Olyan szépek voltak az Örs vezér téri betondzsungelben, hosszan és moccanatlanul ölelve egymást a vastagon zuhogó esőben, hogy alig akadt olyan utasa a metrónak, aki nem torpant meg legalább egy másodpercre az aluljáró felé sietve-futva-rohanva a különös szerelmespár hatására. Nem volt szexualitás a két gyerek ölelésében, nem nyalták-falták egymást polgárpukkasztó hévvel – tinédzserek lehettek, még a magasra nőtt fiú is kevesebbnek tűnt húszévesnél –, ők csak behunyt szemmel forrtak eggyé a végtelen, irracionális vágyban, hogy soha többé ne engedjék el egymást.
Mert a másik nélkül nincs élet, nincs holnap, csak a semmi… Aki volt szerelmes, vagy ebben a percben is az, biztosan ismeri a mulandóság fájdalmát.
Nem az élet végességét érezzük, inkább az idő kegyetlenségét.
Azt, hogy még itt vagy nekem, és én neked, még enyém a kezed, a szád, minden porcikád, az érzéseid, a figyelmed, a gondolataid, de közben tudjuk, a varázslatos pillanat véget ér egyszer, és a hétköznapok józansága veszi át az uralmat… Tán emiatt hűséges társa a boldogságnak a szomorúság, és ez váltja ki belőlünk az együttélés vágyát is. Mégis megőrizhetjük életünk legtündöklőbb korszakát? Mégis maradhatunk szoborrá vált gyerekek, akik megható és mosolyra késztető emlékműként mutatják fel a szerelmet?
Persze az utcai emlékművek korra, nemre és iskolai végzettségre való tekintet nélkül hatnak a járókelőkre. Magam például majdnem elfelejtek felszállni a hatvanhetes autóbuszra, mert megszállottan keresek a telefonomban egy néhány héttel korábbi, fájdalmas hírt, amelyet félretettem, de az Örs vezér téri „szobor” hatására eszembe jutott. Miért is?
(Fotó: Getty Images David-Prado)
Ma is érvényes Shakespeare Rómeó és Júliája
Mert megérintett, szíven ütött, és úgy éreztem, utána kell néznem egy tragikus szerelmi történet hátterének. Figyeljenek! „A romániai A1-es autópályán tragikus esemény történt. Bukarest és Pitești között két fiatal összeölelkezve ugrott egy kamion elé, és azonnal életüket vesztették.
Azóta kiderültek a szomorú részletek. A lány tizennégy éves volt, és Giurgiu megyéből származott, a fiú pedig tizennyolc éves volt, és Buzău megyében lakott. A két fiatal azért döntött úgy, hogy közösen véget vetnek az életüknek, mert a szüleik nem értettek egyet a kapcsolatukkal.”
Felfoghatatlan. Azért hal meg két gyerek a 21. században, amiért Rómeó és Júlia ötszáz évvel ezelőtt? Shakespeare Júliája is tizennégy volt… A Montague és Capulet család gyűlölködése kergette halálba a veronai fiatalokat, de ma mi űzhette a romániai szerelmespárt a kamion alá? A szülők tiltakozása…?
Hosszas kutakodás ellenére sem ismerem a részleteket, de azóta is beszélgetek szakértőkkel és laikusokkal annak furcsaságáról, hogy a fiatal pár épp most választotta a halált, amikor hegyet építhetnénk a Z generáció szerelemellenességéről szóló tanulmányokból.
Amikor sok szakember alapos kutatások eredményeként rögzíti, hogy a számítógéppel és mobiltelefonnal összenőtt, bedrótozottnak is nevezett nemzedék jelentős hányada beéri a Tinderrel, a korai szexszel, a pornóval és azzal is, hogy egyedül éljen, mert köszöni szépen, nem kér az öröknek kikiáltott érzelmek hamis romantikájából.
