Leegyszerűsítve azt mondhatnám, kétféle ember van: az egyiknek tetszik Andorra, a másiknak nem, de ez nem a kis országról szól, sokkal inkább a személyiségtípusokról. Nem szabad egy történelmi látnivalókkal és ragyogó villákkal teleszórt aprócska ékszerdobozt várni, mert ez egy hegyi mikrovilág.

Meglepődtem, amikor az utazási oldalakon sokan azt írták, ide csak az menjen, aki ki akar pipálni egy újabb tételt a meglátogatott országok listáján, mert ez a vidék semmit sem tud kínálni. Én a nagycsaládos chatcsoportba a következőt írtam: „Két napja vagyunk Andorrában, és úgy tudnám összefoglalni, hogy tömör gyönyör. Kis helyen minden, amit szeretünk.”

Hegyek-völgyek között

Andorrában nincs reptér, és vonat sem zakatol, a turisták többsége autóval érkezik, jellemzően Spanyolország felől. Az első dolog, ami feltűnik, hogy milyen sok kerékpáros teker az utak szélén. Nem komótosan közlekedőkről beszélek, hanem profikról és elszánt hobbikerékpárosokról, akik tetőtől talpig menő szerelésben, drága bicikliken száguldoznak őrült tempóban. A legnagyobb versenyzők közül is sokan élnek, edzenek itt, mert reggel csak kitolják a bringát a garázsból, és máris hegyi szakaszon találják magukat.

Dalí izgalmas szobrát a művész ügynöke adományozta a fővárosnak

A butikok legalább fele sportbolt; túra-, bicikli-, valamint sífelszerelést árulnak, és ezzel világossá is válik, mi Andorra legnagyobb vonzereje. Sokáig a tél volt a főszezon; különböző meredekségű, hóbiztos, csodás fekvésű pályák várják a síelőket, a völgyben pedig remek szállodák, amelyek nagyszerűen ki tudják szolgálni a kirándulókat és a kerékpárosokat is, így lett a régió mára igazi négy évszakos úti cél.

Nyáron tényleg nem szabad kihagyni a túrázást, mert itt egészen más vegetációval találkozhatunk.

Olyan magasságban, ahol a Tátrában vagy az Alpokban már fű sem nő, itt mediterrán hangulatot árasztó, millió színben pompázó bokrok és virágok ölelésében gyalogolhatunk. Az ország legnagyobb tava, az Estanys de Juclar 2295 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, és gyönyörű túraútvonal vezet fel hozzá végig az Incles-völgyön keresztül.

Eleinte lankás erdei ösvényen haladtunk, hegyi fenyők, rózsabokrok között, majd virágos réteken és kőhidakon át, végül elértük a sziklásabb, meredekebb szakaszt, ahol azért kiizzadtunk, de a Pleta de Juclà füves fennsíkján fújó szellő kellemesen megszárított. Maga a tó lenyűgöző, a víz felszínén tükröződnek a hegycsúcsok, és bár a növényzet ilyen magasságban már csekélyke, a rendkívül ritka pireneusi gőte ezt a terepet szereti.

A másik túránk a Pic del Maiàhoz vezetett, ahová mindössze kétszáz méter volt a szintemelkedés, de 2400-ról indultunk, és hatalmas szél volt, így a csúcson tíz foknak örülhettünk. (Az örömöt nagyon komolyan mondom, ez pont azon a héten történt, amikor itthon hőségriadó volt, így minden barátom engem irigyelt.)

Egyébként is olyan a táj, ahogy én szeretem a túrázást: hatalmas, szellős terek, nagyon messze ellátni, nincs beszorítva az ember a sziklák közé, és minden zöld, virágokkal teli, kisebb csoportokban tehenek és lovak legelésztek dacolva a széllel.

Az éttermek és kávézók elfogadható áron kínálják a helyi finomságokat

Van más is!

Annak ellenére, hogy télen-nyáron kitűnő szabadtéri lehetőségek várják az ideérkezőket, nem az aktív sportok szerelmesei vannak a legtöbben, hanem azok, akik vásárolni jönnek. A kedvező adózási szabályok miatt virágzik a kereskedelem, különösen Franciaországból érkeznek sokan, hogy olcsón bezsákoljanak mindent, amire csak szükségük van, és persze azt is, amire nincs.

A főváros, Andorra la Vella főutcáján hömpölyög a tömeg; boldog-boldogtalan hatalmas szatyrokkal a karján grasszál, és azt vizslatja, mit vehetne még. Bevallom, az én szemem is felcsillant, hogy akkor most belecsapunk a lecsóba, de hamar kiderült, hogy a márkákat illetően nagyjából ugyanaz a felhozatal, mint nálunk egy plázában, és árakban sincs akkora különbség.

A fővárosban és a kisebb falvakban is takaros házakba botlunk

Idővel az is világos lett, hogy a legtöbben az alkoholos italok és a dohányáruk miatt jönnek, mert azok tényleg sokkal olcsóbbak, mint a szomszédos országokban, és ez vicces árukapcsolásokat szül. A szupermarketek előtt hatalmas fémtárolókban kartonos cigaretták kelletik magukat, és mindegyikhez jár valamilyen ajándék. A whisky és az öngyújtó adja magát, még a gumicukrot is meg tudtam magyarázni magamnak, de a szivarkákhoz csomagolt olívaolajat azóta sem értem!

A Caldea wellnessközpont minden évszakban kellemes kikapcsolódást nyújt

Aki hanyagolná a boltokat, az vegye az irányt az óváros felé; a macskaköves utak, a középkori hangulatú házak, aprócska templomok visszarepítenek az időben; az 1960-as években a városban mindössze hatezren éltek (most négyszer annyian). A Plaça de la Rotondán megcsodálhatjuk Salvador Dalí Noblesa del Temps című hatalmas szobrát, amelyet a művész ügynöke adományozott a városnak.

Az Ordino kilátóból egyedülálló látvány tárul a szemünk elé