– Ahogy az archív fotón látszik, a terminál két szélén helyezkedtek el az ülőgarnitúrák. A foteleket és a kis asztalkákat Dávid Károly építész tervezte – a fekete-fehér felvételeket túravezetőnk mutatja nekünk, mi pedig magunk elé képzeljük az áramló, elegáns utastömeget, a zöld-barna székeken várakozókat, ahogy a presszóban kaszinótojást falatozva a hangosbemondó recsegő hívószavára várnak. A légitársaságok színpompás logóit, a nyikorgó poggyászkocsikat és az utasfelvételi pultból mosolygó, jól öltözött személyzetet.

A Hosszú­lépés. Járunk? tapasztalt sétavezetője valószínűleg hozzászokott már a párás tekintetekhez, ám ő maga egészen másfajta nosztalgiával gondol az épületre. Somogyi-Tóth Gábor évtizedek óta kötődik a légi közlekedés világához. Dolgozott a Malévnél, majd repülőtér-tervezőként külföldön és belföldön egyaránt. Húsz éven át töltötte be a repülőtér forgalmi igazgatójának tisztségét, jelenleg pedig az Aeropark repülőmúzeum vezetője – és ezúttal a mi bennfentes túravezetőnk is. 

Felülről is repülőt formáz

Bejárásunk kezdetén a műemlék épület gyomrába, egyenesen a hallba vezet bennünket, ahol megtudjuk, Dávid Károly nem csupán a ma divatos retrónak számító berendezésért felelt, ő tervezte a repülőtér felvételi épületét is. 

– Az épület különlegessége, hogy repülőgép formájú: van törzse, szárnyai, vezérsíkja, sőt még hajtóművei is, amelyeket a két torony szimbolizál. Ez a koncepció igencsak avantgárdnak számított, ám az építész számára fontos volt a szimbolika – meséli túravezetőnk.

Az 1-es terminálon az archív képekhez képest már megmutatkoznak a felújítás nyomai. A munkálatok 2003 és 2005 között zajlottak. A Külügyminisztérium tavaly, az uniós elnökség idejére kibérelte a területet; ennek kapcsán számos helyiséget újra korszerűsítettek. A teret most különböző rendezvényekhez adják bérbe, és zajlanak itt filmforgatások is. Nemrég egy sorozatban egy barcelonai bankot rendeztek be, de komolyzenei koncerteknek is otthont ad az épület.

Feri szőlője

Amíg alaposabban szemügyre vesszük a monumentális, keskeny oszlopokat, a zárványos kőpadlót és a művészi gonddal kivitelezett lépcsőket, az egyik legizgalmasabb kérdésre is választ kapunk: tulajdonképpen miért hívjuk Ferihegynek a területet? Mayerffy Ferenc az 1700-as évek végén bérelte a környéket, miután bajor származású édesapja, Franz Mayer Magyarországra költözött. Mayerffy már teljes mértékben magyar identitású volt – bár állítólag egy szót sem beszélt magyarul –, és hamar népszerűségre tett szert a helyiek körében. Szőlészettel, borászattal és ingatlanügyekkel foglalkozott, ezért is őrizte meg spontán módon nevét a környék, amelyet akkoriban még csak Feri szőlőjeként emlegettek. 

A repülőtér kialakítását a változatos domborzat sem akadályozta, hiszen, bár a kifutópályák látszólag sík területen helyezkednek el, a 2-es pálya két vége között 23,5 méteres a szintkülönbség, ami egy nyolcemeletes épület magasságának felel meg. Somogyi-Tóth Gábor elárulja:

– A repülőtér környezete folyamatosan emelkedik a város felől érkezve, így jelenleg körülbelül százötven méterrel a tengerszint felett fekszik, közel annyira magasan, mint a Gellért-hegy teteje.

Földi utasból légi utas

Miközben felkapaszkodunk a legendás teraszra, vezetőnk elmagyarázza, a Mátyásföldön épült modern létesítmény és a későbbi, budaörsi új reptér sem felelt meg hosszú távon a növekvő forgalom igényeinek. 

– A két világháború között a repülés elképesztő iramban fejlődött: a gépek mérete és súlya nőtt, hosszabb felszállópályára volt szükség, és az infrastruktúrát is erősíteni kellett. 

Somogyi-Tóth Gábor 1979-ben­ került a repülőtérre, hogy az új forgalmi épület (ma 2A terminál) tervezését és kivitelezését irányítsa.­ A felvételi, majd forgalmi épület csak később kapta meg a terminál nevet, de sétavezetőnk úgy véli, az elnevezésnél sokkal fontosabb volt az a modern csoda, ami végbement a falak között. 

