A felújított Operaház, a világmárkák üzletei és a gyönyörűvé varázsolt paloták között ma is élmény sétálni az Erzsébet tértől egészen a Hősök teréig. A kisföldalatti békebeli zötyögése, a Magyar Képzőművészeti Egyetem diákjainak zsongása, a Kodály körönd platánfáinak susogása és az Írók Boltjának könyvillata sajátos elegyet alkot errefelé.
Bennem mindig feltámad a vágy, hogy beszökjek egyik-másik épületbe, hogy belülről is láthassam, napjainkban miként élnek, dolgoznak az egykori főuraknak készült villákban. Utazzunk is kicsit vissza az időben – akár az omnibusz tetején –, és nézzük, milyen akarat kellett ahhoz, hogy Budapest Champs-Élysées-je létrejöhessen!
A névadó miniszterelnök
A történet a kiegyezés utáni években kezdődött, amikor már elkerülhetetlenné vált, hogy a rohamléptekben fejlődő Pest–Budán elkészüljön egy, a várost a külterületekkel összekötő széles út – olvashatjuk Morcsányi Elza Végig az Andrássy úton című könyvében, amely izgalmasan meséli el a sugárút krónikáját. Megtudhatjuk belőle, hogy a Városerdőbe, azaz
a mai Városligetbe vezető egyetlen útvonal a század második felére elviselhetetlenül büdös, zsúfolt és koszos lett.
Ennek oka a lakosság folyamatosan növekvő száma, a központi elképzelés nélkül épülő házak és a közegészségügyi előírások betartásának teljes hiánya volt. Nem csupán a gyalogosok és a konflisok jártak erre, hanem a város első omnibuszjárata is itt közlekedett, és az útvonal közbiztonsági szempontból ugyancsak tehermentesítésre szorult.
Podmaniczky Frigyes fáradhatatlan munkabírással dolgozott azért, hogy Budapest világvárossá váljon
Nem csoda, hogy Andrássy Gyula miniszterelnök városrendezési tervei között kiemelt szerepet kapott egy reprezentatív, európai nagyvároshoz méltó, egyenes díszút kiépítése. Amikor 1869-ben előterjesztette elképzelését, éles viták robbantak ki, és forrongó indulatok lobbantak fel a képviselőházban.
1870-re sikerült elfogadtatni a terv költségvetését, ekkor indulhatott meg a kivitelezés előkészítése. 1871-ben a vállalkozás részévé vált a Nagykörút kialakítása is, e két projektet a Fővárosi Közmunkák Tanácsa (FKT) felügyelte. Mint elnök, báró Podmaniczky Frigyes fáradhatatlan munkabírással segítette, hogy Budapest világvárosi álmai valóra váljanak.
Építési láz
A tereprendezés során az Oktogon helyén tátongó gödröt feltöltötték, kiépítették a közműveket, a mocsaras területeket lecsapolták, a környék rossz hírű fogadóit bezárták, a betyártanyákat megszüntették. A legenda szerint Podmaniczky maga is fokossal és pisztollyal felszerelkezve járta az utcákat, és akár saját kezűleg is tett a terület megtisztításáért. 1877-re kellett volna elkészülnie az adókedvezményekkel és -mentességgel is támogatott építkezésnek, amely során Ybl Miklós és Linzbauer István tervezőket kérték fel az egységes, neoreneszánsz stílusú paloták megálmodására az út két oldalán.
Kapcsolódó: Tökéletes ékszerdoboz – A megújult budapesti Operaház
A Budapest főváros születésének évében, 1873-ban bekövetkező bécsi tőzsdekrach viszont annyira megrengette az építkezést vállaló konzorciumot, hogy visszaadták a feladatot. Az FKT-nek emiatt egy új koncepcióval kellett előállnia: lemondtak az egységes arculatról, a kész épületek értékesítéséről, és elkezdték egyenként eladni a széles út mentén kijelölt telkeket.
Így nézett ki az Andrássy út 132. alatt lévő Edelsheim– Gyulay-villa 1876 körül
Az építési lázban égő arisztokrácia és nagypolgárság, valamint a különböző pénz- és biztosítóintézetek boldogan bevásároltak, majd elkezdték felépíteni saját, két-három emeletes palotáikat – a kor divatja szerint – historizáló, eklektikus stílusban. Ezek hol bérházak, hol előkertes, családi házak lettek.
FonciÈre és Haggenmacher
Az 1880-as évek legnagyobb építkezései szinte kivétel nélkül az akkor még Sugár útnak nevezett boulevard mentén zajlottak, amely 1885 májusában kapta meg Andrássy nevét. 1896-tól alatta jár Európa első földalattija, fut a Városligetben elkészült csodákhoz. Az Andrássy út és lakóinak közössége az első világháborúig élte fénykorát, utána a társadalom tehetős rétegének életszínvonala jelentősen megváltozott.
A paloták lakóinak meg kellett válniuk addigi otthonuktól, és a házak a kihasználatlanság következtében lassú pusztulásnak indultak.
A második világháború alatt a környéken több zsidó család házát jelölték ki kényszerlakhelynek, később innen is indultak deportálások. A háború után a palotákat államosították, az egykori szalonok helyén gyakran társbérletek születtek, ahol idegenek osztoztak a konyhán és a fürdőszobán.
A történelem változásait mutatja az is, ahogy a sugárút időről időre nevet váltott: 1950-ben Sztálinról, 1956-ban a magyar ifjúságról, 1957-től pedig a népköztársaságról nevezték el. Közben felelőtlen átalakításokkal, az eredetitől nagyon eltérő funkciókkal gyötörték az épületeket, amelyek régi fénye sokáig nem éledhetett újra.
Az Andrássy út az Oktogon felé 1890-ben – balra a Magyar Állami Operaház
2002-ben viszont a Hősök terével és a földalattival együtt a világörökség részének nyilvánították. 1990-től viseli újra az Andrássy út nevet az elmúlt években luxuskörúttá fejlődő, drága kirakatokkal, elegáns irodákkal, nagykövetségekkel, szállodákkal teli városrész. Aki még nem volt, annak muszáj megismernie a hátborzongató Terror Háza Múzeumot, az egykori Államvédelmi Hatóság rettegett központját a 60.-as szám alatt, a legendás Japán Kávéházból alakult Írók Boltját vagy az itáliai stílusú palotában kialakított, számos izgalmas titkot rejtő Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumot.
Az egykori csillogás visszatért:
