Emília Zala megye, a Balaton és a budapesti V. kerület vakációs Bermuda-háromszögében cikázik éppen – nekem utóbbiban sikerült elcsípnem. A kávézóban rögtön lapunkkal kapcsolatos élményeit kezdi mesélni.

– Nálunk a Nők Lapja igazi kultúrkincs volt. A Zalai Hírlap mellett minden szám megvan, valószínűleg a padláson. Nagymamám járatta, és a hét eseményei közé tartozott, amikor megérkezett. A társkereső rovat volt a kedvencünk: „Káros szenvedélyektől mentes ürge keresi a párját…” Nagymamám mindig ezen lamentált. Nála alap volt a „férfi egyenlő alkoholista” egyenlet. „Ollant még nem csinált az Isten, aki nem iszik…” – mondogatta.

Mindig úton

Goldberg Emília író több forgatókönyv-fejlesztési projektben vett részt az elmúlt években, írt ifjúsági regényt, rendezett rövidfilmeket, és készülőben van az első nagyjátékfilmje. Pipás Pista – Török-Illyés Orsolya játssza – az egyik főhős, aki egykor tanyavilági bérgyilkos volt. Nőként született, de férfiidentitást vett fel. A film az ő börtönéveiről és a börtönben megismert tanárnővel (Stork Natasa) való kapcsolatáról szól.

Független filmet Magyarországon persze nem valami egyszerű forgatni: több filmes ismerőse is az anyagi csőd szélén táncol. Így aztán Emília is több lábon áll. Például stand-up műsort ír – és előad. A címe Szólj anyádnak, jöjjön ki! (Miközben kimondjuk, képzeljük hozzá a fagyis-mélyhűtős kisteherautó dallamkürtjét!)

– Ez a gyökereimre utal – magyarázza. – Nem teljesen zalai a vérvonalam, mert apukám budapesti rendszerváltó értelmiségi hátterű. Nálam ezek az identitások összecsapnak.

Emília Zalaegerszegen született. Anyja és apja a vonaton ismerkedett össze. A papa Zalaegerszegen volt sorkatona, majd egy kis zalai faluban jegyző. De laktak Budapesten, a Bakáts téren is.

Nyári zalai fellépés a Kányaváry Borbirtokon

– Ez akkoriban még a klasszikus, kelkáposztaszagú Ferencváros volt – emlékszik vissza. – A vidékiség és a fővárosi lét keveredett bennem. Folyton ingáztunk, pendliztünk – és mindenhol kívülállónak éreztem magam. A mamám mindig mondta, hogy ne játsszak a falusi, „suttyó” gyerekekkel, mert összekoszolom magam (persze nem fogadtam meg a tanácsát, és játszottam). Itt, Pesten meg vidékinek számítottam.

Sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjek, én egyszerűen nem illek bele a dobozokba – sem szakmailag, sem emberileg.

És most, ahogy idősödöm, egyre jobban élvezem ezt. Látom ennek a hozadékát. Több valóságban is otthon érzem magam, és nem kell mindig ugyanazt gondolnom, mint az adott kulturális közeg. És talán ennek is köszönhetem, hogy lepattan rólam a fekete-fehér gondolkodás, ami mostanában uralja a közbeszédet.

@jajemilia Aki gyün, az gyün, nem igaz?! Ki tud ennek ellenállni🤷‍♀️😂🥰😁#jajemilia #fpggggggシ #nekedbelegyen #pusztuljonforyouba #fyp #humor #toxic #mama ♬ eredeti hang - jajemilia

Emília filmelméletet tanult az ELTE-n, de hallgatott pszichológiát is – „mindenbe belekóstolós” típus. Németországban is élt egy darabig, ahol kezdetben kocsmákat takarított, majd dizájnboltot nyitott, később hazajött, megházasodott, született egy kislánya.

