Azt még a természettudományok terén kevésbé jártasak is tudják, hogy Marie Curie volt az első nő, aki elnyerte a Nobel-díjat. Sokaknak az sem újdonság, hogy ő volt az első tudós (és máig az egyetlen nő), aki kétszer is részesült e megtiszteltetésben, ráadásul két különböző tudományágban elért eredményeiért. Azt azonban kevéssé tartja számon a közvélemény, hogy ő volt az első (és máig egyetlen) Nobel-díjban részesült édesanya, akinek lánya is elnyerte e rangos kitüntetést. Két kivételes nő három ­Nobel-díjának története. 

Rögös út a Sorbonne-ig 

Marie Curie (leánykori nevén Maria Skƚodowska) 1867 novemberében született Varsóban, egy értelmiségi család ötödik gyermekeként.

Édesapja fizika- és matematikatanár volt, édesanyja szintén pedagógus, egy neves leányinternátus vezetője. A szülők nagy hangsúlyt fektettek a gyerekeik taníttatására. Marie édesapjától külön természettudományos képzésben részesült, emlékezőtehetségének már ekkor csodájára jártak, és csupán tizenöt éves múlt, amikor kiváló eredménnyel leérettségizett. Családját azonban egyik sorscsapás a másik után sújtotta: édesanyja tuberkulózisban, nővére tífuszban halt meg, édesapja pedig rossz befektetései miatt minden vagyonát elvesztette. 

Úgy tűnt, hogy Marie-nak legnagyobb álmáról, egyetemi tanulmányairól is le kell mondania, hiszen a korabeli Lengyelországban a nők érettségi után még nem tanulhattak tovább, így ezt csak külföldön lehetett megvalósítani. A lány azonban a nehézségek ellenére is eltökélt maradt, akárcsak nővére, Bronisƚawa, aki az orvosi egyetemre vágyott. Így életre szóló dacszövetséget kötöttek: megesküdtek arra, hogy anyagilag segítik majd egymást, hogy az annyira vágyott egyetemi éveiket elkezdhessék. 

Marie, hogy nővére párizsi orvosi tanulmányait támogatni tudja, egy földbirtokos rokonánál vállalt nevelőnői állást, és szinte azonnal beleszeretett a család felnőtt fiába, a fiatal matematikus Kazimir Żorawskiba. A kölcsönös vonzalom ellenére a fiú szülei ellenezték a nincstelen lánnyal való románcot, ezért megtiltották a kapcsolatot, így Marie a munkáját is elvesztette. Visszatért édesapjához Varsóba, és a mezőgazdasági és ipari múzeum laboratóriumában kezdett el dolgozni. Kazimirral titokban folytatták viszonyukat, de egy év után az ifjú matematikus engedett a szülői nyomásnak, és levélben szakított Marie-val.

A szerelmi csalódás soha jobbkor nem történhetett volna… Marie Párizsban élő, ekkor már férjezett nővére tartotta magát korábbi egyezségükhöz, hogy finanszírozza testvére egyetemi képzését: így nem is kellett sokáig biztatnia húgát, hogy kövesse őt a francia fővárosba. Marie 1893-ban matematikából, egy évvel később pedig fizikából szerzett kitűnő diplomát a Sorbonne-on. 

Esküvőről a laborba

Marie egy társasági összejövetelen találkozott először ­Pierre Curie-vel, aki a Párizs Városi Alkalmazott Fizikai és Kémiai Főiskola oktatója volt. Azonnal megtalálták a közös hangot, és csakhamar szerelembe estek. Villámgyorsan összeházasodtak, és Marie tudományos kutatásai iránti elkötelezettségéről sokat mond, hogy még menyasszonyi ruhájának is egy praktikus, sötét színű kosztümöt választott, amelyet aztán a laboratóriumi kísérletek során viselt. 

Szenvedélyesen szerettek együtt dolgozni, aminek igen hamar meglett az eredménye. Az uránérc láthatatlan sugárzását vizsgálták, amelyet később Marie nevezett el radioaktivitásnak. Hosszas vizsgálódásaik, kísérletezéseik során két új elemet is felfedeztek, a radont és a polóniumot, ez utóbbi Marie szülőföldjéről kapta a nevét. 

