„Anya nélküli gyereknek éreztem magam. Nem emlékeztem kapcsolódásra, közelségre, anyám parfümjének illatára, a bőrének érintésére, a konyhában daloló hangjára, a megnyugtató érzésre, amikor ringat, ölbe vesz és vigasztal, vagy a meseolvasás intellektuális izgalmára és örömére” – írja dr. Karyl McBride családterapeuta, aki arról is beszámol, hogy éveken át egy csapatnyi éles nyelvű belső kritikus kísérte mindenhova.
Akármi volt a célja, folyamatosan emlékeztették arra, hogy kudarcot fog vallani. „A pszichoterápiás praxisomban huszonnyolc év alatt több száz nővel és családdal dolgoztam együtt, és rengeteg nőt kezeltem, akik ugyanazoktól a tünetektől szenvedtek, mint amelyeket végül magamban is elkezdtem felfedezni: túlérzékenység, határozatlanság, önbizalomhiány.
Az általam olvasott, narcizmusról szóló szakirodalomnak nagy része a férfiakra fókuszál, mégis, amikor elolvastam a jellemzőket, összeállt a kép: rájöttem, hogy vannak olyan anyák, akik érzelmileg annyira követelőzők és annyira magukkal vannak elfoglalva, hogy képtelenek feltétlen szeretetet és érzelmi támogatást adni lányaiknak.
Minden valószínűség szerint ők sem kapták meg az anyjuktól, ami azt jelenti, hogy az eltorzult szeretet fájdalmas öröksége nemzedékről nemzedékre szállt.”
Tapasztalatait a Lehetek valaha elég jó? – A narcisztikus anyák lányainak gyógyulása című könyvében írta meg, amelyben azt is megmagyarázta, miért az anyákra és a lányaikra koncentrált. „Mind a fiúk, mind a lányok megszenvedik lelkileg, ha narcisztikus apa vagy anya neveli őket. Egy lány elsődlegesen az anyja példáját követi abban, ahogy egyéniséggé, szeretővé, feleséggé, anyává és barátnővé válik, és a narcisztikus anya lányának olyan nehézségekkel kell szembenéznie, amilyenekkel a fiútestvéreinek nem.”
A kimerültség nem narcizmus
– Nem csoda, hogy a szakirodalom főleg a férfiakkal foglalkozik, mivel a körükben négyszer gyakoribb ez a személyiségzavar. Napjainkban az emberek sokat olvasnak a pszichológiáról, és alaposan átment a köztudatba, hogy mennyi minden múlik azon, hogyan bánunk a gyerekeinkkel. Emiatt a szülőkre hatalmas nyomás nehezedik, különösen az anyákra.
Ha az anya fáradt, ki van égve, nem tud a gyerek minden érzelmi igényére türelmesen reagálni, ahelyett, hogy segítenének neki, könnyen rásütik, hogy narcisztikus – mondja Barcs Kriszta pszichológus. – Pedig ezek csak általános emberi élethelyzetek, akár gyarlóságok, miközben a narcisztikus szülő ennél nagyságrendekkel durvább károkat tud okozni.
Hogy mást ne mondjak, veszélyeztetheti a gyereke egészségét, mert, mondjuk, az, hogy csinos a ruha, neki fontosabb annál, mint hogy odakint havazik. Vagy lázasan nem ápolja, nem viszi el orvoshoz, mert épp az aktuális partnerével szórakozik a kisszobában. Vagy tudva, hogy a gyereknek a kiskutyája a mindene, durván bánik az állattal, vagy egyik napról a másikra elajándékozza.
A felnőtt gyerekének elcsábíthatja a férjét, feleségét, vagy szívós aknamunkával ellene hangolhatja őt.
Súlyos adósságokba keveredik, és a gyerektől várja, hogy az újra és újra kihúzza a csávából. Gyerekként hagyja nélkülözni, miközben magának drága holmikat vásárol. Tehát itt nem arról van szó, hogy kimerültségében, tehetetlenségében rákiabált valaki a gyerekére.
Amikor az anya szükséglete előrébb való, mint a gyereké
A narcisztikusok tetteiben durva empátiahiány és egocentrizmus keveredik, képtelenek egy gyerek szükségleteit a sajátjaiké elé helyezni. Ez nem csak abban mutatkozhat meg, hogy elhanyagolják a gyereket: fel is használhatják őt kényük-kedvük szerint. A bántalmazás változatos formáit megtalálhatjuk a narcisztikusoknál, a fizikai abúzustól az anyagi kontrollgyakorlásig.
A narcisztikus szülők gyerekei olykor nem is igazán tudják szavakba önteni, mi történik velük, mert maga az abúzus rejtett formában, a négy fal között történik.
