James Bond hetven éve testesíti meg az igazi férfit, a titkos ügynök mindig elegáns, határozott, rátermett. A hatvanas években ebbe a határozottságba az is belefért, hogy nőket vett rá némi etyepetyére zsarolással; hiába tiltakoztak szóval, tettel, kapálózással, a sármőr leteperte és magáévá tette őket. Mai szemmel kifejezetten kínos néhány régi jelenet, de a filmkészítők haladtak a korral, és a Daniel Craig alakította 007-es már nem szexuális játékszerként, hanem partnerként kezeli a női főszereplőt, a szex nem állatias, hanem a szerelem kifejeződése. Lám-lám, a 21. században egyenlőség van minden fronton, hurrá. Csakhogy a nők, legalábbis egy részük, titokban arról álmodozik, hogy a férfi nem kérdez, csak leteper, megmondja, mi hogy lesz, kezébe veszi az irányítást, vezet, szervez, nem egyezkedik. Most akkor mit is akarunk pontosan?
Romantikus vagy nyálas?
Az egyik barátnőm lelkesen mesélte a szokásos közös vacsoránkon, hogy újdonsült szerelme írt neki egy dalt a születésnapjára, és gitárkísérettel előadta. A társaságból ketten párás szemmel hallgatták a történetet, ketten pedig bevallottuk, hogy valószínűleg futva menekülnénk a szerenád helyszínéről. Ezután végigbeszéltük, ki mit tart férfiasnak, férfiasan magabiztosnak. Míg az egyiknek imponál, ha nem kell pénzügyekkel foglalkoznia, a másiknak fontos, hogy minden költésről ketten döntsenek. Van, aki arra vágyik, hogy a párja ne kérdezzen semmit, csak váratlanul vigye el randizni, a másik viszont ezt úgy élné meg, hogy semmibe vették a terveit, épp aktuális kedvét, pihenőidejét. Pszichológus szakértőnk szerint pont ez lenne a lényeg; hogy felismerjük, mi magunk mire vágyunk.
– Amikor két ember egymásra talál, azonnal elkezdik kialakítani a kettejük közötti erőviszonyokat – mondja Gaál-Soproni Anita klinikai szakpszichológus. – Megismerik egymást, hogy ki mit igényel az intimitás vagy a dominancia terén, mennyire fontos, hogy ők irányítsanak, vagy hogy a másik mutasson utat, esetleg minden téren a kiegyensúlyozott erőviszonyokhoz ragaszkodnak. Az első hónapokban megalapozzák a közös szokásokat, értékeket, rítusokat, így formálódnak a párkapcsolaton belüli nemi szerepek. Úgy kellene kialakítaniuk a közös életet, hogy közben megőrzik a saját személyiségüket. Az ideális párkapcsolatban bizonyos helyzetekben az egyik fél dominál, bizonyos helyzetekben meg a másik, így egészítik ki egymást. A szoros együttműködésbe belefér, hogy néha a férfi a gyengébb és a nő az erősebb, mert a kizárólagos, tiszta férfidominancia és a női alávetettség napjainkban hosszú távon már nem működik. Ismét visszatérünk az önismeret fontosságához, mert tudnunk kell, milyen férfi- és női szerepeket érzünk magunkéinak.
A pszichológus kanapéján
– A hozzám fordulók körében visszatérő probléma, hogy a nőknek hiányzik, hogy a férfi beszéljen az érzelmeiről, és kivegye a részét a házimunkából, a gyerekek körüli feladatokból – folytatja a szakértő. – Vagyis csupa olyan dolgot említenek, amelyek hagyományosan a női szerephez tartoznak. Ez a kettősség jelenik meg a szex terén is. Egyrészt sokan számolnak be arról, hogy nincs elég előjáték, „meg sem kérdezi, én hogy szeretem”, de közben ott rejlik bennük az a vágy is, hogy „ne kérdezzen, csak szorítson a falhoz”. Gyakran kötnek ki a párok valamilyen szexuális probléma miatt terápián, ám sokszor kiderül, az csak tünet, mert a párkapcsolati konfliktusuk az origó, például a szerepekben érzékelhető elcsúszás. Meg kell beszélni, ki mire vágyik, sőt azt is, mikor mire vágyik. A nőknél előfordulhat, hogy egyik nap gyengédségre van szükségük, másik nap pedig annak örülnek, ha feldobják őket az asztalra, és ezt nehéz a férfiaknak követniük. Az egyik női páciensem régen remekül tudta „olvasni” a párja érzéseit, kívánságait, de amióta megszülettek a gyerekek, akkora lett a zaj, hogy már nem képes rá, ezért arra ösztönzi a férjét, hogy szavakkal kommunikáljon. Ez tipikus mechanizmus: amikor még csak ketten vagyunk, nagyon figyelünk egymásra, fél szavakból is megértjük a másikat, de ahogy családdá válunk, és ezerfelé szakadunk, már nem tudjuk úgy értelmezni párunk viselkedését, nonverbális jeleit.