Marie 1903-ban Henri Becquerellel és férjével, Pierre Curie-vel közösen elnyerte a fizikai Nobel-díjat.­ Az ünnepségen nem voltak jelen, mert sok tennivalójuk akadt, így Pierre­ Curie csak két évvel később tartotta meg felesége nevében is az ehhez kapcsolódó előadást. A szerelemnek és a közös sikereknek egy halálos lovaskocsi-baleset vetett véget 1906-ban. ­Pierre elhunyt, a mindössze harminckilenc éves feleségét pedig mély gyászba sodorta szeretett férje halála. Ettől kezdve Marie egyedül nevelte közös lányaikat, akik apjuk ­elvesztésekor mindössze kilenc- és kétévesek voltak. 

Tudós, anya, mentor 

Egy hónappal a férje halála után a Sorbonne fizika tanszéke Marie-ra ruházta férje posztját, illetve a laboratórium teljes vezetését is, így ő lett az egyetem első női professzora. A tudományos közösség is egyre jobban elismerte munkásságát, és 1911-ben a Svéd Királyi Tudományos Akadémia másodszor is Nobel-díjat adományozott neki, ezúttal a kémia terén elért eredményeiért. Elismerésének elnyerését beárnyékolta, hogy a korabeli bulvársajtó „kétes erkölcsi normáira való tekintettel” aljas támadást indított ellene, csupán azért, mert szerelmi viszonyba keveredett egy nála öt évvel fiatalabb, nős, de rossz házasságban élő férfival, Paul Langevinnel. Ha Marie tudóstársai, köztük Albert Einstein nem állnak ki érte, talán még a Nobel-díj-átadó ünnepségen sem jelenhetett volna meg. 

Azt hihetnénk, hogy egyedülálló anyaként a szárnyaló tudományos pályafutás mellett Marie-nak szinte ideje sem maradt gyermekeire. Lányai szerint azonban az irántuk érzett szeretet, a szülői felelősség és tudós énje különös egyensúlyt alkotott – igaz, sokat panaszkodott, és lelkiismeret-furdalást érzett, hogy gyermekeitől távol kellett lennie. „Őszintén szerette lányait, és a sok külön töltött idő ellenére is minden intellektuális és fizikai szükségletüket a szívén viselte” – olvashatjuk róla egy visszaemlékezésben. 

Tudósként annyira fontosnak tartotta gyermekei neveltetését, hogy – a francia iskolarendszer hiányosságai miatt – „magániskolát” szervezett számukra, ahol az egyes tárgyakat a legkiválóbb elmék oktatták: a Nobel-díjas kutató például a fizika rejtelmeibe vezette be a nebulókat. Anya és lányai bensőséges kapcsolatáról legtöbbet talán az a mintegy kétszáz, egymásnak írt levél árul el, melyekből kiderül: Marie-t munkája sem gátolta meg abban, hogy mindig szemmel kövesse gyermekei fejlődését, és mindent megtegyen elméjük pallérozásáért. Akad levél, amelyben épp az aranyhaluk egészségi állapotát vitatják meg, egy másikban a tengerparti hullámok nagyságát fejtegetik, vagy bonyolultabbnál bonyolultabb matematikapéldákat elemeznek.

Marie az első világháború alatt a radioaktivitás gyakorlati, gyógyászati felhasználása terén is példát mutatott a világnak. Kifejlesztett ugyanis egy olyan hordozható röntgenkészüléket, amellyel meg tudta állapítani a katonák csonttörésének vagy a testükbe fúródott repeszeknek a pontos helyét. Marie a „Mini-Curie”-nek nevezett, kis méretű röntgenfelszerelésével és egy vizsgálókocsival járta önkéntesként az első világháború hadikórházait, és munkájához az akkor tizennyolc éves lánya, Irène is csatlakozott. Becslések szerint a két nőnek köszönhe­tően több százezer katona életét sikerült megmenteni. E programmal Marie ráadásul a nők egyenjogúsága és szakmai előrelépése érdekében is sokat tett, hiszen a röntgengépek szakszerű használatára kizárólag nőket oktatott.