Ez nem atomfizika a könyved címe. Biztosan sok visszajelzést kaptál rá. Mi volt a leggyakoribb reakció?
Szerettem volna, hogy olvasás közben az emberek úgy érezzék, mintha egy segítő szakember ülne mellettük. Nem tudtam, képes vagyok-e ezt az érzést átadni, tudok-e úgy fogalmazni, bele tudom-e tenni a szívemet úgy, hogy az olvasó azt érezze, ott vagyok támogatólag mellette. Ez nekem fontos volt, hiszen ez a mentálhigiénés életszemlélet egyik alapja. Leggyakrabban ezzel kapcsolatban kapok visszajelzést, hogy sikerült, úgyhogy ennek örülök.
Gyakran említed édesanyádat a könyvben. Szoktál azon gondolkozni, vajon mit szólna, ha megérhette volna, hogy a kezében tarthatja?
Fogalmam sincs. Jövőre lesz tíz éve, hogy elment, és nem tudhatom, ez idő alatt mennyit változott volna. Ha semennyit, akkor borzasztóan rosszul érezné magát, hogy írok róla és a gyerekkorom nehézségeiről. Vagy az elvárások súlyáról, amelyet a mai napig cipelek, és mindig is a terápiám központi kérdése volt.
Nyilván ő a világ összes jó szándékával próbált a legjobb anyukám lenni, de azt a kritikus belső hangot, ami belőle jött, nekem kell legyőznöm. Az én képzeletemben fentről figyel és támogat, és azt is érzem, hogy büszke rám.
Említed az elvárások súlyát. Szerinted ez generációs sajátosság is, és ma már másképp nőnek fel a lányok, vagy nagyon személyes élményed?
Tapasztó Orsi: Ez nem atomfizika – Útmutató egy jobb élethez, Open Books
Erdélyben a Ceaușescu-érában gyereket vállalni borítékolta a bizonytalanság érzését. Erre édesanyám válasza a maximalizmus volt, főleg egy lánygyermekkel szemben, akivel kapcsolatban az volt a mondás, hogy „tudod, neked kétszer többet kell tanulnod, mint egy fiúnak, hogy komolyan vegyenek!”.
Fogalmam sincs, ma mennyire nőnek fel másképp a lányok. Ma is bizonytalanság van, csak másképp, persze mellette óriási információtenger áll rendelkezésünkre arról, hogyan ne tegyük tönkre gyerekeinket mentálisan. Néhány évtized, és kiderül, most jobban csináljuk-e. Az elvárások súlyára gyerekként szavaim sem voltak.
Ahogyan a román iskolarendszer keménysége természetes volt, így szüleink elvárásai is, hisz ebbe születtünk bele, mást nem ismertünk. Felnőttként szüntelen odafigyelést igényel, hogy az ebből fakadó, önmagammal állandóan elégedetlen belső hangot elcsípjem, és a fiamnak se adjam át. Hazudnék, ha azt mondanám, ez mindig sikerül. Legtöbbször azért igen.
Folyamatosan dédelgetted a könyvírás gondolatát, vagy egyszer csak megvilágosodtál, hogy itt az idő?
Amikor elkezdtem mentálhigiénés szakemberként dolgozni, az első években nagyon belehúztam, sok klienst vállaltam, tapasztalatot akartam gyűjteni. Többnyire nőkkel dolgozom, és az ő esetükben az elakadások hasonlók. Ez kezdte el bennem érlelni a gondolatot, hogy egyszer erről írni szeretnék, és hogy a saját történetemmel talán tudnék segíteni. A könyvben gyakorlatok is vannak, amelyekkel előre tud lépni az, aki beleteszi a munkát.
Segítő szakemberként szerinted máshogy kell szólni nőkhöz és férfiakhoz?
Az agyammal azt mondanám, hogy persze, teljesen más egy nő és egy férfi, de amikor segítő helyzetben vagyok, akkor mindegy, ki ül velem szemben.
Sokan belevágnak önismereti utakba, mégsem jutnak el a változásig. Ezt látod a legnagyobb hiányosságnak napjainkban?
Nem, a legnagyobb hiányosság az, hogy a segítség nem férhető hozzá a legtöbb ember számára. És ezt követi az, amikor valaki túl sok mindenhez hozzáfér, és nem találja meg az útját. Nehéz elmélyülni egy módszerben, beleengedni magunkat egy segítő folyamatba, amelyben tükröt fog tartani a segítő, és előbb-utóbb ebbe bele kell néznünk. Sokszor fájdalmas szembenézni önmagunkkal. Legtöbben ezt szeretnék megúszni, ami érthető.
Mostanában olvasom, hogy egyre többen tartják a ChatGPT-t terápiás segítőnek. Mit gondolsz erről?
Amit a legtöbb segítő hangoztat, hogy ez veszélyes, hiszen a ChatGPT folyton egyetért, biztat. Hallottam is egy olyan történetet, hogy valaki öngyilkosságot akart megkísérelni, és a mesterséges intelligencia felsorolta neki a legközelebbi hidakat. Ez krízishelyzet, amit egy segítő – jó esetben – kezelni tud.
Azzal, hogy a szakember tükröt tart, átengedi kliense érzéseit a saját szűrőin, és visszatükrözi, így adva új perspektívát. A ChatGPT erre nem képes.
