Amikor lakóhelyekre gondolunk, házak és lakások villannak be, esetleg néhány nomádabb verzió, mint egy lakókocsi, sátor vagy barlang. Ám olyan elképesztő helyeken is élnek emberek, amilyenekre soha nem is gondolnánk. Ki kalandvágyból, ki anyagi helyzete miatt választ szokatlan otthont magának, egy azonban biztos: a leleményességnek nincs határa.

Vonaton élni például teljesen jogszerű, amennyiben az ember érvényes bérlettel utazik. Akadnak azonban nem is kevesen olyan emberek, akik nem feltétlenül szabálykövetők, és előszeretettel rendezkednek be finoman szólva is meghökkentő és furcsa helyeken. 

A fiú, aki vonaton lakik

Lasse Stolley 2022 nyarán, tizenhat éves korában döntött úgy, hogy a német állami vasúttársaság, a ­Deutsche Bahn „albérlője” lesz. Sok győzködés után szülei beleegyeztek, hogy fiuk elhagyja szülővárosát, Fockbeket, és az állandó úton lét legyen az életformája. Lasse mindent meg tud oldani lakás nélkül is: a vonaton alszik, az étkezőkocsiban reggelizik, a ruháit a fülke kézmosójában mossa, és nyilvános uszodákban zuhanyozik. 

Szabadúszó szoftverfejlesztőként nincs helyhez kötve, a munkájához szükséges laptopot akárhol fel tudja csapni. Naponta mintegy hatszáz kilométert vonatozik Németországon belül – első osztályon –, de időnként a szomszédos országokba is ellátogat. „Teljesen szabadon élek, és mindennap eldönthetem, hová szeretnék menni, legyen az az Alpok, egy nagyváros vagy a tenger” – így foglalja össze az életforma lényegét a tizennyolc éves fiú.

Mindez persze minimalista életmódot igényel, Stolley minden holmiját egyetlen hátizsákban tartja, amelyben csak a legszükségesebb ruhák és eszközök férnek el, ezek közül is a legfontosabb: a zajszűrő fülhallgató. A srác azt reméli, hogy a vonatokon szerzett rengeteg tapasztalat végül egy álláshoz vezet majd.

Az lenne számára az álommunka, hogy közlekedési vállalatoknak és vonatgyáraknak adjon visszajelzéseket a szolgáltatá­saikról, amelyeket tulajdonképpen nap mint nap tesztel. Kalandjairól blogot és Instagram-oldalt is vezet, ez utóbbin tavaly októberi az utolsó bejegyzése, budapesti élményeiről mesél benne. Lehet, hogy annyira beleszeretett a magyar fővárosba, hogy végül letelepedett nálunk?

Reptéren lakni?

Láttunk már filmet reptéren lakó emberekről, Aditya­ Singh viszont ezt a való életben is megvalósította. A Covid-járvány kitörésekor annyira félt attól, hogy elkapja a vírust, hogy ott maradt, ahol éppen volt: a ­chicagói O’Hare repülőtéren. Ahelyett, hogy felszállt volna az Indiába tartó járatára, három hónapig élt a reptér egy elzárt részén.

Egy lopott biztonsági jelvénnyel közlekedett – az általa viselt arcmaszk miatt senki nem fogott gyanút –, és más utasok adtak neki enni. Amikor lebukott, a bíróság nem találta bűnösnek semmilyen szabály megsértésében, a jogtalan igazolványhasználat felett pedig szemet hunytak.

Titkos élet a plázában

Az amerikai Michael Townsend négy évig élt egy bevásárlóközpontban. Ő és a barátai 2003-ban egy hetven négyzetméter körüli, mindennel felszerelt lakást építettek ki egy plázában. Egy tervezési hibát használtak ki, amely nem látszott az épület alaprajzán, így egyszerűen beköltöztek a teljesen körbeépített, de kívülről láthatatlan üres területre. ­Tavaly dokumentumfilm is készült a sokáig csak városi legendának tartott esetről – a sokszoros díjnyertes ­Secret Mall Apartment című alkotásban mind a nyolc egykori lakótárs szerepel.

A szekrénylakó

2008-ban Japánban letartóztattak egy nőt, miután egy egész éven át egy idegen szekrényében élt. Az egyedülálló férfi akkor fogott gyanút, amikor egyre több étel tűnt el a hűtőjéből. Kamerákat szereltetett fel, és kiderült, hogy valaki más is tartózkodik a lakásban.

A kiérkező rendőrök a szekrény egyik polcán összegömbölyödve találták meg az ötvennyolc éves Tacuko Horikavát, aki akkor lopakodott be, amikor a férfi egyszer nyitva hagyta a bejárati ajtót. A hajléktalan nő a lakhatását próbálta így megoldani, a rendőrség szerint valószínűleg más lakásokban is megfordult, és szekrényről szekrényre járt.

Gázmaszkban és a föld alatt

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.
Próbáld ki most kedvezményesen!
Az előfizetés ára az első hónapban csak 500 Ft, ezt követően 1490 Ft havonta. Ha van már előfizetésed, lépj be .