Frankl addigra már komoly szakmai sikereket mondhatott magáénak. Az öngyilkosságra hajlamos betegek kezelésében kiemelkedő eredményeket ért el Ausztriában, viszont zsidó származása miatt 1938 után megtiltották, hogy árja páciensekkel foglalkozzon. Elment tehát az amerikai nagykövetségre, meg is kapta a vízumot – az egész családjából egyedül ő. Megnyílt hát előtte a lehetőség, hogy áttelepülve az Egyesült Államokba, kibontakoztassa tudományos karrierjét. Ám amikor már a vízummal a zsebében a követségről hazatért, egy márványtábla összetört darabjait találta az ebédlőasztalukon. Édesapja mentette ki egy zsinagógából, amelyet a nácik leromboltak. A tábla a tízparancsolatot tartalmazta. Az ötödik parancsolat került elé: Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű légy a földön. „Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon szellemi gyermekem, a logoterápia fejlődését kell-e szolgálnom, vagy a szüleim valódi gyermekeként mellettük kell maradnom” – írta erről később Frankl. A vízum felhasználatlan maradt.
Az ember mélysége és magassága
Viktor Frankl 1905-ben született, abban a korban, amikor az egész világ, de különösen Bécs Sigmund Freud és a pszichoterápia lázában égett. Frankl tizennyolc évesen a filozófiai gondolkodás pszichológiájáról írt érettségi dolgozatot, és ennek kapcsán még abban az évben megismerkedett Freuddal, később évekig együtt dolgoztak. Franklt a pszichoterápia harmadik bécsi iskolájának egyik megalapítójaként tartják számon. Az első magához Freudhoz, a második a szintén Freud-tanítvány Alfred Adler nevéhez fűződik. (Adler 1934-ben az Egyesült Államokba, Freud pedig 1938-ban az Egyesült Királyságba emigrált.) Frankl a freudi elmélet elismeréseként és kritikájaként alkotta meg saját életművét. „Freud nagyszerű ember volt, igazi zseni – mondta az 1995-ben Matthew Scully újságírónak adott interjújában. – Amit ma az emberi pszichéről tudunk, azt miatta tudjuk.” De még egy zseni sem képes teljesen ellenállni a Zeitgeistnak, az uralkodó korszellemnek. A 19. század vége, a 20. század eleje pedig azt kutatta felfokozott izgalommal, hogy mi húzódik meg az emberi érzelmek és vágyak hátterében, mi rejlik a tudattalan legmélyebb bugyraiban. A lefelé ásás közben Freud viszont megfeledkezett arról, hogy az embernek nemcsak mélysége, hanem magassága is van. „A logoterápia a pácienst teljes emberi mivoltában látja – mondta az interjúban Frankl. – Odalépünk a páciens létezésének magjához. Ott pedig egy értelmet kereső lényt találunk, egy olyan lényt, aki képes túllépni önmagán, és képes mások iránti szeretetből cselekedni. Lehet, hogy az élete során elfelejti, vagy elnyomja magában, de eredendően minden emberi lény beteljesítendő jelentések és szeretni való személyek után kutat.”
Frankl tehát Bécsben maradva fejezte be fő művét, de kiadót már nem talált hozzá. 1941-ben feleségül vette Tilly Grossert, majd a következő év őszén feleségével és szüleivel együtt a theresienstadti koncentrációs táborba deportálták őket. A család ezután szétszakadt, Frankl több tábort megjárt, köztük Auschwitzot is, végül a dachaui altáborban, Türkheimben érte a felszabadulás. Édesapja még Theresienstadtban, édesanyja és a bátyja Auschwitzban, felesége Bergen-Belsenben halt meg. A családból rajta kívül a nővére élte túl a második világháborút, ő még a deportálások előtt Ausztráliába menekült.
„Mit vár tőlem az élet?”
Egy évvel a háború vége után, 1946-ban jelent meg Mégis mondj igent az életre! – Logoterápia dióhéjban című könyve, amit mindössze kilenc nap alatt írt meg még 1945-ben. A könyvet több mint harminc nyelvre fordították le, és tizenötmillió példányban kelt el világszerte. Anna Frank naplója után ez a könyv lett a második legolvasottabb mű a holokausztról. Frankl megrázóan ábrázolja a rabok életét a koncentrációs táborban. A pszichiáter szemével tekint magára és rabtársaira, és pontos leírását adja a bennük lezajló lelki történéseknek. A kezdeti sokkos fázisban a lágerbe érkező rab egyszerűen nem érti, mi is történik körülötte, hogy a koncentrációs tábor valójában mit is jelent. Aztán megérti. Magánál Franklnál ez a rádöbbenés akkor következett be, amikor egyik rabtársát megpróbálta rávenni, hogy segítsen neki elrejteni a már említett fő művét, amelynek a kézirata a kabátja bélésébe volt bevarrva. „»Figyelj csak! – írta Mégis mondj igent az életre! című könyvében. – Itt van nálam egy tudományos mű kézirata – tudom, mit akarsz mondani, tudom, megúszni élve, a puszta életet megmenteni, ez minden, szinte már több is annál, mint amit a sorstól remélhetünk. De nem tehetek róla, annyira nagyravágyó vagyok, hogy én többet akarok.
