Kedves Dorka, tizenhárom éves kislányom kamaszodása miatt nehezedik minden, de büntetni, fegyelmezni, fenyíteni nem akarjuk, mert mi azt szenvedtük el a szüleinktől. Nem szeretnénk eltiltani sem dolgoktól, például a telefonjától, de gyakran látjuk, hogy éjfélkor is fent van a neten. Másik visszatérő dolog, hogy megbeszélünk időpontot, hogy mikorra ér haza, meg is ígéri, de rendszeresen nem tartja be.

Megértem, mert ez a feleségemmel nálunk is gyakori, gyakran elhúzódik a munka. Nem akarjuk, hogy tönkremenjen vele a kapcsolatunk, mint nekünk a szüleinkkel, de vajon ez a megengedő nevelés a jó irányba visz?

Nekünk, melegszívű szülőknek gyakori tévedésünk, hogy a fegyelmezést összekeverjük a büntetéssel, és ezért nem merünk erélyesen határokat szabni. Kiindulópontunk az, hogy a gyermekünket távol tartsuk olyan dolgoktól – viselkedésektől vagy épp külső tényezőktől –, amiket a saját értékrendünk szerint helytelennek vagy veszélyesnek gondolunk. Ehhez keressük az eszközöket, és nincs olyan szülő, aki időről időre ne bizonytalanodna el, hogy mi visz előre, és mi nem.

Ha félünk, hogy a határszabással ártunk, bátoríthat minket, ha az előnyeit nézzük. Először is fontos leszögeznünk, hogy a fegyelmezés nem bántás, tehát nem tartozik ide a fizikai és a verbális agresszió! A fegyelmezés akkor hasznos, ha szeretetből, gondoskodásból ered, egyértelmű és tiszta korlátokat mutat, tehát olyan, mint egy kerítés: biztonságot ad, megvéd, lehet bele kapaszkodni, még ha néhol korlátozza is a szabadságot.

Ha visszatérően rossz érzésünk van, amikor keretek közé tereljük a gyermekünket, amögött gyakran saját, kellemetlen megéléseink állnak.

A fegyelmezés akkor hasznos, ha szeretetből, gondoskodásból ered, egyértelmű és tiszta korlátokat mutat (Fotó: Getty Images)

Jelen esetben lehetséges, hogy tudat alatt kapcsolatvesztési félelem az ok: nehogy elveszítsem a gyerekemmel való kapcsolatomat, ahogy engem elveszítettek a szüleim… Ezek tudatosítása már közelebb vihet ahhoz, hogy le tudjuk választani a múltbeli megélésünket a jelenlegi helyzetről. A fegyelmezés azért is rendkívül fontos, mert ezzel alapozzuk meg, hogy kialakulhasson a gyermek önfegyelmezése.

Itt érdemes önvizsgálatot tartanunk – hitem, tudásom és ötgyerekes anyaként tapasztalatom is, hogy a leghatékonyabb eszköz egy kiskorú viselkedésének formálására saját magunk megreformálása. Hiteles szülő vagyok-e, ha én sem tartom be az általam helyesnek vélt határokat, mondjuk, én is telefonozom éjszaka, és én sem akkorra érek haza, amikorra ígérem?

Nem kell tökéletesnek lenni, de az már hitelessé tesz,