A SUP-ozás (Stand Up Paddle, felállva evezés) kicsit olyan érzés, mintha a vízen járnánk. A lábunk alatt a deszka, és egy evezővel állva hajtjuk magunkat. Miután már hazánkban is egyre több rajongója lett ennek a sportnak, nem meglepő, hogy baráti társaságokat ugyancsak összehoz. A SUPrise Sportegyesület tagjai amatőr sportolók, van köztük orvos, óvónő, agrármérnök, gyógyszeripari szakember, cégvezető, és vannak izgalmas ötleteik. Az egyik az volt, hogy evezzék végig a Duna négyszázhúsz kilométeres szakaszát, a másik, hogy evezzék körbe a Balatont. És ha már teljesítménytúráznak, akkor tegyék ezt jó célért, hívják fel a figyelmet egy fontos ügyre, ezért gyűjtenek most épp a Kelet-magyarországi Speciális Mentőknek, miközben a Tiszán haladnak végig. Ez ugyanis a legfrissebb ötletük, amelyre hat hónapig készültek. Tiszabecs és Szeged között, féltávnál látogattuk meg őket, Kőtelek falujában, egy meglepően szeles délutánon.  

Napi nyolc tonnát mozgatnak meg

A házi energiaszeletük, két-három szendvics, magvak, gyümölcs, több liter víz, naptej, telefon. Dr. Grózli Csaba vízhatlan táskájába, amely a SUP-ra erősítve egész nap vele van, ennyi fér bele. Az okosórája szerint a túrán átlagosan napi 4200 kalóriát éget el, és 12-16 ezer evezőcsapást tesz meg. Ha ezt a számot megszorozzuk az evező súlyával, azt kapjuk, hogy durván napi nyolc tonnát mozgat meg, miközben lábbal tartja magát tíz órán át. Nem csoda, hogy boldogan vesz el egy-egy szelet sütit a kikötőpontokon eléjük siető fogadóbizottság tagjaitól. Dombrádon a helyiek pizzával és egy tepsi almás pitével várták őket, ma egy hatalmas kaláccsal érkezett hozzájuk egy hölgy, merthogy a kalandjuknak a Tisza mentén híre ment. A kalácsból csodás reggeli lesz, a társaságot pedig nagy taps várja, ahogy partot érnek. A falusiaknak Szabó Gábor és a fia, Zénó bemutat néhány trükköt, ők mindketten nemzetközi szinten is kiemelkedő SUP-versenyzők a saját korosztályukban. Ezen a túrán ők a csapat kísérői: vezetik a kisbuszt, bevásárolnak, biztosítják a technikai hátteret, segítenek vízre és partra szállni. Gyors evezőcsapásokkal és vagány fordulásokkal kápráztatják el a közönséget – akik közül néhányan még sosem láttak élőben SUP-ot. 

Nincs korhatár

Közben teljes menetfelszerelésben lépnek a szárazföldre a további csapattagok: mentőmellényt viselnek, és bokapánt kapcsolja őket össze
a deszkával. 

– Ez azért fontos – magyarázzák –, hogy ha borulásnál erős szélben, sodrásban messzebb kerülne tőlünk a deszka, akkor is gyorsan vissza tudjunk rá mászni. A Tisza felső szakasza néhol trükkös, ám a legnagyobb ellenségünk a szél. Igaz, hogy hátszélnél repeszthetünk, csak kérdés, hogy merrefele néz a hátunk, mert könnyen lesz belőle szembeszél, ami viszont alaposan megnehezíti a dolgunkat. Előfordult, hogy a parton sétálók gyalog lehagytak bennünket, térdig érő hullámok csavarták ide-oda a deszkát, vagy benyomtak a nádasba a széllökések.

Mindezek ellenére mindannyian úgy gondolják, hogy aki szeretne továbblépni a balatoni, naplementés SUP-ozásból a túrázás felé, az bátran próbálja ki a Tiszát, mert nincs tömeg, gyönyörű a táj, varázslatos a hangulat.

– Aki először áll a deszkán, ugorjon bele egyből a vízbe – így megtörténik vele az, amitől a leginkább félhet, a borulástól. Nagyon fontos viszont, hogy csak az szálljon deszkára, aki tud úszni – javasolja a tizennyolc éves Szabó Zénó már a parton. Édesapja, Gábor 2019 óta SUP-ozik, előtte sárkányhajózott, többszörös világbajnok, és „vénségére” kóstolt bele ebbe az új sportba. – A SUP-ozásban az a jó, hogy a tíz év alattiak is meglovagolhatják a hullámokat, de a hatvan fölöttiek is – fűzi hozzá. 

