Kádár L. Gellért – Lógni a cseresznyefán

– Én gyerekkorom legszebb nyarára emlékszem vissza legszívesebben. Pontosabban nyaraira, hiszen falun minden nyár ugyanúgy telt. Az iskolai évzáró után apám azonnal letolta a hajamat, ne legyen vele gond, hadd érje a fejemet is a nap, és kezdődhetett a játék.

Reggeltől estig az utcabeli gyerekekkel szaladgáltunk, de az is előfordult, hogy segítenünk kellett a kaszálón. „Takartunk”, amin azt kell érteni, hogy a felnőtt férfiak kora reggel lekaszáltak, a széna egész nap száradt a napon, mi, gyerekek meg alkonyatkor összetakargattuk, azaz egybehordtuk, hogy az éjszakai harmat ne nedvesítse át. Játékban nem volt nálunk találékonyabb.

Kádár L. Gellért

Gyakran birtokba vettük például a zabolai Mikes-kastély parkját, amely akkoriban gazdátlanul hevert. Volt egy mező, amit mi „Nagyrétnek” hívtunk, és egész nyáron ott játszottunk. Csapatokra oszlottunk, és kezdődhetett a háborúsdi. Akkor szívtuk el az első cigit, amivel persze rögtön lebuktunk, és még sorolhatnám a csínyeket. Az volt a felhőtlen aranykor. Nem gondoltunk még a holnapra, csak hazamentünk, ha megéheztünk, és elénk rakták az ételt.

„Hunyadi János” négyévesen

Most, hogy erről beszélek, éppen cseresznyét eszem, és az ízéről eszembe jut nagyanyám kertje. Ahogy lógatom a lábam a cseresznyefán, és tömöm magamba az édes, ropogós gyümölcsöt. Ki se mozdultunk a faluból, és így volt jó. Az utazgatások csak a kamaszéveimben kezdődtek el, amikor fellépni jártunk a néptánccsoportommal. Hajnalokig buliztunk, akkor köttettek a legszorosabb barátságaim. Sokszor visszaálmodom magam azokba az időkbe, és lennék újra gondtalan gyerek.

Horváth Charlie – Amikor még nem voltam Charlie

– Tizenhét éves lehettem, Somló Tomival mi voltunk a kabinosok az agárdi strandon. Kilencéves korunk óta együtt jártunk általánosba, csak a gimi kezdetekor váltunk szét, nagyon jóban voltunk. Egész nyáron lent dolgoztunk a Balatonnál, mi adtuk oda a kulcsokat a kabinbérlő strandolóknak. Ne egyszerű öltözőkabinokat képzeljenek el, ezekben polcszerű ágyak is voltak, szerintem rég kiment a divatból.

Nekünk is járt Tomival egy ilyen kabin, abban aludtunk egész nyáron. Jöttek a csajok, de, ugye, akkor én még nem a „Charlie” voltam, meg a Somló se a legendás LGT-s, a kutya sem ismert minket. Aztán csatlakozott hozzánk egy csomó Moszkva téri srác is, Somló hozta a klarinétját – az volt az első hangszere –, én meg a gitáromat, remekül elvoltunk.

„Itt már Charlie voltam”

Egyszer valaki elhíresztelte, hogy esténként huligánok szórakoznak a parton, erre kiszállt a rendőrség, igazoltattak, tele lett a gatyánk. Pedig nem voltunk mi huligánok, csak kamaszgyerekek nyári munkán, az volt az össz’ bűnünk, hogy szerettük volna jól érezni magunkat. De hát az egy ilyen kor volt! Ráadásul azon a nyáron a jó idő is elmaradt. De minket ez sem érdekelt, esőben, pénz nélkül, egy szál gatyában is szép volt az élet. Fiatalok voltunk, na.

Janza Kata – Elindult a banda

Az embernek egy ilyen kérdésre azonnal a gyerekei születése jut az eszébe, és nyilván azok is voltak a legszebb időszakok, de ha most mélyen a lelkembe nézek, mégis inkább egy őrült nyár idéződik fel. Hadd meséljem ezt el! A pályám elején jártam, és már tudtam, hogy megkaptam az Elisabeth musical főszerepét, de még nem kezdődtek el a próbák, szabad voltam, mint a madár.

