1. Állami áruház, 1953

Gertler Viktor filmje eredetileg ­operettnek készült, de a zenés darab sem a filmvásznon, sem ma, hetven év múltával nem veszített varázserejéből. 

A történet a beszédes nevű Diadal Áruház új – és természetesen munkássorból felemelkedő – igazgatója körül bontakozik ki. Érkezésével új szelek fújnak, a kapitalista beidegződésnek leáldozott, a harcot pedig az új rendszer ellenségeivel, reakciósokkal, spekulánsokkal, feketekereskedőkkel és azzal a téves meggyőződéssel kell megvívni, hogy a szocialista termelés nem tudja kiszolgálni a vásárlói igényeket.

A kor legjobb komikusai és a – mi tagadás – kissé bugyuta propaganda felváltva csalnak mosolyt a néző arcára, miközben csókok csattannak, és olyan klasszikusok csendülnek fel, mint az Egy Duna-parti csónakházban. 

Melankólia ellen nincs jobb orvosság, mint a rémhírkeltéssel felhergelt vásárlói ostromot kedélyesen álló Latabár Kálmán, aki a szó szoros értelmében mindent el tud adni: „Hallgassanak rám, most vegyenek kerti törpét, mert aztán nem lesz! Jön a tél, és meglátják, itt fogunk állni télvíz idején kerti törpe nélkül!”

2. Égigérő fű, 1979

Kevés dologra van mostanában nagyobb szükségünk, mint szolidaritásra, derűre és a tudatra: ha együtt, na és ha úgy istenigazából akarunk valamit, nincs lehetetlen. A Janikovszky Éva Málnaszörp és szalmaszál című regényéből készült családi filmben mindez együtt van meg. Palásthy György filmje oktató szándék nélkül mutatja be a fentebb felsorolt értékeket, a szereplők egyikében-másikában pedig mind magunkra ismerünk. 

Főhősünk, a nyári szünetben a nagymamájánál unatkozó kisfiú, Misu elhatározza, hogy a házban lakó, hosszú szolgálat után nyugdíjba vonuló parkőr örömére valahogy befüvesíti a bérház kertjét. A gyerekesnek tűnő elképzelésből  – párhuzamosan azzal, hogy egyre több felnőttet sikerül megnyerni neki – hamar reális cél lesz, és a történet végére minden összeáll. A hétköznapi, belvárosi karaktereket bemutató cselekményszálat itt-ott fantáziaelemekkel kiegészítő forgatókönyv és a kiadós nosztalgiafaktor gyerek és felnőtt szívéből egyaránt elűzi a bút. 

Lehangoltság ellen tökéletesek a csak fiatalokként emlegetett (Gyabronka József és Peremartoni Krisztina alakította) pár jelenetei, amikor rendre az utolsó utáni pillanatban száguldanak el otthonról: „Kihúztad, elzártad, lekapcsoltad?”

3. Aranyoskám, 1982

Dustin Hoffman állástalan színészt alakít, aki egy hirtelen ötlettől vezérelve elmaszkírozza magát, női szerepre jelentkezik, majd ebben a minőségében mindenféle nézettségi rekordot megdönt.

Ha valaki azt gondolná, hogy az Aranyoskám úgy vicces, hogy a kifejezetten karakteres arcú Hoffman nőnek öltözve olcsó viccet csinál a nőiségből, nagyot téved. Az Oscar-díjas színész kifejezetten komplex karaktert hoz ki Dorothyból, mindkét figurát, akit megformál, csak imádni lehet! Az pedig, hogy a negyvenhárom éves mozi olyan fontos egyenjogúsági kérdéseket pedzeget, amelyek ma is élénken foglalkoztatnak bennünket, csak hab a tortán.

Dorothy az egyszerű kórházi szappanoperából feminista himnuszt faragva írja át a szövegkönyvet: „Sejtem, mit szeretne. Egy nő karikatúráját. Az a tétele, hogy a hatalom férfiassá teszi a nőt, a férfias nő pedig ronda. Szégyellheti magát az a nő, aki ebbe belemegy. Vagyis maga, Miss Marshall!”

4. Forrest Gump, 1994

Robert Zemeckis klasszikusa az egyik legjobb példa arra, hogy a szívet nemcsak a komédia vagy a gondtalanság deríti fel, hanem az is, ha észrevesszük, hogy az élet éppen a hullámhegyek és hullámvölgyek egymásutánjától szép. 

A zseniális történetben a szerény értelmi képességekkel megáldott, ugyanakkor csupa szív Forrest Gump elképesztően kalandos felnövéstörténetét láthatjuk, amelynek során hősünk (aki egy pillanatig sem szeretne hős lenni), hogy, hogy nem, mindig ott van Amerika legjelentősebb eseményeinél, és gyakorlatilag bármihez nyúl, az arannyá változik a kezében. 

Mindeközben egy sor csalódás, sőt komoly megrázkódtatás is éri: nemcsak sokszor lesz gúny tárgya, de elveszíti szívbéli barátját, édesanyját, majd élete szerelmét is. Mégis: hiába történik meg vele gyakorlatilag tényleg minden, Tom Hanks empatikus alakításában felnőtt férfiként is egy gyerek naivitásával csodálkozik rá a világra. A film szerencsére nem nélkülözi az iróniát sem: