Pozsony 1000-ben a Szent István korabeli magyar állam részévé vált. Egykori fővárosunkban tizenegy magyar királyt és nyolc királynét koronáztak meg. A várost utolsó Árpád-házi királyunk, III. András virágoztatta fel, 1291-ben szabad királyi városokat megillető jogokkal ruházta föl a Duna menti települést, amely önállóan törvénykezhetett, városbírót és esküdteket választhatott. Az előjogok és a hosszabb ideig tartó béke kedvezett a kereskedelem és a bortermelés fejlődésének, a gazdák és a polgárok szépen gyarapodtak. Luxemburgi Zsigmond magyar és cseh király (akit a Hunyadi sorozatból közelebbről is megismerhettünk) nagyon kedvelte Pozsonyt, ide, a királyi várba hívta össze az első pozsonyi országgyűlést, 1402-ben. Az időközben német-római császárrá választott Zsigmond országainak legfőbb székhelyévé kívánta tenni a várost, ő kezdte meg a vár átépítését, immár gótikus stílusban. Mátyás királyunk is gyakran tartózkodott Pozsonyban, 1465-ben egyetemmel is megajándékozta. Az Academia Istropolitana orvosi, teológiai, matematikai és művészeti fakultásokkal működött, sajnos csak rövid ideig. Az egyetemnek otthont adó, a Ventur utca nyugati oldalán álló két középkori házat ma is megcsodálhatjuk.
Mária Terézia gyalog
Míg az ország nagy része a török rabigát nyögte, Pozsony a Habsburgok kezén maradt, és tíz évvel a mohácsi vész után a Magyar Királyság ideiglenes fővárosává nyilvánították, 1563-tól pedig koronázóváros lett. A Szent Márton-székesegyházban – melynek tornyán szokatlan módon nem kereszt, hanem a magyar korona aranyozott mása ragyog – elsőnek I. Ferdinánd fiát, Miksát koronázták királlyá, 1563-ban. Sajnos a ceremóniát követő ünnepség alatt tűz ütött ki, amely a város nagy részét elpusztította.
Sok templomban jártam szerte a világban, de a gótikus stílusban újjáépített Szent Márton-székesegyházban lenyűgözött a tér nagyszerűsége. A magasba törő, fehér kővel burkolt csúcsívek gyönyörű keresztboltozatokban futnak össze, a karcsú, magas, ólomüveges ablakokon özönlik be a fény. Mária Terézia koronázásakor ezeket az ablakokat is kiszedték, hogy a nézőközönség terjedelmes, selyembársonnyal burkolt emelvényeit, páholyait beemelhessék. Nehéz elképzelni, de így beszélik…
1741. június 25-én nevezetes napra virradt Pozsony: Mária Teréziát Magyarország királynőjévé koronázták. Az egyházi ceremónia után a fiatal uralkodó a Szent Koronával a fején, gyalog járta végig a színes posztóval burkolt koronázási utat, a főtéren át a Ferencesek templomáig. Szép teljesítmény volt, tekintettel arra, hogy csak a korona több mint két kilót nyomott… Ezt az útvonalat ma is végigkövethetjük: kis rézkoronák jelzik az irányt a pozsonyi belváros kövezetén. Az eskütétel után az akkor még karcsú Mária Terézia díszhintóban a Dunához vonult, és a koronázási dombra fellovagolva, karddal a négy égtáj felé suhintva jelezte, hogy megvédelmezi a királyságot, bárhonnan közeledjen is az ellenség. Az ünnepségből Pozsony népe is kivehette a részét, ezüstpénzt szórtak közéjük, nyársakon sültek az ökrök, a szökőkutakból bor folyt, az est végén pedig pompás tűzijáték szikrázott az égbolton.
