„A Holdat ott láttam elsétálni a torony mögött, s azt kérdeztem a felnőttektől: Ha felmásznék a toronyra, meg tudnám-é tapogatni a Holdat?” ‒ emlékezett vissza gyerekkorára a fizikus Bay Zoltán, a magyar űrkutatás atyja, aki a második világháború után tudóstársaival „meglokátorozta a Holdat”. A híres holdradarkísérlete után hetvenöt évvel, 2021-ben jelentette be a kormány, hogy 1980 után Magyarország ismét űrhajóst küld a világűrbe. A kiválasztott a Nemzetközi Űrállomáson teljesít majd szolgálatot, hogy önálló magyar kísérletekkel és magyar fejlesztésű műszerekkel vegyen részt a küldetésben ‒ írták. A Hunor (Hungarian­ to Orbit) program lényege, hogy magyar cégek, felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek olyan űripari referenciát, tapasztalatot szerezzenek, ami segítheti hazánkat a nemzetközi piacon.

A küldetéshez olyan elhivatott, öntudatos és kiegyensúlyozott személyiségű jelölteket kerestek, akik stresszhelyzetben is jó ítélő- és döntési képességgel rendelkeznek, találékonyak, és tudnak csapatban dolgozni. Készek hosszabb vagy rövidebb időt távol tölteni a családjuktól, szeretteiktől, és gyorsan képesek nagy mennyiségű információból a lényeget meglátni és elsajátítani. A felhívásra több mint kétszáznegyvenen pályáztak.

– A jelentkezők között megfordult mélytengeri ar­cheo­lógus, asztrofizikus, biokémikus, közgazdász, közlekedésmérnök, vadász és közforgalmi pilóta, jogász, orvos és filozófus – árulta el Magyari Gábor, a Hunor Magyar Űrhajós Program kutatóűrhajósok válogatásáért és kiképzéséért felelős vezetője. – Ez megerősített bennünket abban, hogy az űrhajósok már nem emberfeletti szuperhősök, mint régen: itt élnek köztünk. Az orvos, aki felírja a receptet, a tanársegéd, aki kiosztja az izzasztó zárthelyiket, a pilóta, aki kedvesen üdvözöl minket a fedélzeten a hosszú nyaralás előtt – mondja. Az egyéves kiválasztási folyamat után a négyfős magyar űrállomány tagjait idén márciusban jelentették be.

2024 végén, 2025 elején a négy jelölt közül csak egy űrhajós tölthet majd egy hónapot a világűrben, de a második legjobb – fő tartalékosként – ugyanolyan kiképzést kap Houstonban. Úgy, mint annak idején, amikor Farkas Bertalannal együtt tartalékként Magyari Béla is végigment a folyamaton. Magyari Gábor egyébként az ő fia, aki nemcsak beleszületett az űrutazás világába, repülőgép-oktatóként szerzett évtizedes tapasztalata is alkalmassá teszi a feladatra. Az édesapja idején a jelentkezőket a vadászpilóták közül válogatták ki, mert az űrrepülés kezdetén, a kísérleti űrhajóknál még jó eséllyel benne volt a pakliban, hogy váratlan kalamajka esetén az űrhajósoknak át kell venniük az irányítást a gép felett. Ma már fontosabb az a szempont, hogy aki feljut, alkalmas legyen a tudományos kísérletek elvégzésére.

A magyar űrhajóst majd egy amerikai „űrtaxi” viszi fel a Nemzetközi Űrállomásra. – Úgy kell elképzelni, mintha az Antarktiszon működne egy kutatólaboratórium, és vennénk egy repülőjegyet a magyar tudósnak, hogy ott dolgozhasson – szemléltette Magyari Gábor.
– Ugyanezt csináljuk, csak űrhajókkal.

Dupla vagy semmi

‒ Ezek a fiatalemberek már azért büszkék lehetnek magukra, mert bejutottak a csapatba ‒ mondja a Nők Lapjának Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós, aki tudásával, tapasztalataival mindenben a következő generáció rendelkezésére áll. ‒ A magyar űrkutatásban már a hetvenes évek végén is komoly kutatóintézetek, egyetemek vettek rész, és az emberes űrrepülés annak idején óriási lökést adott a területnek. Biztos vagyok abban, hogy a mostani történet is a magyar kutatók szakmai hozzáértését igazolja majd, és olyan kiemelkedő eredmények születnek, mint a mi időnkben például a Pille sugárdó­zismérő vagy a Balaton nevű műszer.

Farkas Bertalan szerint a technika jóval előrébb tart, de ettől még az űrutazás továbbra is kockázatos. ‒ Az űrrepülés, ha tetszik, ha nem, még napjainkban is rizikós feladat. Dupla vagy semmi, amíg földet nem érnek; az rendben van, hogy megjárják az űrt, de onnan vissza is kell jönniük. Természetesen, ha a fiatalok kérik, szívesen beszélgetek velük erről is.

Arra, hogy a következő magyar űrhajós élete hogyan változik majd meg, Farkas Bertalan azt mondja: ‒ A jelentkezőknek abba kellett hagyniuk a különböző mérnöki, orvosi munkát. De az, hogy utána folytatják-e a korábbi életüket, vagy bennmaradnak az űrkutatásban, az egyéntől függ. Én is kieshettem volna az űrkutatásból, csak annyira megtetszett a terület, hogy hetvenhárom évesen is aktívan foglalkozom vele ‒ magyarázza. A mai napig, ha felnéz az égre, és meglátja a Holdat, arra gondol, hogy azért jó lett volna egyszer oda is eljutni.