Most mindenki Aimee Lou Wood fogairól cikkezik. A korábban a Szexoktatás című sorozatban ismertté váló, de igazán a Fehér Lótusz harmadik évadával berobbanó angol színésznő szabálytalan fogsoráról többet beszélnek, mint az alakításáról. A harmincegy éves Wood saját bevallása szerint élete jelentős részét töltötte azzal, hogy a külseje miatt aggódott, és most kezd rájönni, hogy ez akár a szuperereje is lehet. Úgy nőtt fel, hogy mindenki a száját nézte, ferde és hézagos fogsora miatt más volt, mint a többiek. Aztán egy Rimmel-reklámban meglátta Mick Jagger lányát, Georgia May Jaggert, aki magabiztosan villantotta meg hézagos mosolyát. „Ekkor elhatároztam, hogy piros rúzst fogok feltenni, és szándékosan fel fogom hívni a fogaimra a figyelmet” – emlékszik vissza Wood. A mostani megnövekedett érdeklődésről pedig így vélekedik: „Nagyon örülök, hogy mindez a lázadás és a szabadság szimbóluma lett, de azért van egy határ. Kizárólag a fogaimról esik szó, ami kicsit elszomorít, mert nem tudok a munkámról beszélni. Nem tudom, ha férfi lennék, akkor is ugyanennyit beszélnének-e erről. Még mindig egy nő külsejéről folyik a diskurzus.”
Hollywoodi mosolygyár
A tökéletes, hófehér fogsor évtizedek óta uralja a sztárvilágot. A közösségi média tele van előtte-utána fotókkal, amelyeken jól látszik, hogyan tetette rendbe korábban kócos vagy sárgás fogait szinte az összes híresség. Azért mindig akadtak üdítő kivételek. Madonna és Vanessa Paradis meghagyták a két első foguk közötti hézagot, ahogyan Willem Defoe, Eddie Murphy és Elijah Wood is. Anna Paquin, akit a Zongoralecke című film kislányaként ismertünk meg, szintén ragaszkodott az eredetihez. Úgy gondolta, ha eltüntetné a jellegzetes rést a fogai közül, az negatívan befolyásolná színészi pályáját: „Ha egy csomó mindent megcsináltatsz magadon, a fogadat, az arcodat és a melledet, akkor csak modern embereket fogsz játszani.”
Kirsten Dunst, aki szintén gyerekszínészként kezdte karrierjét az Interjú a vámpírral című filmben, konkrét produceri kérésnek is ellenállt, amikor fogsora „feljavítására” akarták rábeszélni. A Pókember forgatása előtt elvitték egy fogorvosi rendelőhöz, de végül nem ment be. Tizenkilenc éves volt ekkor. Azt, hogy megszerette magát a kis, ferde fogaival együtt, Sofia Coppolának köszönheti, aki világhírű édesapja után maga is rendező lett.
Műteni vagy nem műteni, ez itt a kérdés
Barbra Streisandot annak idején sokan győzködték, hogy szabassa át jellegzetes orrát, mert az lendítene a karrierjén. Ő azonban nem volt hajlandó erre, attól félt, hogy a beavatkozástól esetleg megváltozhat a hangja, ami pedig mindennél fontosabb volt neki. 2023-ban megjelent önéletrajzi könyvében (magyarul sajnos még nem olvasható) így ír erről: „Arra gondoltam: a tehetségem nem elég? Egy orrműtét fájdalmas, és sokba kerül. Ráadásul hogyan bízhatnék meg bárkiben, hogy pontosan azt fogja csinálni, amit én szeretnék, és nem többet?” Egy orvos egyszer azt mondta neki, hogy orrsövényferdülése van, és azt gondolta, talán pont ezért olyan különleges a hangja. Streisand kitartott eredeti külseje mellett, pedig rengeteg bántást kapott az évek során. A Time magazin újságírója 1964-ben ereklyetartóhoz hasonlította az orrát, 1974-es The Way We Were című lemezének borítójához pedig Photoshoppal feljavított képet akartak használni róla: „leradírozták” az orráról a jellegzetes dudort. „Biztos azt hitték, örülni fogok ennek, de én valójában szeretem ezt a kis púpot. Ő és én sok mindenen mentünk keresztül együtt” – mondta erről.
Jennifer Greyt az egész világ a szívébe zárta, amikor 1987-ben a Dirty Dancing – Piszkos tánc című film főszerepét alakította Patrick Swayze oldalán. Egy helyes lány fehér ruhában, göndörkés hajjal, mosolygós tekintettel, és – hollywoodi mércével mérve – szabálytalan orral. „A Piszkos tánc után én voltam Amerika kedvence, és úgy tűnt, ez egyenes út ahhoz, hogy minden reményem és álmom megvalósuljon. De nem így történt” – emlékezett vissza. Őt sosem zavarta az orra, de miután egyre többen mondták neki, hogy ez probléma, egy idő után ő is annak tekintette. Miután konzultált édesanyjával és három plasztikai sebésszel, két műtéten esett át, hogy „finomhangolja” az orrát. A második műtét csak az első által okozott szabálytalanságot volt hivatott korrigálni, de végül annyira más lett az orra, hogy a színésznő gyakorlatilag felismerhetetlenné vált. „Hírességként mentem be a műtőbe, és ismeretlen emberként jöttem ki” – fogalmazta meg. Bár továbbra is szerepelt filmekben, teljesen eltűnt a sztárok listájáról. Talán most, hatvan felett lehet a nagy visszatérése: tavaly nagyobb szerepet kapott a Rokonszenvedés című filmben Kieran Culkin mellett, akinek Oscar-díjat ért az alakítása, emiatt még több szempár irányul a közönség és a kritikusok által is dicsért filmre. Grey-ben a nézők ma már egy érett, jó színésznőt látnak.