Tény, hogy a figyelmi kapacitásunk csökken – a tudomány mai állása szerint ezt a médiának, az alváshiánynak és a megnövekedett stressznek „köszönhetjük”. Bár azt is olvashattuk már, hogy az aranyhal szintjénél járunk, tehát kilenc másodpercig tudunk egyvalamire fókuszálni, ez szerencsére téves adat.

Igaz, a kutatások valós eredményei sem túl biztatók, ezek alapján 2004-ben két és fél percig tartott az úgynevezett fenntartott figyelmünk, 2012-ben 75 másodpercig, mára pedig 45 másodpercre csökkent.

Azaz az agyunk 45 másodpercenként unja el magát, és követel egy új ingert magának. 

– A fenntartott figyelem azt jelenti, hogy egy feladatra fókuszálunk, ez a hétköznapi értelemben vett koncentráció szinonimája, amely a felmérések szerint biztosan romlik – magyarázza Pető Réka, az ELTE pszichológiai tanszékének tudományos munkatársa. – Ha a számítógépünkön több dokumentum, weboldal nyitva van, és új ingerre vágyik az agyunk, akkor folyamatosan megszakítva a figyelmünket, egyikből a másikba lépegetünk át – ezt akaratlagos váltásnak nevezzük. 

Ami egyértelműen szétveri a tartós figyelmet, az offline jelenlétet, és kognitív kifáradáshoz vezet, az az, hogy állandóan ingereket, információkat kapunk a zsebünkben vagy az asztalon rezgő készülékből. Ezek hatására nem akaratlagosan, de ugyanúgy megszakad a koncentrációnk. Egy felnőtt ma átlagosan ötpercenként kap egy értesítést, és ehhez annyira hozzászoktunk, hogy ha nem érkezik jelzés, tudattalanul elkezdjük hiá­nyolni: miért nem reagálnak az üzenetemre, a fotómra, miért nem jön már meg az az e-mail?  

A dopamin lájkokban érkezik

– Hihetetlennek tűnhet, de a médiafogyasztás, a lájkok gyűjtése, önmagában a közösségi oldalak pörgetése is ugyanolyan dopaminlöketet vált ki a testünkben, mint amikor valaki megdicsér, megsimogat minket, vagy ha valami finomat eszünk – hívja fel a figyelmet a pszichológus. –

Pont ilyen hatással van ránk egy érdekes hír vagy egy szép fotó, ráadásul ha már öt perce nem ingereltük az agyunkat, akkor elkezdünk sóvárogni az érzés iránt, ezért kapjuk elő állandóan a telefonunkat, ami a legkönnyebben elérhető örömforrássá vált. A fizikai világ ritkán olyan pörgős, és ritkábban hat ránk olyan erősen, mint az online tartalmak.

Kapcsolódó: Johann Hari: Aki mérges, tovább görgeti az appot

– Idősebbekkel beszélgetve vagy egy régi filmet nézve érezhetjük azt, hogy elképesztő lassan követik egymást a történetek, az események: ebben az esetben ugyancsak a dopaminlöketet hiányoljuk – folytatja Pető Réka. – Amikor a gyerekeimnek lejátszottam a saját gyerekkorom kedvenc rajzfilmjeit, én is rácsodálkoztam, mennyire lassúnak és unalmasnak tűnnek mai szemmel.

Ennek oka, hogy az újabb filmekben sokkal gyorsabb képváltásokkal dolgoznak a rendezők, sokkal több képet látunk ugyanannyi idő alatt, és ez vált a mércévé. Amerikában TikTok-agynak is nevezik a serdülők, kamaszok fejében zajló folyamatokat: a fél-egy perces videók miatt ugyanis a fiatalok információfeldolgozása rendkívül felgyorsult.

Számukra már az a sztenderd, hogy ennyi idő alatt kell annyi információt kapniuk, amennyi kielégíti őket. Ha tíz percig néznek valamit, akkor már arra gondolnak, miről maradhatnak le közben… Sokszor halljuk, hogy a mai fiatalok nem tudnak figyelni, türelmetlenek, vagy állandóan a telefonjukat nyomkodják. De fontos látni: egyrészt mi, felnőttek alakítottuk ki ezt a világot, másrészt nem a fiatalok „romlottak el”, hanem a környezet változott – ahogyan mi magunk is. 

Működik még az elmélyülés a színházban? 