Befogadó társaságra találni

Feltűnik, hogy Pálházi Dávid egyedüliként visel zoknit a SUP-on. 

– Ez egy strandröplabdás, csúszásgátlós zokni – árulja el. – Így nem kell naptejeznem a lábfejem. Magas vagyok, jobban tudok csúszkálni a krémtől, és nagyobbat is esem a vízbe.

Dávid most egy tandemdeszkáról szállt le, amelyen ketten is állhatnak, de a legtöbben versenydeszkával mennek végig a túrán, amely kicsit más kialakítású, mint egy átlagos SUP. Dávid a hátán hordja a kulacsát, és lóg a nyakában egy iránytű a tengeri expedíciók miatt, egy vészjelző síp, illetve a telefonja, és annak „mentőmellénye”. A fél fülében fülhallgató, mert a mai kemény, szeles napon kellett neki az erőt adó zene. Dávidnak fontos szerepe van – mesélik a többiek –, mivel a munkája mellett túravezetőként is dolgozik, jól „olvassa” a vizet, rendszerint ő mutatja, hol menjenek. 

Dr. Németh Zoltán az örök optimista a csapattársak szerint, ő idén csatlakozott a társasághoz. 

– Nagyon befogadó a SUP-osok közössége – említi meg a sapkáját levéve –, nagy öröm, hogy mellettük állhatok a deszkán. Számomra ez kényelmesebb vízi sport, mint a kajak vagy a kenu, ami meglepő, mert állni kell, de mégsem visel meg annyira. Plusz érdekes, hogy nem leszel annyira vizes, mert nem kerül a fejed fölé az evező. 

Zoltán is szabadságon van, de időnként felveszi a telefont, ha fontos ügyben hívják, így rajta szintén ott a fülhallgató. Hozzá köthető a csapat titkos fegyvere, az energiaszelet, amit direkt sportoláshoz fejlesztett ki, ezt mi is megkóstolhatjuk. Az első Duna-túrájuk előtt egyébként Seper Árpád csapattag dobta fel, hogy evezzenek már egy komolyabb távot, és mindenki vevő volt rá, Árpi természetesen most is itt van velük. Bepakolnak a kisbuszba, és irány a szállás, ahol kényelmes ágy és meleg zuhany várja őket – ez az a luxus, amit nem akartak feladni, mert a napi hatvan (vagy több) kilométer evezéshez fontos, hogy ki tudják magukat pihenni. 

Jöhet eső, szél, meleg!

A közeli kis faházban Csaba felesége, Dobi Etelka és Szakál Klára gyorsan átöblítik az UV-szűrős felsőt, amit aznap viseltek, hogy másnapra megszáradjon. Közben elmesélik, hogy napközben nem állnak meg kikötni, de szigorúan betartják a pihenőidőket: öt kilométerenként isznak, átmozgatják a tagjaikat, tíz kilométerenként pedig bekapnak pár falatot, leülnek a SUP-ra, lazítanak. Eleinte a Tiszán úszó szemetet is begyűjtötték, de aztán már nem fértek el a deszkán a palackok, a fél gumipapucsok, úgyhogy feladták. Imádnak SUP-ozni, nekik nem akadály a hideg, a kánikula, de az eső sem. Felkészültek a lehetséges időjárási viszontagságokra, miközben fejenként mindössze egy közepes doboznyi privát felszerelést pakolhattak be a kísérőautóba. 

– Ez egy jótékonysági teljesítménytúra, ahol a nők ugyanakkora távot teljesítenek, mint a férfiak – avatnak be. – Eltérő a fizikumunk, és különböző korúak vagyunk, de együtt bármit megoldunk, ezt már a korábbi túrákon tapasztaltuk. Kelet-Magyarországon nagyon kedves, segítőkész emberekkel találkoztunk: adakozó, barátságos, szeretettel teli közösségek fogadtak bennünket.

Megvizsgáljuk, ki mennyire égett le, és Klára mutatja, hogy a futóktól kapott egy ötletet májusban, ezért visel egy hosszú karvédőt evezés közben, ami óvja a naptól, és hűsít is. Ennek köszönhetően pont fordítva barnult le, mint a kamionosok szoktak – állapítja meg nevetve. Az egész napos evezés után muszáj lenyújtani az izmokat, reggel pedig bemelegíteni – ha ezek elmaradnak, már tudják, hogy kegyetlen napjuk lesz, bedurranhat a karjuk, megfájdulhat a derekuk. Észreveszem, hogy Klára mindkét csuklóján visel egy sportórát. Amikor rákérdezek, hogy miért, könnyek között meséli el, hogy az öccse emlékére hordja a fiú egykori óráját. Fiatalon ment el, épp a Balaton-túrájuk előtt. Érte is evez olyan elszántan…