Annyira hasonlítanak, hogy izgulni kezdek, hogy szólítsam meg őket, mert nem tudom, hogy ki kicsoda.

Imre: Nem vagy egyedül, néha még édesanyánk se tudja eldönteni, melyikünket látja. (Mosolyogva egymásra néznek.) Én vagyok az idősebb, Imre. Négy évvel. De szinte mindent együtt csinálunk kiskorunk óta, az öcsém kezdettől velem meg a haverjaimmal lógott. Együtt jártunk általános és középiskolába is.

Viktor: Én alapvetően befelé forduló személyiség vagyok, és azt hiszem, kicsit mindig előbbre jártam fejben, mint a kortársaim. Imre barátkozósabb, nyitottabb típus, s mivel én inkább az idősebbekkel találtam meg a hangot, mindig vele és a barátaival játszottam.

Imre: A békásmegyeri lakótelepen nőttünk fel, a nyolcvanas években csodás volt ott gyereknek lenni. Lakáskulccsal a nyakunkban, egy focipályával elvoltunk egész nyáron, később pedig a Velencei-tónál a családi sportszerkölcsönzőben. Minden sportot kipróbáltunk, édesapánk sportszervező volt.

Viktor: Átlagos családot képzelj el, de a szüleink nagyon figyeltek arra, melyikünk miben jó, és abban támogatták. Hamar észrevették például, hogy hallás után bármilyen számot le tudunk játszani, ezért már korán kaptunk hangszert. Azon pötyögtünk, míg Imre nem hozott Amerikából egy szintetizátort.

Imre: Focikupán voltam a csapatommal, és gondoltam, veszek egy ilyen klassz hangszert, mert akkor még alig volt itthon. De alapvetően a sportban képzeltem el a jövőmet, kilencéves koromtól a Ferencvárosban fociztam, és lettem ifjúsági és junior magyar bajnok. Igazolt játékos voltam tulajdonképpen harmincöt éves koromig, csak közben huszonegy évesen ért egy súlyos sérülés. Egyébként Viktor is a sport felé indult el…

Viktor: Tollaslabdáztam. Országos bajnok voltam, sőt, nemzetközi második… Elmosolyodtál. Másoknak is ez volt a reakciójuk, ezért is hagytam abba. Meg egyre jobban izgatott a zene. Imádtam zongorázni, és tizenhárom évesen elkezdtem egy zeneiskolában tanulni. Ott aztán fél év alatt megutáltatták velem a hangszert. Mi Imrével mindig is úgy éreztük, hogy a zene maga a szabadság, nem fekszenek nekünk a kötött szabályok. Abba is hagytam. Fél év múlva aztán szóltam anyukámnak, hogy folytatni szeretném a zongorázást, mire ő felhívta az Országos Szórakoztatózenei Központot. Véletlenül pont Esze Jenő, az ismert zenepedagógus vette fel a telefont. Azt mondta, kezdőkkel nem foglalkozik, de azért meghallgat. Aztán elvállalt.

Imre: Hozzá iratkoztam be én is, egy évvel később, és azzal a repertoárral kezdtem el bárzongorázni 2007-ben, amit még nála írtam össze. De ez csak később volt. Említettem a sportsérülésemet, ami után kiigazoltam Ausztriába, de akkor már foglalkoztatott a gondolat, hogy mit fogok csinálni, ha végleg kimegy alólam a foci. Ekkor jött az öcsém, hogy volna-e kedvem egy fiúzenekarhoz.
Ez lett a V. I. P. Nem volt könnyű megmagyaráznom a csapatomnak, miért akarok inkább zenélni, de amikor a Miért kell, hogy elmenj? című dallal mi képviseltük Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon, megértették. Az a dal egyébként Viktor alapötletéből született.

Viktor: Akkor kezdett el motoszkálni bennem, hogy dalokat szeretnék írni. A középiskola második évében már egész nap zongoráztam, egyszer csak a szüleim elé álltam: nem szeretnék többé iskolába járni, elpocsékolt időnek érzem. Attól kezdve magántanuló lettem, és egész nap gyakoroltam. A V.I. P. meg úgy jött, hogy Környei Attila menedzser megkeresett azzal, mit szólnék egy fiúzenekarhoz, ami akkoriban nagy divat volt a könnyűzenei életben. Én meg azonnal szóltam a bátyámnak is, mert tudtam, hogy éppen keresi az útját.

Imre: Onnantól csak fél gőzzel tudtam focizni, mert hétvégén néha tíz fellépésünk is volt. És már akkor is világos volt, hogy ha zongorázni kell, nem én, hanem Viktor fog a hangszer mögé ülni. Ő a képzettebb zenész kettőnk közül, én magamat csak amatőrnek tekintem, akinek a hobbija lett a főfoglalkozása. A producerkedéshez és a zenekari zenéléshez nem értek, az Viktor asztala. Tizenöt éve minden hónap első péntekjén egy szórakozóhelyen zongorázom, és akkor vagyok nyugodt, ha ő is ott van, és azt mondja, jól szól. Ő az én legfőbb kontrollom.

Hogy jött neked a bárzongorázás?