Kovács Patrícia: Mit kaptam én azért a Tankcsapda-klipért… (Nevet.) Voltak, akik azt mondták, hogy nagyon hímsoviniszta, és nem is szabadott volna elvállalnom. Ilyet nem csinálunk, mert ez – szerintük – a nők kizsákmányolásáról szól.
Nők Lapja: Szerintem nagyon vicces klip. Éppen hogy túl van tolva az egész hangulat – és onnantól már nem lehet kizsákmányolásról beszélni.
A forgatás is vicces volt – bár rettenetesen tűzött a nap. A tej, amit a testemre locsoltam – és amit innom is kellett volna –, megsavanyodott. Volt egy pont, amikor szóltam, hogy na álljunk le, mert muszáj elmennem fogat mosni. Ettől függetlenül szuper volt – a zenekar a tenyerén hordozott, nagyon kedvesek voltak.
Hogy jutottak el hozzád?
Felhívott a rendező, hogy a Tankcsapda engem szeretne a klipjében látni. És mivel volt egy korszakom, amikor leginkább A legjobb méreg című számot üvöltöttem, jólesett, hogy felkértek. Kamaszkoromban mindenféle stílust kipróbáltam. Voltam Depeche Mode-os, bonanzás, metallicás, tankcsapdás. A Pál Utcai Fiúkat is nagyon szerettem. Ami kimaradt, az a diszkós, popos vonal.
Mi maradt meg a rock and rollból?
Sok minden. Szerintem bátor és nyitott nő vagyok. Többféle szélsőség is belefér az életembe. Tudok elbújni a világ elől, de igazán szabadon bulizni is, ha arról van szó. Szeretem harapni az életet. Nem figyelek arra, mit illik, vagy mit nem. Hogy hogyan kéne egy negyven év fölötti nőnek viselkednie vagy gondolkodnia. Ilyen értelemben szerintem megmaradtam lázadónak. Miközben egy szelíd, komoly és nagyon rendes anyuka lettem. Éppen most volt édesanyámmal egy vitám: szerinte a húsvéti asztalnál rendetlenül ültem. Könyököltem, és az egyik lábamat felhúztam, majd ráültem. De egyszerűen így volt kényelmes. Aztán persze mondtam neki, hogy ha a Gundelbe kell menni, vagy ha olyan szerepem van, ahol rendesen kell viselkedni, akkor tudom moderálni magam. De otthon, a szűk környezetemben, a színházi barátaimmal… Számomra sokkal fontosabb, hogy kényelmesen és komfortosan érezzem magam, mint az, hogy mit illik, vagy mit nem.
Megértette?
Civakodtunk – de most már „jól” civakodunk. Mindenki elmondja, amit gondol, aztán megegyezünk abban, hogy úgysem fogjuk meggyőzni egymást. De az hihetetlen, hogy a gyerek-szülő státusz mindig megmarad. Hiába mondom, hogy „Mama, már negyven fölött vagyok…”.
Mitől lettél ennyire másmilyen?
Egyszerűen más ember vagyok, és kész. A keretek engem lefagyasztanak. A mamámat pedig azok tartják egyben.
Mi volt a legnagyobb lázadás, amit valaha elkövettél?
Kamaszként nehéz volt velem. Például sokat hamisítottam tesióra-igazolásokat, az iskolából hazafele a villamosütközőn utaztam… És volt egy időszakom, amikor trolitáblákat gyűjtöttem. Tudod, azokat, amiket még le lehetett emelni – például a 74-esről… Ám az iszonyatosan riasztó lenne, ha egyszer meglátnám a gyerekemet egy villamosütközőn…
Mi már agyonféltjük őket, és helikopterként körözünk felettük, a mi szüleink pedig sokszor azt sem tudták, merre járunk éppen.
A múltkor elmentem arra a zuglói lakótelepre, ahol a nagyszüleim éltek. Eszembe jutott a gyerekkorom, a rakétás, zsiráfos mászóka – vasszerkezet, betonalapon. Sehol egy kerítés. Ha kigurult a labda, ment egyenesen a troli elé. Ma rákeresünk arra, hogy melyik a legbiztonságosabb, gumipadlós ökojátszótér a környékünkön.
