– Anya, te egész nap itthon vagy?

– Igen, itthonról dolgozom.

– És neked nincs munkahelyed?

– De van, ez a munkahelyem, a saját vállalkozásom, saját magam által beosztott idővel, számomra és remélhetőleg sokak számára igazán fontos témákkal… – és folytattam volna, de láttam a lányomon, hogy nem igazán hatja meg.

Az egyik ovis csoporttárs apukája színpadi kellékeket és jelmezeket készít egy város széli műhelyben, ami csupa kinccsel és izgalmas tárggyal van teli. Készített egy kétemberes unikornist, úgy hívják, Robert. Az első két lábába az egyik, a hátsókba a másik ember bújik bele, és úgy vágtatnak a gyereknapokon, városi mulatságokon. 

Éva barátnőm császármorzsázót vezet Budán, ha otthon vagyunk, mindig meglátogatjuk őket. A gyerekek bekukucskálnak a konyhába, megcsodálják a kasszagépet, a menüs táblára rajzolnak, ahová más gyerekeknek nem szabad. Igazán élvezik, mert bennfentesnek érzik magukat. 

Ezzel szemben az én munkám az ő szemükben otthon zajlik, a laptop előtt, farmert és pólót viselve.

Tavaly meghívtak Erdélybe, ­Nyáradszeredára. A levélben nagyon kedvesen fogalmaztak, nem az a kimért hivatali stílus, hanem pont az ellenkezője. Leírták, hogy egy kis olvasókört működtetnek, több kedvenc írójukat is vendégül látták, jöjjek én is. Rábólintottam, és szóltam a fiamnak, hogy kezdhet pakolni, utazunk, kettesben! Először el sem akarta hinni, hogy a lánytestvérei nélkül, valóban csak ketten, igazi anya-fia program készülődik, pedig ekkor még nem is tudta, hogy a nyáradszeredaiak olyan jó fejek, hogy medvelesre is elvisznek bennünket. Az érkezésünk utáni éjjel az erdő közepén egy vadásszal, vállán megtöltött puskával a lesen ültünk mozdulatlanul órákon át, aztán pár percre megjelent egy anyamedve. Másnap szalonnát reggeliztünk, tyúkok alól frissen összeszedett tojást, házi túrót és csomó más finomságot, aztán délután könyvbemutatót tartottam, sok tucat könyvet dedikáltam. A háztáji ínyencségekkel teli vacsorán a fiamat folyamatosan etették, finomságokkal kínálták, az egyik kedves olvasó hozott egy doboz pogácsát a másnapi útra. Miközben a desszertek közt válogattunk, a fiam huncutul rám nézett.

– Anya, neked ez a munkád?

– Hát látod! – kacsintottam.