A rövidülő figyelmi képesség és a minket körülvevő erős vizualitás hat a színházi világra is – erősíti meg kérdésünkre ifj. Vidnyánszky Attila rendező és Németh Nikolett dramaturg. Egyértelműen érzékelhető, hogy a fiatalabb nézők látvánnyal kapcsolatos ingerküszöbe sokkal magasabb, mint a korábbi generációké, ez pedig alkalmazkodásra készteti az alkotókat.

A Vígszínház @LL3t4rgIA című új előadása kifejezetten az érettségi előtt állókat megszólító témákat és problémákat dramatizálja, ennek megfelelően­ alakították ki a formanyelvét és a kommunikációját is. 

– A színház folyamatosan változik és alkalmazkodik témák és formák tekintetében is – vélik az alkotók. – De

fontos megtalálni az egyensúlyt az alkalmazkodás és a színházi hagyományok között, hinnünk kell abban, hogy egy Z generációs is képes élvezni a klasszikust,

 és a boomer sem megy el szünetben a @LL3t4rgIA-ról. Rossz hozzáállás lenne versenyezni a rövid videók világával, hiszen teljesen más a célja a színháznak és a TikToknak. Másrészt a rövidülő figyelem nem hasznos jelenség, ezért káros is lenne arra játszani, hogy ezt kiszolgáljuk.

A @LL3t4rgIA-ban több telefonszünetet is kapnak a nézők, hogy rápillanthassanak a mobiljukra, és aztán megnyugodva tudjanak tovább figyelni az előadásra. Biztos lesz, akit ez tényleg megnyugtat, de talán olyan néző is akad, akit ez szembesít azzal, mennyire függ a telefonjától. 

Az egyensúlyt megtalálni a modern kor kihívásai és a színházi­ hagyományok között folyamatos szándék, nyitottság és kísérletezés kérdése. 

– A @LL3t4rgIA direkt játszik azzal, hogy a klasszikus és a modern gesztusokat vegyíti, a hangsúlyos vizualitás, a Spotify lejátszási lista, a kommunikáció szokatlan nyelve mellett olyan klasszikusabb formájú jelenetek is vannak az előadásban, amelyek teljesen más figyelmet igényelnek – meséli ifj. Vidnyánszky Attila és Németh Nikolett. – Bízunk benne, hogy ha az arányok jók, a téma pedig erős és átélhető, akkor célt érünk a nézőinknél. Emellett a szeptember 20-i bemutató után folyamatosan értékelni fogjuk a nézők reakcióit, és ha szükséges, változtatunk, frissítünk az anyagon. 

„Játszani is engedd!”

A figyelem megtartásával kapcsolatos kihívások különösen szembetűnők a legfiatalabb korosztály tagjainál. Dr. Altmann Anna gyermekneurológus szerint egy gyerek fókuszálni, összpontosítani leginkább a szabad játékon keresztül tanul meg, amely az egészséges fejlődés egyik kulcsa, ám egyre kevesebb időt szánnak rá a családok. 

– A szabad játék során a gyereket hagyjuk, hogy biztonságos körülmények között feltalálja magát, nem irányítjuk – fejti ki a szakember. – Ha a kötetlen játékban különböző érdeklődésű, habitusú és életkorú gyerekek találkoznak, akkor a kisebbekkel a gondoskodást, az odafigyelést, a nagyobbakkal a konfliktuskezelést gyakorolhatják.

Ha a társas interakciók során nem tanulják meg az egymásra figyelést, az összehangolódást, akkor a tanórán sem fognak tudni csendben várni, míg a másik beszél, vagy reagálni arra, amit a társuk mondott. 

Sok szülő feleslegesnek tartja a játékidőt, és már a legkisebbeket is különórákra, fejlesztésekre íratja be, de általában az online élet is a szabad játéktól veszi el az időt.

Egy amerikai felmérés szerint a nulla és két év közötti gyerekek átlagosan két és fél órát töltenek a képernyő előtt ülve, ami elképesztő adat.

A sport fontossága ezért is jelentős, mert amikor egy bizonyos mozgásformát kell ismételni, elsajátítani, és az edző képes megragadni, megtartani a gyerekek figyelmét, az az összpontosítást fejleszti.  

– Harcolok az ellen, hogy könnyen ráaggassuk egy gyerekre a szorongó, a figyelemzavaros vagy az ADHD-s címkét – folytatja a gyermekneurológus. – Inkább azt gondolom,