A koronát többször hurcolták idegen országokba, általában katonai konfliktusok során. 1242-ben a tatárjárás, 1663-ban és 1683-ban a törökök ostroma, 1703-ban a Pozsonyt fenyegető kurucok, végül, 1945-ben a Vörös Hadsereg előrenyomulása miatt.

A középkorban leggyakrabban trónviszályok következtében kellett a koronának biztos helyet keresni. 1440-ben azonban valóságos krimi zajlott a szent ereklye körül. Ez év február 20-án éjszaka Kottanner Jánosné, Luxemburgi Erzsébet magyar királyné udvarhölgye kicsempészte a koronát a visegrádi vár kincseskamrájából, és kalandos úton Komáromba vitte. A német szárma­zású nő első férje révén tudott magyarul, így került Albert király udvarába.

Két nappal később Kottannerné segítette világra Luxemburgi Erzsébet fiát, V. Lászlót, és ő tartotta a karjában, amikor a csecsemőt Székesfehérváron, 1440. május 15-én megkoronázták. Élményeit németül örökítette meg, a fennmaradt emlékirat a korszak magyar művelődéstörténetének, néprajzának egyik legrégibb és legértékesebb forrása.

Bécsi tartózkodás

Ahogy a Hunyadi sorozatban is láthattuk, Luxemburgi Erzsébet mellé csak maroknyi magyar nemes állt, a többség a lengyel uralkodót, Ulászlót akarta a magyar trónon látni. Mivel a Szent Koronát Erzsébet ekkor már magával vitte Pozsonyba, Ulászló koronázása afféle vészforgatókönyv szerint zajlott. A koronát Szent István ereklyetartójáról vették le, ezt helyezték Ulászló fejére Székesfehérváron – ami nem számított törvényesnek.

Ottó herceg megtalálja az elveszett Szent Koronát, 1305 (a Képes Krónika iniciáléja)

Erzsébet királyné a csecsemő királyt és a koronát is, átmenetileg, néhai férje rokonára, III. Frigyesre bízta, aki ekkor többnyire Bécsújhelyen tartózkodott. Az „átmenet” hosszúra sikerült, mivel Erzsébet rövidesen meghalt, és 1444-ben, a várnai csatában a húszéves Ulászló is életét vesztette. Ulászló halálával a magyar rendek elismerték királyuknak a még mindig csak ötéves V. Lászlót, aki vé­-gül csak 1453-ban léphetett újra orszá­ga területére. Szegény

úgy halt meg, mindössze tizenhét évesen, Prágában, hogy soha nem szerzett hatalmat, és nem ragyogott a fején a Szent Korona.

Utódjának, Hunyadi János fiának, Mátyásnak a koronázásához mindenképpen vissza kellett szerezni az uralkodói jelképet III. Frigyestől. Annál is inkább, mivel Mátyás semmiféle rokoni kapcsolatban nem állt egyetlen uralkodóval sem.

Bonyolult szerződések, hatalmi harcok, rengeteg arany révén, sőt csalások után (Frigyes állítólag két hamis koronát is készíttetett a magyar küldöttek megtévesztésére), 1463 júliusában, huszonhárom évi távollét után, a Szent Korona hazatért. Sopronban közszemlére bocsátották, majd Budára szállították. 1464 márciusában az esztergomi érsek koronázta meg Mátyást a székesfehérvári bazilikában. A Szent Koronával, törvényesen.

Nagy Szulejmán nem vitte el

Később, az oszmán hódítások következtében, a Szent Korona ismét veszélybe került. Mohács után, 1529-ben Nagy Szulejmán szultán is megszerezte az ereklyét, de szerencsére nem vitte magával Isztambulba. Hogy a korona mégis elhagyta Magyarországot, az nem külhoni uralkodónak, hanem Szapolyai János özvegyének, Izabella királynénak köszönhető, ő juttatta Habsburg kézre. A Hofburg kincstárában le is rajzoltatták a magyar uralkodói jelképet, méghozzá színesben, s szerencsére ez a kép máig fennmaradt.

A korona legkorábbi hiteles, színes ábrázolása, 1555 körül, Clemens Jäger történetében

A bécsi, majd prágai évtizedek után csak 1608-ban­ jutott a Szent Korona ismét magyar földre. Habsburg Mátyás főherceget koronázták meg vele ez év novembe­ré­ben. Ekkortól törvény írta elő, hogy a koronát Magyarországon a mágnások által kiválasztott két koronaőrnek, egy katolikusnak és egy evangélikusnak kell őriznie. Ez a szokás egészen a második világháborúig fennmaradt.

A századok során a korona nem szenvedett nagyobb károkat, mert mindig gondoskodtak a biztonságáról.

Az 1848-as magyar szabadságharc végén azonban állami jelképeink egészen közel kerültek a megsemmi­süléshez. A szabadságharc utolsó napjaiban Szemere
Bertalan miniszterelnök Szegedre vitette a koronázási ládát, majd tovább utaztak Aradra. 1849 augusztusában a Havasalföldre vezető út mentén, egy füzesben, vadkomló és más futónövények takarásában ásták el a ládát. A jelen lévő néhány politikus megesküdött, hogy senkinek sem árulják el a rejtekhelyet.

A császári hatóságok már ebben az évben megkezdték a kutatást a koronaékszerek után, de csak 1853 szeptemberé­ben találták meg őket. Részletesen leírták, milyen állapotban tárultak fel a becses tárgyak. Szent István palástja elázott, az alatta fekvő kard megrozsdásodott. A Szent Korona sértetlenül megúszta, csak néhány ékkő esett le róla, és alig károsodott a jogar és az országalma.

A megtalálás híre sebesen terjedt az országban, a kincseket Albrecht herceg utasítására Pest-Budára szállították, ahol harangzúgás fogadta a koronát. A Vártemplomban kiállították, így a nagyközönség is megcsodálhatta a kincseket. Rövid időre újra Bécsbe szállították, majd Budára, ahol végre megfelelő körülmények közé került. Ferenc Józsefet 1867. június 8-án ezzel a koronával szentelték magyar királlyá.

Jimmy Carternek köszönhetjük

A Szent Korona legnagyobb utazása a második világháború vége felé következett.