira szürreálisan hangzott volna abban a környezetben, de elkezdtem keményen dolgozni érte.

Kamasz lányként válogatott tornász lettem Romániában, akkoriban inkább a táncos karrier látszott reálisnak. Közben azonban csodáltam a filmcsillagokat a moziban, és elképzeltem, hogy egyszer viszontlátom magam a vásznon. De arról, hogy énekesnő leszek, nem is álmodtam.

Hang a „pincéből”

A hangomat a barátaim fedezték fel, amikor egyszer énekeltem nekik: „Kenguru, hiszen ez vadállati!” És valóban, az anyámtól kapott kazettás magnóról visszahallgatva a hangom, mintha a pincéből jött volna. Rekedtes volt, és mély, óriási csalódást okozott. Honnan jön ebből a cingár csajból ez a hang? – senki nem értette. Később aztán kiderült, hogy ez lesz a védjegyem. Amikor felfedeztem magamnak a rockot, egyből a helyemre kerültem. Később csatlakoztak hozzá a musicalek, sanzonok, popdalok.

Anyukámmal, a világ legédesebb emberével, akivel 1982-ben átjöttünk Magyarországra

Új ország, új élet

De ez már Magyarországon történt, néhány évvel azután, hogy édesanyámmal áttelepültünk Erdélyből. Idegen világ fogadott, nagyon elveszettnek éreztem magam. Szerencsére felvettek a Testnevelési Egyetemre, és én már másodévben párhuzamosan jelentkeztem az Országos Szórakoztatózenei Központba, hogy szeretnék énekelni tanulni.

Kapcsolódó: Kvíz a magyar rockzenéről

Kíváncsi voltam, igaza van-e az embereknek, amikor azt mondják: neked énekelned kell! És igazuk volt. Lassan, kemény munkával magamra találtam. Huszonegy évesen már kerestem az énekléssel, és elköltöztem anyuéktól. Elkezdődött a felnőtt életem. Nem volt könnyű, mert nemcsak a kisebbségi létből fakadó kishitűségemet kellett legyőznöm, de egzisztenciális problémákkal is küzdöttem.