Még nem tudod, hogyan alakul az augusztusod, mert említetted, hogy épp tegnap hívtak fel egy forgatás miatt. Mi alapján mondasz igent vagy nemet egy felkérésre?

Olyan sok felkérés nem érkezik, hogy az egyikre azt mondhassam, „nem”, a másikra pedig, hogy „á, igen”. Nekem nagyon fontos, hogy kivel játszom, a színészek és természetesen a rendező személye is meghatározó. De néha meg beleugrom feladatokba. Például Dombrovszky Linda rendezőt sem ismertem, amikor először felhívott, és a vizsgafilmjét szerette volna velem forgatni, mégis elvállaltam. Később pedig minden munkájához hívott, így a Szabó Magda regényéből készült Pilátushoz, majd az ősszel debütáló S.E.R.E.G. című sorozathoz. Ha jól tudom, most készíti elő a Für Elise-t, és remélem, abban is dolgozhatunk együtt. A Semmelweis című filmet Koltai Lajos rendezte, az Ida regényét Goda Krisztina, fut A mi kis falunk is – szóval változatos karakterek, komoly tehetségek vesznek körül, és örülök, hogy mostanában többet forgathatok. 

Ezzel párhuzamosan kevesebb színházi munka talál meg?

A tavalyi évadban egyet próbáltam, de a következőben négy új darabban fogok játszani, tehát teljesen kiszámíthatatlan, hogy szabadúszóként hány feladattal keresnek meg. Én annak is tudtam örülni, amikor csak egy új munkám volt, mert, gondoltam, akkor lesz időm olvasni, a gyerekekkel lenni, moziba járni, élni. Most, hogy több feladatot kaptam, ugyanúgy örülök, mert szeretem a pörgést is. Tíz éve vagyok szabadúszó, és megtaláltam ebben a helyem. Nem mondom, hogy nekem minden úgy jó, ahogy van, de megértem a Can­dide Pangloss mesterét, amikor úgy véli, „ez a világ a lehetséges világok legjobbika”.

Ezen dolgoznod kellett, vagy zsigerileg pozitív vagy?

Alapjáraton optimista vagyok, és imádok élni, de persze mindenen kell dolgozni. Ötvenhét éves koromra rájöttem, hogy abban a kis időben, amit a földön töltünk, teljesen felesleges azon rágódni, mi nem tetszik. Itt vagyok még nagyjából húsz évet, én addig jól akarom érezni magam. Ma reggel már két órát sétáltam a tacskónkkal, Alizzal, ezt a távot majdnem minden reggel megteszem, mert fontos, hogy mozgékony maradjak – biztos ez is segít az egyensúlyt megtartani.

Jól látom, hogy van egy tetoválás a karodon a gyere­keid nevével?

Igen, van egy másik is, egy kis szív, ami Léna lányommal közös tetoválásunk, ezen pedig az Ani és a Léna név fonódik össze. 

Különleges és ritka név az Anna Gizella, miért így neveztétek el a nagyobbik lányotokat? 

A férjem (Kiss Csaba rendező – a szerk.) édesanyja után kapta a Gizellát, általában Gizinek hívják mások, én főleg Aninak, de nagyon illik hozzá mindkét keresztneve. A Kaposvári Egyetem színész szakára jár. Meglepett bennünket is a választása, mert gyönyörűen fest, rajzol, izgalmasan, csodás érzékkel öltözködik, ezért azt hittük, a MOME vagy a képzőművészeti egyetem lesz az útja. Csabával soha nem vittük be a színházba próbákra, előadásokra is ritkán, erre az érettségi előtt egyszer csak bejelentette, hogy a színművészetire szeretne felvételizni. Kérte, hogy menjünk el a Károlyi kertbe, és hallgassam meg, hogy mondja a monológokat, verseket, de ne nézzem közben! Úgyhogy háttal ülve hallgattam, és éreztem, hogy hű, van benne valami. Háromszori nekifutásra sem vették fel Budapestre, együtt sírtunk. Mondtam neki, hogy mindenben támogatjuk: ha abbahagyja, abban, ha megpróbálja Kaposvárt, abban is. Végül harminckilenc fokos lázzal csinálta végig ott a harmadik fordulót, és felvették. Tavaly mindenkit eljátszott Júliától Nyináig a drámairodalomból, hét bemutatója volt országszerte. Különleges, nagy tehetség, ezt sokan állítják, nem vagyok elfogult. 

Tudod kívülállóként nézni?

Tudom. Szerintem irtó izgalmas nő: sokszínű, van humora, ami rendkívül fontos egy színésznőnél, és kitartó, ez pedig a pályához elengedhetetlen.
 

Léna teljesen más irányba indul?

Igen, ő állatorvos szeretne lenni, jól tanul, erős nyelvekből, sugárzóan szép, és csodálatos angol humora van. Az állatorvosi pálya is közel állt hozzám, bár én nem voltam jó tanuló, de szívesen lettem volna állatkerti gondozó vagy kutyapanziós. Most éppen egy kutyával, egy sünnel és két macskával élünk együtt.

Úgy tudom, Alizt, a tacskót a lelki társadnak tartod.

Abszolút! Nekem mindig volt állatom, nagyon fontos, hogy kapcsolódjak velük, úgy érzem, a közelükben vagyok a legkiegyensúlyozottabb. Megnyugtató, hogy feltétel nélkül szeretnek, és én is őket. 

Ehhez képest miért maradtatok a pesti belváros közepén?

Csabával itt találtunk lakást huszonöt éve. Ő sokat rendez vidéken, de nekem praktikus a reggeli próba és az esti előadás között tíz perc alatt gyalog vagy tömegközlekedéssel hazaérni valamelyik budapesti színházból. Van Szarvasgedén egy vályogházunk hatalmas kerttel, oda ki tudunk menekülni. Emellett sokat utazunk itthon is, kocsival Európában, idén épp Nápolyba készülünk, úgyhogy nem hiányzik egy családi ház. Egyelőre.

A férjeddel sokat vagytok távol egymástól, minek köszönhető, hogy a távkapcsolat nálatok ilyen jól működik?

Júniusban három hetet az Őrségben töltött, mert ír egy új darabot, és augusztusban is megy még egy hétre. Tudomásul veszem, hogy neki ez a munkája, és örülök, amikor hazajön, mert nagyon szeretem, ő a társam. Mi elfogadjuk a másikat olyannak, amilyen, és megadjuk a kellő szabadságot egymásnak. Tavaly nekem jött be egy nyári forgatás, akkor ő utazott el nélkülem, a lányokkal és a kutyával Horvátországba. Nálunk minden természetesen alakul, nincsenek felfújva a döntések.