De nem is ítélkezik, ami a kutatások szerint nagyon vonzó. Az ítélkezésmentes odafigyelés neked is vesszőparipád.
Hát hogyne! A mentálhigiénés életszemlélet alapja a személyközpontú terápia, amelyet Carl Rogerstől kaptunk. Feltétel nélkül elfogadjuk, aki velünk szemben ül, teljesen mindegy, milyen politikai oldalon áll, mi a vallása, a hite, az értékrendje. A segítő szakemberben kikapcsol az ítélkezés. Ami nem azt jelenti, hogy soha nem ítélkezik. Emberek vagyunk mindannyian, de amikor segítő helyzetben vagyunk, mintha ezt kivennénk a személyiségünkből.
Ha most látná az az éned, aki fizika szakra ment, hogy itt ülsz, és mentálhigiénéről beszélsz a Nők Lapja újságírójának, vajon mit szólna?
Szerintem nagyon örülne, mert annak az énemnek mindig hiányérzete volt, és sokáig nem tudta megfogalmazni, mi hiányzik neki, miközben az ő szintjén, az ő szakmájában sikeres kutató. Szép ívet írt le a pályája, de nem tudta megfejteni, mégis mi a baja, hiszen mások biztosan örültek volna a helyében.
Ez tipikus hozzáállás. Ezzel kicsinyítjük és hiteltelenítjük az érzéseinket… Ha a fizikus énem most látna, borzasztóan örülne, hogy megtaláltam, mi hiányzott, és mi az, ami igazán boldoggá tesz.
Miért lettél fizikus?
A már említett bizonytalanság miatt. A szüleim azt vallották, hogy gyerekek mindig lesznek, akiket tanítania kell valakinek, a tanári pálya tehát biztos megélhetést adó szakma. A fizikát szerettem, így indultam el ebbe az irányba, és lettem előbb tanár, majd kutató.
Saját felületeiden sokat beszélsz a gyermekvédelemről, ami, gondolom, azért is kiemelten fontos számodra, mert örökbe fogadó szülő vagy.
Nyomkodja a gombjaimat, az biztos. Tudom, hogy Csabi milyen nevelőcsaládtól érkezett hozzánk, hogy milyen dolga volt a gyermekvédelmi rendszerben, milyen hiányosságokkal kellett szembenéznie, és milyen kemény munka volt felzárkóznia a korosztályához.
Szerinted mit tehetünk egyénileg, hogy jobb legyen a helyzet?
Először is beszélni kell róla, nem legyinteni! Az is fontos, hogy a saját szintjén aki csak teheti, szálljon be, akár anyagi támogatással, akár önkéntes munkával. Néhány hete meghívtak egy gyermekvédelmi konferenciára, nagyon örültem neki, mert végre létrejött egy olyan találkozó, amelyen tényleg gyermekvédelmi szakemberek sorakoztak fel. Egyrészt úgy éreztem, fantasztikus emberek között vagyok, másrészt értelmes válaszok kerültek a papírra. Valami hasznos dolog történt, és bízom benne, hogy ez a stratégia egy nap életre kel.
Gondoltad volna néhány éve, hogy egyszer csak ismert leszel?
Az, hogy kiből lesz közszereplő, és mit kapnak fel az interneten, szinte teljesen véletlenszerű. Meglepetés volt számomra, hogy a nemakarokbeleszólni Instagram-oldalunk befutott, és elindított egy olyan úton, ami aztán teljesen más síkra terelte a segítő szakmámat.
És közben elképesztően szórakoztató volt. A humor milyen szerepet játszik az életedben?
Nagyon jó megküzdési stratégia. Oldja a feszültséget, és a legnehezebb helyzetekben automatikusan bekapcsol. Nyilván túl is lehet tolni, ha átesünk a ló túloldalára. A humor sajnos kiváló menekülő útvonal is, ezért figyelni kell arra, hogy ne így távolítsuk el magunktól a nehéz érzéseket.
Nem hiányzik a fizika?
Félállásban azért maradtam fizikus, a férjemnek segítek a háttérmunkában. Saját témát azonban már képtelenség lenne vinnem, nem férne bele az időmbe.
Hogyan működik egy reál beállítottságú ember kreativitása?
Sok művész alapvetően reál beállítottságú, ami nem véletlen. A férjemnek és csoportjának világszinten vannak eredményeik, és ő folyamatosan dolgozik azon, hogy a fizikával kapcsolatos kreativitása életben maradjon. Pontosan tudja, hogy kutatásainak sikere ezen múlik. Ezt sokan nem gondolják egy olyan száraznak tűnő területről, mint a fizika.
A férjeddel való közös életed megváltozott, amikor elhagytad a „közös” pályát?
Sokkal boldogabb lett, mert ha az egyén boldogabb, akkor az a kapcsolatra is jó hatással van. Megtaláltam azt, amire születtem, meglett az utam, a küldetésem. Ez megnyugvást és kiteljesedettségérzést hozott, és ezt a férjem is érzi. Támogat és örül neki, mert kapott egy teljesen más attitűdű társat maga mellé.
És te ugyanúgy látod őt?
Nem, mert közben apuka lett. Ez a szerep olyan oldalát hozta ki, amivel addig nem találkoztam, és ő sem ismerte. Csodálatos dolog a szülőségben, hogy olyan tulajdonságok „jönnek elő”, amelyeket lenyűgöző látni.