Szentendrén laktam Mester Tamás lakásában három zenész sráccal, akik közül az egyikkel jártam, így kerültem be a társaságba.

Janza Kata

Egyszer csak valaki elkurjantotta magát: menjünk Korfura nyaralni! És elindult a banda, kiegészülve még néhány baráttal, köztük Oroszlán Szonjával és Keresztes Ildikóval. Ragyogó nyár volt, mi meg elképesztően fiatalok és vagányak. Egyik este találtunk egy karaokebárt, ami teljesen üres volt, egészen addig, amíg mi be nem léptünk az ajtón. Ott aztán kieresztettük a hangunkat, és egyszer csak azt vettük észre, hogy kígyóznak a sorok a bár előtt.

Persze nem árultuk el, hogy énekesek vagyunk, mindenki elájult, hogy a magyar turisták milyen tehetségesek! Ott tanultam meg motorozni is. Egy alkalommal nekimentem egy úton kifeszített láncnak, az kettészelte a motort, én meg összevissza törtem magam. De felálltam, mintha mi sem történt volna, leporoltam magam, és belenevettem a többiek szemébe: „Semmiség, megesik.”

Dübörög a banda. Középen a lányok: Keresztes Ildikó és Janza Kata

Sose felejtem el, ahogy döbbenten néztek rám. Vagy amikor belopództunk egy luxushotel strandjára. Mit ad Isten, az animátorok éppen a Sisi című musicalt adták elő, mi meg kíváncsian beültünk a nézőtérre. Mondanom sem kell, halálra nevettük magunkat a fitneszedzők produkcióján… Bitang egy nyár volt! Azóta is emlegetjük, ha találkozunk, és máig jó barátok maradtunk.

Szabó T. Anna – Két író dedikál

Életem legfényesebb nyara a 2002-es mágikus évszámhoz köthető. Harmincéves lettem éppen, mindjárt nyár legelején, és két nappal utána kimentünk a könyvhétre dedikálni a férjemmel. Ragyogott a nap. Két író dedikál, mi ebben a különleges? Nekünk az volt, életünk legnagyobb kiteljesedését éltük meg, mert mi nemcsak a könyveinket vittük ki a térre, hanem az első fiunkat is a babakocsiban, két hónapos volt. A harmadik verseskötetem jelent meg épp, az volt a címe: Fény.

Anna az első kisfiával – leírhatatlanul boldogan

Mégsem a saját könyvemnek örültem, hanem a férjemének: a legelső regénye volt, a megírását, a nehéz születését végigkísérhettem, mert Gyuri tizenöt volt, amikor megismertem, már írt, és ő is huszonkilenc lett, mire megjelent az első könyve. Ő rátette az életét az írásra, én pedig arra, hogy mindketten írók leszünk. Teljesen új korszak kezdődött akkor, nyilvánosan is írópár (és közben boldog szülőpár) lehettünk, sok közös könyvheti dedikálással, miközben mindkét gyerekünk felnőtt.

Két író, egy gyerek és a nagyszülők a kertben

Az a nyár még a korai vad kamaszszerelem nyarainál is szebb volt: nem utaztunk sehova, viszont csodás délutánokat töltöttünk a szüleimnél Veszprémben és a Balaton partján, meg a szombathelyi nagyszülők kicsi kertjében. Ők ragyogtak, a baba örült a pucér rugdalózás friss szabadságának, mi pedig a megoszló felelősség laza, lusta óráinak.

Nagyokat sétáltunk, fogtuk egymás kezét, és végre nem az írásról beszélgettünk, csak élveztük a létezés édes könnyűségét. Könyvünk is volt már, gyerekünk is, minden vágyunk teljesült. Azóta se éreztem magam ilyen mámorítóan teljesnek és szabadnak.

Rujder Vivien – Azok a lovas nyarak!

Gyerekkorom legcsodálatosabb nyarai azok voltak, amelyeken az edzőimmel kilovagoltunk a mosoni Dunához. Mosonmagyaróváron nőttem fel, a folyó hozzátartozott az életemhez. A parton aztán levettük a lovacskákról a nyergeket, és bevittük őket úszni a Dunába. Imádták! Az én kedvenc lovam Vénusz, aki ma már ugyan a nyugdíjas éveit tapossa, de akkor még szárnyalt velem a gyönyörű, szürke lipicai.