– Gondoljunk csak bele, 1950-ben, amikor a reptér megnyílt, a repülés egy zárt országból kilépve egészen katartikus élmény lehetett. Akkoriban az emberek még gyanakvással tekintettek az utazás e módjára, nem volt mindennapos dolog repülőgépre szállni. A terminál egyfajta varázsdoboz volt, ahol a földi utasból légi utas lett, vagy éppen fordítva.

A varázslatot már a felszállás előtt megteremtették, a kuriózumnak számító finomságokkal teli presszó naponta emberek százait­ vonzotta az emeletre. A vendéglátóhelyet a reptéri közösség csak Macinak hívta, mert ugyanaz a cég üzemeltette, mint a Mézes Mackó­ büfét a belvárosi Kígyó utcában. A legtöbben a reptéren láttak életükben először Coca-Colát, az üdítőt másutt csak dollárért lehetett kapni, ám itt már forintért árusították. A Maci mögött pedig ott volt az étterem, ami ma már inkább kantinként működik. Az épületben hétköznap most is annyi ember dolgozik, hogy az új étkezde kialakítása szinte elkerülhetetlen volt.

Festmény ajándékba

Hetvenöt évvel ezelőtt adták át az épületet, akkoriban Marx, Engels, Lenin és Rákosi arcképei díszítették a falakat. Hatalmas, lobogó zászlókkal, katonazenekarral és sok-sok meghívott vendéggel zajlott az ünnepélyes ceremónia. 

– Az első évben ötvenezer utas vette igénybe a repteret. Egy teljes év alatt tehát annyi utas járt itt, mint ma a 2-es terminálon egyetlen nap alatt – világosít fel túravezetőnk.

A hatvanas években még akadtak repülőüzem-mentes vasárnapok is, de ezek sem teltek eseménytelenül. A ferihegyi pálya különleges helyszínnek számított, így ideálisnak bizonyult gyorsasági futamokhoz. Néhányan talán még emlékeznek is rá, hogy vasárnaponként repülőgépek helyett versenyautók száguldottak a hosszú, széles betonpályán.

2011-ben, Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordulóján ­Ferihegyet a híres zeneszerző után keresztelték át. 

– Ez a gyakorlat nem új keletű, a világon számos repülőtér viseli ikonikus zeneművészek nevét. Ott van például a Wolfgang Amadeus Mozart reptér Salzburgban, Varsó­ban pedig Chopinről nevezték el a légikikötőt. De említhetnénk a liverpooli John Lennon repülőteret is, ahol, ha olyan sűrű a köd, hogy nem szállhatnak a gépek, a legenda szerint még ki is pörgetik az információs táblára, hogy „Imagine all the people…”.

A névváltoztatáshoz azonban kötődik egy szívmelengető történet is, ezt már a Liszt Ferencet ábrázoló festmény mellett állva ismerjük meg, amely a terminál emeletén kapott helyet. A képzőművész-szövetség elnökétől érkezett akkoriban egy levél, tagjuk, Wesselényi Suba Miklós ajánlotta fel a zeneszerzőről készült nagy méretű olajfestményét a repülőtérnek. 

– Elmentem Szigetszentmiklósra, egy panellakásba. Egy idős úr fogadott, és azonnal levett a lábamról. A szalagátvágás után nagyon-nagyon boldognak láttam, mondta is, hogy hihetetlenül jó érzés számára, hogy ide kerülhetett a festménye. Másnap reggel aztán felhívott a felesége, hogy megossza velem, a férje éjszaka örök álomra szenderült. Egyszerűen boldogan elaludt – meséli a megindító történetet Somogyi-Tóth Gábor.

Gyanús poggyász?

Utunkat a check-in pultoknál folytatjuk, a földszinten, a fiatalabb – és némileg könnyebb – résztvevők kísérőnk javaslatára ki is próbálhatják a poggyászoknak szánt mérleget. A repülőgépek esetében kulcsfontosságú, milyen tömeggel emelkednek az égbe, ezért a pilóta az utasszámot is figyelembe veszi, amikor kiszámítja a szükséges üzemanyag-mennyiséget. Elég azonban egyetlen hiba a számításban, és annak akár végzetes következményei is lehetnek.

– Én csak egy olyan katasztrófáról tudok, amely azért következett be, mert átlagsúllyal számoltak.