– A tizenkét éves lányom is csinálja a maga internetes csatornáját – meséli. – Egyelőre arc nélkül; ezt megbeszéltük. Tele van ötletekkel, kreativitással és szenvedéllyel, ami nekem borzasztóan imponál. Legújabb projektjében digitális rajzolásban segít a kortársainak. Nagyon örülök neki, mert ha ésszel csinálják, nagyszerű lehetőség a gyerekeknek.

Akárki akármit mond, szerintem bennünk, millenniálokban ott van, hogy „nem kéne ennyit netezni”, „nem kéne csak így kikapcsolódni”,

„nem kéne ennyire ott lenni”. A gyerekekben szerencsére nincs ez a mesterkélt bűntudat, és ha partnerként kezeljük őket ebben a kérdésben, és nem tiltjuk, hanem észszerű kereteket állítunk fel, akár nagyon jó program lehet a gyerekünkkel való közös tartalomkészítés is.

@jajemilia Jó, ha az ember számíthat rájuk a bajban 🥰#jajemilia #fpggggggシ #nekedbelegyen #pusztuljonforyouba #fyp #humor #nagymama #toxic ♬ eredeti hang - jajemilia

Hol lakik a nagyi?

A nagymama idén töltötte be a kilencvenkettőt, és még mindig abban a zalai faluban lakik, ahol Emília is gyerekeskedett. A település nevét nem áruljuk el.

– Sokat járunk hozzá, és bár jól ellátja magát, mégiscsak egyedül van – meséli Emília. – A videóim kapcsán előfordult már, hogy kaptam üzenetet: „ma láttam a nagymamád utcáját”, vagy „ti vagytok azok a…”, és nem szeretném kitenni annak, hogy helyi látványossággá váljon. Miközben a követőtáborom nagyon is szerethető.

Van, akinek ezek a kis szösszenetek csak vicces mamautánzások, mások számára azonban mélyebb dolgokat is hordoznak.

Például hogy tegyük le azokat a terheket, amiket generációkon át cipelünk magunkkal. Sokunknak volt hasonló gyerekkorunk. Szerintem mi, a harmincas-negyvenes korosztály, még sok időt töltöttünk a nagyszüleinkkel. Minket még simán lepasszoltak a szülők komplett nyári szünetekre. Emlékszem: csupa idős ember üldögélt körülöttem, borsót pucolt, és két tőmondat után már jött a hadifogság története, meg hogy „gyüttek a németek”, és az ’56-os sztorik.

Sok sebet kaptak ezek az emberek.

Az a világ, ahonnan én jövök, igazán traumatikus. És egy csomó mindent nem szándékosan, de mégis átadtak nekünk. Tisztán emlékszem, hogy olyan játékokat játszottam, mint hogy „jönnek a németek”, vagy „kitör az éhínség”, és a kutyával együtt építettünk bunkert. Legkorábbi élményeim közé tartozik, hogy nincs idő lazítani, jól érezni magunkat.

Mindig csak a munka, a munka, a munka.

Nálam is ez volt – bár én már elköltöttem egy kisebb vagyont terápiára, és sokat javult a dolog. De akármennyire kinevetjük is, rengeteg minden átjött ebből a generációs mintázatból.

@jajemilia Garden tour a la Zala. Mottó: Jó lesz az még! 72-es tejfölöspohár: van. Kidobni? Na azt nem.#jajemilia #fpggggggシ #storytime #pusztuljonforyouba #nekedbelegyen #fyp #mama #vidék #lakberendezés #kert #prepper ♬ eredeti hang - jajemilia

Emília nagymamája egyébként nem nézi a videókat.

– Bár szellemileg teljesen tiszta, sajnos a hallása nagyon leromlott. És ami még fontosabb: a technika óriási elválasztó erő. Hogy mi az a stand-up, mi a videó, és kik nézik, ezt már nem igazán érti. Ha elmondom neki, hogy a videót megnézte százezer ember, abból legfeljebb százat tud elképzelni, és már azt is soknak tartja. Azt nagyjából tudja, hogy úgy beszélek, ahogyan ő. A faluban is meséltek neki rólam – szóval valahogy lecsöpögött hozzá is az információ.