Rujder Vivien

Amikor meglátta a folyót, azonnal beleügetett, nekem csak annyi dolgom volt, hogy megkapaszkodjam a sörényében, és lebegjek mellette, amíg ő bátran úszik. A kantárt ilyenkor nem szabad megfogni, mert csak egy apró rántás, és a ló feje elmerül a vízben. Tavalyelőtt nyáron a kedvesemet is elvittem egy ilyen kalandra, ő ugyan nem kapott lovat, mert még kezdő, de csodálattal figyelte, hogyan úszom önfeledten az állattal.

Azt élvezem mindig a legjobban, amikor megállunk, hogy a lovak kicsit megpihenjenek, mi meg addig a farukra állunk, és úgy ugrálunk bele a folyóba… Ha visszagondolok ezekre a régvolt nyarakra, tündérmesében érzem magam. Sajnos, amióta Budapesten élek, és egész évben a Katona József Színházban játszom, ritkábban adódik alkalmam a lovaglásra, de például a Hunyadi című tévésorozat forgatásán kiélhettem ezt a vágyam.

Vivien és lova a folyó sodrásában

Előbb egy gyönyörű, heves, fekete lovat néztem ki magamnak, aki vérmérsékletét tekintve megtévesztésig hasonlított a gyerekkori lovamra, de végül meg kellett elégednem egy másikkal – mondjuk, ő is fantasztikus paci volt –, mert a feketén Hunyadi vonult be a nándorfehérvári csatába. Sebaj, idén nyáron, érzem, sok mindent bepótolok majd az elmulasztott élményekből.

Gryllus Dorka – Az Alpok tetején

Ha életem legtökéletesebb nyara után kutatok a fejemben, az bizony a tavalyi volt. Ugyanis nehéz nekünk olyan szabadidős programot és hozzá illő helyszínt választanunk, amit az egész család felhőtlenül élvez. Egyrészt a gyerekeim között nyolc év különbség van, így ha játszótérre megyünk, a nagyfiam, Somika unatkozik, ha meg kalandparkba, azzal meg a négyéves Áronka nem tud mit kezdeni.

Színesíti a képet, hogy a férjem (Simon Kornél színművész – a szerk.) nem szeret egyszerűen csak feküdni egy vízparton, két percen belül valami aktivitásra vágyik.

Gryllus Dorka a családjával

2024 nyarán végre rátaláltuk az ideális megoldásra! És nincs is messze, csak ide a szomszédba, az osztrák Alpokba kellett kiruccannunk. A városka neve: Gröbming. Stájerországban, az Enns-folyótól északra, Dachstein határában fekszik, csodálatos a táj, és a környéken kivétel nélkül minden megtalálható, ami a mi tökéletes nyaralásunkhoz szükséges. A szállodánkból ráadásul rendkívül gyorsan elértünk mindent, a kalandparktól a termálfürdőn át a jégbarlangig.

Mire kettőt pislogtam, Korci már siklott le a hegyről a drótkötélpályán, és másnap a strandra is együtt mehettünk. Hogyan találtunk rá erre a csodálatos helyszínre? Egészen mesébe illő módon. Amikor ugyanis a nagyfiam, Somika kicsi volt, egyszer Hévízen töltöttünk néhány hetet, mert Korci ott játszott a Centrál Színházzal Keszthelyen. Somikának egyik este felment a láza, és szorult helyzetemben nagyon sok segítséget kaptam a hotel egyik vezetőjétől, Kalló Ancsától.

Utána még sokat beszélgettünk, és összebarátkoztunk. Néhány év elteltével egyszer csak felhívott: most Gröbmingben vezetnek egy apartmanhotelt a férjével, látogassuk meg őket. És milyen az élet! Hirtelen megleltük az ideális nyaralási helyszínt. Szerintem idén is meg fogjuk ismételni!

És ha már nosztalgia! Retró-kvíz: Felismered dalcímek alapján a magyar előadókat?

Fotó: Családi Archívum, Fotocentral / Story-Best, Getty Images