Itthon bulizunk év végén, de flitterben-rúzsban, ingben és szép cipőben, lágy zenére, gyertyafényre, végre kicsit kettesben újra. Édes élet, ez a parfüm neve magyarul. Mélysárgán világít a ragyogó gömbüvegben. Izgalmasan érzéki bemélyedésektől fénylik a kristály, aranytölcséren csücsülő kicsi golyó a kupakja, az illata elegáns-édes. Taxiból kiszálló, szőrmeboás nőket idéz, meztelen, hosszú combjuk villog a vakuk fényében, bájos csillagocskák, mindig csak mulatnak, nem törődnek semmi mással, csak a fejükben máris ott dobogó szexi zenével. Charlestont fognak táncolni, tollakkal, nagy vörös legyezőkkel, és ártatlanul romlott, álmatag arckifejezéssel, mintha a ritmuson kívül nem létezne semmi, de semmi más a világon, tükrös szemmel néznek keresztül az értük rajongó férfiakon, mert magukat szeretik csak. Jó ez a képzelt önszeretet: játék és könnyűség.

Harminc éve kaptam ilyet először, ez a második üveg. Az első már üres, de megvan, ide-oda pakolom minden takarításkor, mert még érezhető rajta annak a régi karácsonynak az illata. Életem harmadik komoly parfümje volt ez, igazi útravaló. Úgy spóroltam vele, hogy végigkísért sok éven át, mindig csak akkor fújtam magamra, amikor tényleg élvezni és ünnepelni akartam a létet. Lassan teljesedik ki az illat, előbb virágos, aztán gyümölcsös, végül sűrűn fűszeres, elönt és örömbe burkol, nem hagy helyet a melankóliának. Ritmusos, ölelős, játékos, vigasztaló. Szeretem.