Példaértékű szívósság

Emília nem véletlenül kezdett bele a videókba. A terve az volt, hogy regényt ír. A cselekménye Zalában játszódik – nem ponyva, hanem szépirodalom. Egy hozzáértő ismerőse javasolta, hogy úgy találhat jó kiadót magának, ha nézettséget csinál hozzá a neten. Tehát eredetileg a Jaj, Emília! a regény reklámhordozója lett volna a TikTokon és az Instagramon. A könyv azonban még nincs teljesen kész.

Egyéb munkák – forgatókönyvek és a stand-up est is – megelőzték, miközben, váratlanul, a „mamavilág” önálló életre kelt. Emília ugyanakkor nem akar egy „mucsai-falusi” karaktert hozni.

Sokszor látni a tévében, hogy a falu valami egyszerűsített, elrajzolt, sztereotip dolog. Mintha csak hülyék laknának ott.

A vidékiek viszont nem gondolják magukról, hogy tényleg ilyenek lennének. A „mama” karakter sem létezik egy az egyben: sokat kellett rajta dolgozni. De ebben is ott feszül a hihetetlenül erős transzgenerációs szál.

Pipás Pista, forgatási jelenet a Tiszán, tiszavirágzáskor

– Nőként – de azt hiszem, ez a férfiakra is igaz – rengeteg mindent viszünk tovább – mondja Emília. – A korai halál, az alkoholizmus például apai vonalon öröklődik, a nők pedig nagy túlélők. Ez az élni akarás, ez a mindenen áttörő energia – ami néha kicsit maga alá is gyűr másokat – továbbadódik. Látom magamon is, meg a saját generációm nőin is: ott a szemünkben a „csak azért is kibírom” –tekintet. Mivel annak idején majdnem pszichológus lettem, talán ezért is látom kicsit másként ezeket a dolgokat.

Ami szerintem a legfontosabb: ne csináljuk ki a környezetünket.

Egyre többször aggatják az idősebb generációra a „narcisztikus”, a „passzív agresszív” vagy „játszmázó” jelzőket. Még ha ez így van is, nem biztos, hogy az analizálás a megoldás. A saját elégedetlenségünkkel, hiányainkkal tudunk dolgozni – velük már nem. Ugyanakkor csodálatos is ez a generáció. Ahogy azt már említettem: ez a korosztály rettenetesen sokat dolgozott. És nagyon hajlamosak vagyunk ezt mi – akik inkább mentálisan vagyunk fáradtak – elbagatellizálni.

A gulyáskommunizmusba születtünk bele, de a falusi, paraszti réteg – akiket én is ismerek – már akkor is teljesen más világban élt.

Mama a bútorlapszabászatban dolgozott, majd később nokedlit szaggatott a tésztagyárban. Aztán hazament, és megetette az összes állatot. A háztáji takarmányt is saját maga termelte meg, búzát, kukoricát nagy tételben. Minden mozdulatnak megvolt a maga ideje-funkciója. Ha házat akartak építeni, kalákát kellett szervezni: egy Kádár-kocka évekig épült. Ez a feszített életmód idővel mániává is válhatott, de mégis, ez a szívósság, ez a munkamorál példaértékű.

Ma olyan világban élünk, ahol mindenki híres akar lenni, mindenki gyorsan akar valamit elérni.

Egyik oldalon ott a nagyszüleink, szüleink „munkamániája”, míg a másikon a munkaminimalizáló hozzáállás. Pörgetem a netet, és látom, a legnépszerűbb tartalmak arról szólnak, hogyan legyél gazdag munka nélkül. Hát… szerintem úgy nem érdemes. A helyes út valahol középen lehet, de nem könnyű megtalálni, mert óriási a zaj körülöttünk.

Kapcsolódó: Szüleinktől örököljük ezt az 5 viselkedésmintát

Fotók: Mrázik Orsolya, Esteban Sanchez