Ha közeli olasz tengerparti nyaralóhelyre vágyunk, általában Jesolo vagy Bibione ugrik be elsőre, Grado azonban kevésbé elcsépelt és emiatt barátságosabb úti cél is lehet. Egykor Aquileia tengeri kapuja volt, évszázadokig Velencéhez tartozott, és ez a kettős örökség különös színezetet ad neki. Azért is ideá­lis nyaralóhely, mert a városkában minden elérhető gyalog, nincsenek nagy távolságok.

Ahogyan Olaszország minden pontján, itt is az óváros a kiindulópontja mindennek. A Szent Eufémia-bazilika tornya szinte mindenhonnan látszik, és kiváló tájékozódási pontot ad annak is, aki könnyen eltéved.   

Tengerpart múltidézéssel

Grado egyszerre hangulatos észak­olasz kisváros és tengerparti nyaralóhely, de közben sokkal emberibb léptékű és csendesebb, mint a jól ismert lidók. Az óváros szűk, labirintusszerű utcái valóban Velencét idézik, és arra csábítanak, vesszünk el bennük, bolyongjunk kicsit cél nélkül. Itt minden háznak saját története és stílusa van, semmi nem akar másnak látszani, mint ami.

Nem sorakoznak vég nélkül a kötelező látványosságok, itt tényleg lehet pihenni.

Persze azért a már említett bazilikába érdemes betérni, hiszen hűvös falai között több mint ezer év történelmével találkozhatunk. A 6. században épült templom a kelet-római világ utolsó nagy virágzásának tanúja. Grado akkoriban az aquileiai pátriárka székhelye volt, miután a város barbár támadások áldozatává vált. A hatalommal együtt a művészet is ide költözött: a padló mozaikjai még ma is szinte világítanak, mintha a tenger színeit zárták volna kőbe.

Grado központjában a templomtorony valóságos iránytű

A geometrikus minták, halak, madarak és szőlőindák hitről, legendákról és túlélésről mesélnek. A bazilika egyik különlegessége a szószék és a püspöki trón, amelyek eredeti formájukban maradtak fenn, ez még Itáliában is ritkaság.

Grado strandjai szélesek, homokosak és barátságosak. Tökéletesek családos, de még kutyás nyaraláshoz is, hiszen a városban állatbarát partszakasz is rendelkezésre áll. Az óvárost valóban néhány perces séta választja el a tengertől, a part tiszta, rendezett és békés.

Ugyancsak néhány lépésre található a központtól a halászok utcája. A név nem véletlen, a keskeny csatorna mindkét oldalán halászhajók várják gazdáikat, hogy aztán visszatérve a tengerről friss hallal lássák el a közeli éttermeket. Egyszerű és őszinte gasztronómiát élvezhetünk errefelé, amely elsősorban a friss tengeri halakra és herkentyűkre épül, de a házi tészták, az olívaolaj és a kiváló friuli fehérborok is minden étterem étlapján megtalálhatók.

A zöld ötven árnyalata

Grado igazi különlegessége a természet. A várost ölelő lagúnarendszer nemcsak csodás fényeket, hanem izgalmas élővilágot is rejt. És flamingókat is. A rózsaszín madarak tavasz végén és ősz elején tűnnek fel a Valle Cavanata természetvédelmi területen. A mesterséges tóban egykor halásztak, ma azonban elsősorban madármegfigyelők és természetbarátok keresik fel. A flamingók mellett szürke gémek, kócsagok, récék és más vándormadarak is otthonra lelnek itt. A hely különösen szép naplementében, amikor a madarak visszatérnek pihenőhelyeikre, és a víz rózsaszín-narancsszínben tükrözi vissza az eget.

Gradóban azonban nem minden természeti kincset a természet alkotott. A helyről sokaknak a Pineta jut eszébe, azaz a gradói fenyves, amely tudatos emberi döntés eredménye.­ A várostól keletre elterülő erdő a 20. század első felében született. Az 1930-as évektől feketefenyőt és tengerparti fenyőt telepítettek Grado homokos vidékére, hogy megfékezzék a partvidék mozgó dűnéit és az eróziót.