A teljes zabolátlanság mikor múlt el?
Egy idő után az ember önkéntelenül is megpróbál besimulni azokba a közegekbe, ahová bekerül. Ma már hálás vagyok a mamának, hogy egy diplomatát nevelt belőlem. De a saját kis környezetemben szükségem van a teljesen elfogadó hippimentalitásra.
Mióta vannak tetoválásaid?
Felnőtt fejjel vágtam bele, a Covid idején. Először csak a Valid (igaz) felirat volt meg, aztán jött a Kind (kedves), majd a Brave (bátor), és ez itt…
Tényleg, ez micsoda?
Ez a Toy Storyból van: To infinity and beyond, vagyis: „A végtelenbe, és tovább!” A gyerekem egy időben teljesen rá volt kattanva a filmre, és ez nekem is sokat jelentett, így magamra varrattam. Mindig tetszettek a tetoválások. Elképzeltem, hogy milyen lehet átélni a fájdalmat, miközben „beleég” a testbe egy fontos üzenet. Izgatott ennek a filozófiája, csak azt gondoltam, az én életembe nem fér bele. Aztán negyven körül azt éreztem: de hát ez az én testem! És ha egy rendező emiatt nem akar velem dolgozni – mert kicsit macerásabb elmaszkolni –, akkor azzal az emberrel nincs dolgom.
Nincs ennek köze az életközepi válsághoz?
Lehet. De én inkább csak azt éreztem: meg fogom tenni, még akkor is, ha ez másnak nem tetszik.
Térjünk vissza az „igaz” szóra. Mit jelent számodra?
Hogy igazul és érvényesen éljek. Hogy este azt tudjam mondani: megtettem mindent, amit lehetett, és nem csináltam semmi olyat, amivel másnak ártottam. Hogy transzparens legyek.
Sikerül?
Most már igen. És ez igazán fontos lett nekem. Volt egy nagyon rossz korszakom, főleg kamaszként – sok hazugság, rossz családi háttér. Belém égett a rettegés, hogy milyen érzés valamit elrejteni, valamit nem vállalni. Igyekszem jó lenni, nem veszek el semmit a világtól, a környezetemtől – és ezt tartom igaznak. És olyan sincs például, hogy valamit mondok, és közben teljesen mást gondolok. Akkor inkább nem szólalok meg, elkerülöm a helyzetet, vagy nem megyek oda.
És a kedvesség?
Fontos, hogy kedves maradjak. Sokan kérdezik, hogy mindig tudok-e mosolyogni. Nem könnyű. Ebben van munka, muszáj találni valamit, ami miatt juszt is tudok, és akkor egyszer csak az emberek visszamosolyognak. A kedvességbe beletartozik az is, hogy mindig megköszönöm, amit kapok. Előzékeny vagyok. Ez végső soron önös érdek is: úgy legyek a világban, ahogy szeretném, hogy a világ legyen velem.
A bátorság mit jelent számodra?
Azt, hogy nem félek semmitől. Egyszerűen nem vagyok hajlandó megengedni magamnak ezt az érzést – sem betegségtől, sem háborútól, sem betörőktől, sem egy alak árnyékától a sötét utcán. Ha elhiszem magamról, hogy bátor vagyok, akkor tényleg az leszek. A mamám mindig követ minket, ha repülünk. Régen malévos volt: az interneten figyeli, mikor szállt fel a gép, mikor száll le. Én viszont ezzel egyáltalán nem foglalkozom. Kérdezte is, én nem izgulok-e. Úgy vagyok vele, hogy ha baj történik, majd akkor reagálok. Ám hogy előre izguljak, az nekem nem pálya. Közben persze odafigyelek magamra. Rendszeresen járok vizsgálatokra. A múltkor például elmentem egy menedzserszűrésre, és kiderült, hogy a pajzsmirigyem nagyon rossz állapotban van