De például a fojtogató, bekebelező kontroll, vagy a gyerek megalázása, figyelmének kisajátítása is erre a fajta önzőségre vezethető vissza.
A másik szülőfél gyakran szintén áldozat, de lehet nagyon is aktív résztvevője az abúzusnak, vagy olyan, aki passzívan szemet huny. Pedig egy ilyen gyereknek néha nagyon kevés is elég (lenne) a gyerekkora túléléséhez, például ha azt érzi, valaki mellette áll, vagy legalább érti, mi játszódik le körülötte.
Előfordulhat, hogy a gyerek az osztály lábtörlője lesz, hiszen azt tanulta meg, hogy értéktelen, vagy pont ő aláz meg másokat – ahogy otthon látta. Sokszor szakemberként sem könnyű kibogozni, pontosan mi történik, mert, mondjuk, a szülő kifelé csupa bűbáj, de a gyerek „tünetel”, jelez.
A narcisztikus anya számára saját érzései, gondjai és örömei sokkal fontosabbak, mint a gyerekéé
A narcizmus hálójában
A narcisztikus családi légkörben felnövő gyerekek általában csak felnőttként kezdik el először összerakni a képet, és meghúzni a határaikat.
– Gyakori, hogy harminc-negyven évesen kezdik el kibogozni, hogy valami nagyon nem volt rendben annak idején. De mivel nem találkoztak más alternatívával, nem volt viszonyítási alapjuk sem, ők ebbe a „normalitásba” nőttek bele. Van, hogy utólag a tétlen szülőtársra haragszanak jobban, amiért az nem védte meg őket, és nem vált el a narcisztikus szülőtől – magyarázza Barcs Kriszta.
Ha a szülő narcisztikus, az a gyereknek olyan kátyú, amiből sokszor egy élet munkája kikeveredni, helyre tenni az önbecsülést, meghúzni az egészséges énhatárokat.
Mivel a szülő csak magára figyel, a gyerek abban nő fel, hogy mindig a másik szükséglete a fontos. A lányoktól általában ezt a társadalom alapból is elvárja, ezért az ő pályájuk e tekintetben még nehezebb.
Mivel megszokták, hogy nem tartják tiszteletben a határaikat, ezért felnőttként gyakran kapcsolódnak egocentrikus, narcisztikus, éretlen vagy érzéketlen emberekhez, baráthoz, főnökhöz, munkatárshoz, házastárshoz.
Mint bolygó a Nap körül
A narcisztikus anya és lánya kapcsolat ritkán rendeződik, a dinamika általában élethosszig megmarad. Egyedül a gyereknek van esélye arra, hogy kidolgozza magát ebből a kapcsolati mintából, és belője a szülővel azt a távolságot, ami számára még elviselhető. A narcisztikus szülő sosem fog mást adni, mint amit addig, évtizedeken át.
Hiú ábránd arra várni, hogy majd elgondolkodik, magába száll, netán bocsánatot kér, és a továbbiakban kedves lesz, vagy akár csak békén hagy.
A narcisztikus anyák nagymamaként sem lesznek jobbak – mutat rá a szakértő. Időnként egy unokázós délután talán működhet, esetleg olyankor látványosan elő tudják adni a szerető nagyszülőt, ám hosszú távon, minél többször kapcsolódunk velük, előbb-utóbb kilóg a lóláb, hogy ki körül ugrál itt mindenki.
„Az életed döntéseit csak akkor tudod te irányítani, illetve csak úgy válhatsz önmagaddá, ha már nem forogsz anyád körül, mint egy bolygó a Nap körül” – írja dr. Karyl McBride, aki szerint azután, hogy valaki beismeri magának, hogy narcisztikus anya nevelte fel, a legfontosabb lépés a gyász.
El kell gyászolnia azt az életet és azt a szeretetet, ami nem jutott neki, az álomanyát, amit nem kaphatott meg, és a gyereket, aki soha nem lehetett. A harmadik fázis pedig az újrakeretezésé, amikor már a kellő távolságból fogadja az anya kritikáit, és kidolgozza a saját hiteles önazonosságát.
Barcs Kriszta szerint a terápia ilyenkor azért javasolható, mert ott megtapasztalhatjuk, hogy valaki teljesen ránk figyel, és fontos számára a mi jóllétünk.– Az első időszakban a munkám túlnyomórészt arról szól, hogy elkezdem visszaterelni az illető fókuszát önmagára, mert folyamatosan arról beszél, hogy az anya hogy van, épp mit művel, és azt miért csinálja. Ebből a zsákutcából az vezet ki, amikor az érintett elkezdi áthelyezni a fókuszt, és el tudja hinni, hogy ő is lehet fontos.
