A fejemben úgy élt a kép rólad, mint ahogy elindultál anno a Csillag születikben. Egy kedves arcú, göndör hajú fiatal srácként. Nemrég láttalak a színpadon a 12 dühös emberben, és a kislányom mondta, hogy te vagy az – nem ismertelek meg. Sokat változtál nem egészen másfél évtized alatt. 

Az énekesi pályát feladva színházban játszottam, aztán felvettek a színművészetire. És nemcsak a szakmámban változtam, de fizikailag is – és persze mentálisan, legbelül. Ráadásul most, hogy szerepeltem a Sztárboxban, sok ember igencsak meglepődhetett: nahát, ki ez a fickó? De számomra ez egy folyamatos, hosszú változás volt.

Ott van még benned az a kissrác? Vigyázol rá?

Sok dolgot nem tudok levetkőzni. Például még mindig képes vagyok a naivitásra. Bízom az emberekben, mert magamból indulok ki. Sokszor gondolok vissza arra, hogy alakult a pályám – onnantól kezdve, ahogy Mosonmagyaróvárról jelentkeztem a tehetségkutatóba.­ Időnként el vagyok veszve az életemben, és amikor éppen úgy érzem, hogy valami nem megy, vagy nem fog sikerülni, mindig az segít, hogy átgondolom: sok munkával, odafigyeléssel és fegyelemmel építettem eddig is a karrieremet, és tudok táplálkozni a régi eredményekből.

Ha valaki egy tévéműsorral robban a köztudatba, az nem mindig jó ómen. Vagy nem is volt ilyen bélyeg?

Szerintem azok, akik felvételiztettek – és később tanítottak –, nem is néztek tévét, nem jutott el hozzájuk a Csillag születik. Csak azt vizsgálták, ki vagyok én, és mit csinálok. A tévés előélet inkább előnyökkel járt, hiszen jártam fellépésekre, megismertek az emberek, a keresetemből pedig fel tudtam költözni Budapestre, és fenntartani egy albérletet. Szerintem ha valaki jól él a lehetőségeivel, akkor ez kifejezetten előremutató dolog is tud lenni. Csak közben meg kell állni néha, hogy vigyázz önmagadra, az önazonosságodra. Ügyelek rá a mai napig, hogy mit vállalok, és mit nem.

A Sztárboxból nem volt gond? Annak idején Stohl Andrásnak választania kellett a Katona József Színház és a tévé között – a kettő együtt nem ment.  

Ez mára megváltozott. Régen azt sem nézték jó szemmel, ha valaki elment játszani egy sorozatba, vagy reklámban szerepelt. Azért is lazult a helyzet, mert az igazgatók pontosan tudják, mekkora fizetést képesek kigazdálkodni. Egyszerűen nem lehet kezdő színészként pár százezer forintból elindítani egy életet, úgyhogy ma már ők is belátóbbak.

Anno a hirtelen jött ismertséget hogyan viselted?

Annyira lekötött a munka, hogy nem kezdtem el feldolgozni, mi is történik velem. Ráadásul voltak körülöttem olyan emberek, akik segítettek. Szerintem ez fontos. Látom, hogy mennyi fiatal lesz hirtelen nagyon híres – például a YouTube által felemelkedő sztárok vagy a hiphopelőadók. Teljesen más a világ, mint akár csak tíz éve. És valahogy el kell fogadni, hogy ugyanaz maradtál, csak sokan megismernek. Attól nem leszel több.

Miért dobtad a Csillag születikkel járó ismertséget, hogy aztán nulláról kezdd a színházban? 

Mert mindig is színész akartam lenni, már nyolcadikos korom óta. Mindig ez lebegett a szemem előtt. Hogy folyamatosan dolgoztam. Fejlesztettem magam akkor is, amikor nem volt meg a visszajelzés arról, hogy ez később meg fogja érni. Az is fontos persze, hogy időben szembenézzen vele az ember, hogy ez neki való-e. Hogy megvan-e a szükséges tehetsége hozzá. De én az élet összes területén a munkában hiszek: menni kell, és nem szabad feladni.

Mercutióként léptél színpadra az Operettben, a Rómeó és Júliában. Végül innen is továbbléptél. 

Ott például meg kellett csípnem magam, hogy ez velem történik-e: hiszen ezen a darabon nőttem fel, Dolhai Attilával meg Bereczki Zoltánnal. És akkor egyszer csak azt mondták, beállhatok ebbe a legendás előadásba. Tele is lettem szorongással, hogy nem fogom tudni úgy megcsinálni, ahogy kellene. De hát itt is rengeteget melóztam érte. Sőt: szinte túl is dolgoztam magam. Tudtam, hogy ha még jobb szeretnék lenni, muszáj lesz elvégeznem a Színművészeti Egyetemet.

Honnan ez a tudatosság?

Idővel kialakult bennem. Annyiszor kellett újrakezdenem, hogy megedződtem. Minél több dolgot érek el, annál nagyobbnak érzem a tétet: innen hova lehet még fejlődni? Próbálom évekre előre, kockánként építeni az életemet.

A budaörsi színházból egyszer csak a Vígbe katapultáltál. Az hogy történt?

Még a Covid-járvány alatt felhívott Rudolf Péter: ő lesz a Vígszínház igazgatója, és szeretné, hogy legyek tagja az új társulatának. Éreztem a felelősséget Budaörs felé, aztán persze azt is, hogy erre az ajánlatra nem mondhatok nemet. Egyből mély vízbe dobtak: beálltam három darabba, és volt két új bemutatóm is az évadban. Megismertem a társulatot, és meg tudtam mutatni, hogy méltó vagyok arra, hogy itt legyek.

Főpróbaheted volt a múlt héten, úgyhogy nem is tudtunk találkozni. Hogy néz ki egy ilyen időszak? 

Tíztől háromig zajlik a próba, aztán meg este hattól tízig – mindez hétfőtől csütörtökig. Pénteken pedig már egyben nézik az egészet. Arra a hétre nem is szoktam vállalni semmit. Egy főpróbahét után nem ritka, hogy az ember lebetegszik, ami most is megtörtént.

A három évig tartó kapcsolatod nemrég zárult le. Valahol elmondtad azt is: nincs magánéleted, mert megállás nélkül dolgozol. Miért kell ezt csinálnod?

Sok helyen játszom: csak márciusban huszonhét előadásom volt. Ez elég sok elfoglaltság. Most van egy pici levegőm, úgyhogy a délelőttök szabadok. Szeretek dolgozni, de most például éppen el tudok menni három napra Barcelonába a barátaimmal.

Miközben próbálgatod magad egy önismereti úton: hogy tudsz jól lenni egyedül. 

Abszolút. Most éppen ez történik velem. Van, amikor azt érzem, nagyon jól megy, néha meg azt, hogy nagyon nem. Változó.

Mit csinálsz, ha nem jó?

Elmegyek bulizni. Vagy itthon vagyok, és elmélkedem. Teszek-veszek. Most például volt két zavarosabb hetem, amikor többet éjszakáztam. Miközben másnap előadásaim voltak, tehát nyilván felelősséggel kellett szórakoznom.