Az észak-olasz hangulat mindenhol tetten érhető

De a cél nem csupán a föld megkötése volt. A fenyves egyfajta mikroklíma-teremtő küldetést is kapott: a sűrű lombkorona alatt hűvösebb és páradúsabb levegő alakult ki, ami tökéletesen illeszkedett Grado gyógyfürdővárosi arculatához. Az azóta védetté nyilvánított Pinetát ma madarak és mókusok lakják, a nyaralók számára pedig kiváló kerékpár- és futóútvonalat kínál a hűs zöld, amely finoman, mégis határozottan választja el a várost a természet csendjétől. Mintha mindig is ott lett volna.

Mozaikba zárt múlt Aquileiában

Gradótól mindössze tíz kilométerre található Aquileia, mégis mintha egy másik világba lépnénk át: csendes utcák, szőlőskertek, házak mögött rejtőző romok várnak ránk egy olyan városkában, amely parányi ugyan, de egy egész birodalom súlyát hordozza. Római gyarmatként indult Kr. e. 181-ben, amikor alapították, később azonban a birodalom egyik legfontosabb városává nőtte ki magát: katonai, kereskedelmi és keresztény szellemi központ is volt egyben. Akkoriban több mint százezren éltek itt, ma alig pár ezren lakják.

Az aquileiai bazilika az UNESCO Világörökség része

A fő látnivaló a Szent Mária mennybemenetele bazilika. A templom aljában húzódó, 4. századi mozaikpadló Európa egyik legnagyobb és legépebben fennmaradt ókeresztény mozaikja. Mitikus és mélyen emberi jelenetek elevenednek meg rajta, többek közt Jónás története, valamint madarak, halak, növények és más szimbólumok idézik egy letűnt világ nagyságát.

A torony alatt a kripta, a román stílusú keresztelőkápolna és az egykori püspöki palota romjai is feltárulnak. Aquileiát nem csak a templom miatt érdemes bejárni. A régészeti park különálló részei, az egykori római fórum, a temetkezési út, a kikötő maradványai, valamint az ókeresztény múzeum szinte szabadtéri történelemkönyvvé teszik a várost.

Duino, Rilke tengerparti múzsája

Akár odafele a nyaralásra, akár hazafelé megérhet egy kitérőt Duino, a romantikába csomagolt tengerparti település Trieszt fölött, amely elsősorban kastélyáról és sziklapartjáról híres. És nem mellesleg arról, hogy innen merített ihletet az osztrák impresszionista költő, Rainer Maria Rilke.

Duino kastélya egy sziklaszirten áll, és már önmagában is mesébe illő: tornyok, balkonok, olasz kertek díszítik

Duino kastélya egy sziklaszirten áll, és már önmagában is mesébe illő: tornyok, balkonok, olasz kertek díszítik, alatta pedig az Adria mélykékje ejt rabul. Az épület 2003 óta látogatható, tizennyolc díszterme, kerengői bizonyára emlékezetesek maradnak, akárcsak a festői tengeri panorámája is. De ami igazán megfogja az embert, az a Sentiero Rilke, az a csaknem két kilométeres tengerparti ösvény, amely Sistianá­val köti össze Duinót. A költő itt sétált, itt kezdte írni a híres Duinói elégiákat. Aki ihletet keres, az errefelé majdnem biztosan talál, nap­jainkban is.  

Prosecco, ahol minden korty mesélni tudna

Nem feltétlen köztudott, hogy a prosecco eredetileg nem az ital, hanem egy falu neve Trieszt közelében. Innen származik a híres, könnyed pezsgőbor, amely az olasz nyár (és nem csak a nyár) szimbólumává vált. Bár ma már a legtöbb proseccót Veneto régióban palackozzák, az ital eredete erre a térségre vezethető vissza.

A falu kicsi, csendes, szőlőtőkék ölelésében él, ahol a klímán, a mészköves talajon és a szőlőfajtákon kívül az illatok és a napfény is kedvez a borászoknak. Érdemes megállni szinte bármelyik pincészetnél, hiszen itt nem ipari mennyiségben, hanem családi történetekkel együtt palackozzák a bort. Lehet kérdezni, kortyolni, lassítani. Ahogyan az egész vidéken szokás.

Fotó: getty images, glix, profimedia