Krúdy Tamás: A felebarátod tulajdonát ne kívánd

A kislányom, Berni kezd kinőni a kisgyerekkorból. Ezt abból veszem észre, hogy már nem feltétlenül azt nézi nagy, kerek, rácsodálkozó szemekkel, hogy milyen a világ, hanem inkább az érdekli, hogy milyennek kellene lennie. (Amiben egyre jobban hasonlít a feleségemre.)

Szörnyen nehezményezte például, hogy az osztályából csak két fiú kapott a Mikulástól virgácsot, mert szerinte az összesnek kellett volna. Különösen Karcsinak, mert ő elképesztően rossz. Amikor a tanító néni azt mondja, hogy tanuljon meg egy verset, ő nem tanulja meg, amikor meg azt mondja, hogy olvasson el egy mesét, ő nem olvassa el. Szóval Karcsinak nem lehet túl könnyű az élete az osztályban, gondoltam, ezért igyekeztem a védelmembe venni.

– Lehet, hogy Karcsi kicsit engedetlen, de azért te szereted, nem igaz? – ezt azzal a hátsó szándékkal kérdeztem, hogy Berni, aki egyébként mindenkit szeret (alkalmanként a testvéreit leszámítva), azt mondja, hogy igen, szereti, és akkor majd valóban elnézőbb is lesz vele. (Ez a kognitív disszonancia tipikus esete lenne: ha azt mondja, hogy szereti Karcsit, de közben azt gondolja, hogy Karcsi rossz gyerek, akkor ellentmondásba kerül magával, amit valahogyan fel kell oldania. Ez pedig úgy lesz, ravaszkodtam magamban, hogy az én okos lányom a következőt gondolja végig: ha Karcsi tényleg rossz gyerek lenne, akkor jogosan nem szeretném, de mivel szeretem Karcsit, ezért nem is ­lehet annyira rossz.) Ehhez képest Berni a következőt mondta:

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.
Próbáld ki most kedvezményesen!
Az előfizetés ára az első hónapban csak 500 Ft, ezt követően 1490 Ft havonta. Ha van már előfizetésed, lépj be .