Általában olyan kritikusan viszonyulunk a cimboráinkhoz, vagy ahogy a tanítványaim mondják, a „barinőinkhez” és „tesóinkhoz”, hogy egy földönkívüli biztosan azt hinné, ha velünk kellene élnie, csak azért vannak barátaink, hogy nehezítsék az életünket, mondja szomorúan Virág, az egyébként mosolygós testnevelőtanár, majd hosszú szünet után teszi hozzá, hogy ő majdnem belehalt egy barátság elvesztésébe.

Nem barátnők, ikertesók!

Miféle kémia királyol, milyen vonzások, taszítások, rokonszenvek, ellenszenvek, véletlenek és eleve elrendeltetett törvényszerűségek működnek, amikor besorolódunk egy közösségbe, közben jól-­rosszul kiválasztjuk a hozzánk illő társakat, barátokat? Virág sem tudja, mi lökte, taszította Olga felé, amikor a hetvenes évek közepén, copfos kislányként belépett egy budapesti általános iskola osztálytermébe. Imponált neki a nevetős barna lány, mert magabiztosabbnak tűnt, mint a többiek? Remélte, hogy bátrabb lesz a közelében? Ma sem érti, hogyan merte gátlásos nyusziként már az első tanítási napon javasolni Olgának, üljenek egymás mellé, és legyenek barátok. 

– Érdekesek voltunk egymásnak, mert az ellentétek tényleg vonzzák egymást, azaz Olga rámenősségét jól kiegészítette a szelídségem. Elválaszthatatlanok lettünk, még akkor sem szakadt meg a barátságunk, amikor középiskolába kerültünk. Pedig Olga kitűnő tanuló volt, én örültem, ha hármasra sikeredett a matekdolgozatom. Tőle féltek a többiek,­ mert legyőzhetetlen volt a szópárbajokban – kíméletlenül gúnyolta ki mások hibáit –, engem általában szerettek, mert sokat nevettem; ha bántottak, nem törlesztettem; ráadásul szebbnek tartottak nála.

De ez nem zavarta Olgát! Inkább tetszett neki, hogy csinos vagyok, lelkesen drukkolt a tornaversenyeimen, közben élvezte, hogy tisztelem az éles eszét. Középiskolás korunkban, amikor egyre fontosabbak lettek a bulik meg a fiúk, a bölcs barátnőm gyakran mondogatta, óriási udvart tudunk építeni egymásba kapaszkodva. Igaza volt, mert a fiúk egy része feltekeredett a kedvességemre és csinosságomra, a többiek Olga dumájáért, karcos humoráért, jó alakjáért rajongtak.

Szóval taroltunk, mert erősítettük egymást! Ha ketten megjelentünk, szinte mindenki behódolt a „kétpetéjű ikerpárnak”, a szőke és a mediterrán típusú lánynak, mert többnek tűntünk együtt, mint külön.

Szőke + barna = különleges halványlila, mondogatta Olga.

Ennek örültem, de aggódtam: mi lesz velünk, ha betoppan a szerelem? A barátnőm nem aggódott. Egyszer nevetve mutatott egy cikket épp a Nők Lapjában egy lányikerpárról. Ők hosszas keresgélés után találtak egy fiúikerpárt, majd a közös esküvő után olyan házba költöztek, amelyben egy udvar tartozott két önálló lakáshoz. Így csináljuk majd mi is, mondta magabiztosan.

(Fotó: Getty Images)

Közbelép a külvilág

A barátnők csak a családjaik közötti, jelentős különbséget hagyták figyelmen kívül. Virágot az édesanyja nevelte egyedül, számára nagy siker volt, hogy érettségi után felvették testnevelés szakra, egy vidéki tanárképző főiskolára; Olga szülei külföldi egyetemre szánták a lányukat, és erőfeszítéseiket siker koronázta. Nagy-Britanniában dolgoztak külkereskedőként, és e beosztásukban gyorsan megszervezték, hogy a lányuk a walesi egyetemre jelentkezzen. Persze az már Olga érdeme, hogy a nyelvtudása és felkészültsége alapján bejutott a színvonalas intézménybe, hogy ott környezetvédelemmel, később klímakutatással foglalkozzon. 

– A távoság sem ártott a barátságunknak! Rájöttünk, hogy nem élhetjük a Nők Lapjából megismert ikerpár életét, de nem azért vesztettük el egymást ötvenhat éves korunkra, mert Cardiff messzebb volt Egertől, mint a budapesti Sütő utca a Klauzál tértől. Sőt! Az egyetemi évek alatt még őszintébb lett a kapcsolatunk. Drukkoltunk egymásnak a vizsgák előtt, kiveséztük a szerelmi ügyeinket, amikor Olga hazajött, együtt buliztunk, pasiztunk, filozofáltunk, „elméletben” megmentettük a földet, az emberiséget, a szerelmet, közben rengeteget nevettünk.

Az sem ártott a barátságunknak, hogy diplomázás után két évvel férjhez mentem. Olga nem féltékenykedett, ő lett a tanúm, és én megkedveltettem a műszaki tanár férjemmel a szúrós humorú „walesi barátnőmet”. Olga akkor is szeretett és támogatott, amikor 2004-ben megszültem a fiamat, pedig már eldöntötte, végleg Wales-ben marad. A kapcsolatunk csak akkor lett súlyos beteg, amikor az én okos barátnőm rátalált a férjére 2015-ben.