Augusztusban azt írta a blogján, hogy nincs gazdasági válság. Ez most is igaz?
Problémák mindig vannak, de hogy honnantól lehet a helyzetet válságnak hívni, az érdekes kérdés. A gazdasági válság hosszan tartó folyamat, ami a gazdaság teljesítményének összeesésével, magas munkanélküliségi rátával és egyéb súlyos deficitekkel jár. Jelenleg ez nem áll fenn. Az európai gazdaság csupán lassul, még csak recesszióról sem beszélhetünk. Ez még messze nem az a gazdasági válság, mint ami 2008-ban köszöntött be.
De az lehet belőle?
Arrafelé haladunk. Valószínű, hogy a hét bő esztendőnek vége, és még az is lehet, hogy most jön a hét szűk esztendő. De ebből a számok alapján még semmit nem látni.
Hogyan készülhetünk fel a válságra?
Először is képeznünk kellene hathavi, de inkább egyévnyi vésztartalékot arra az esetre, ha elveszítenénk a munkánkat. Így pánik nélkül kivárhatjuk a megfelelő új állást, és nem kényszerülünk kompromisszumra. Ezt persze nem a válság küszöbén kellene elkezdeni, hanem a bőséges esztendőkben. Amikor az ember elkezd pénzügyileg tudatosabban élni, ez az első lépés. Persze nehéz, jobbára lehetetlen ezt akkor megcselekedni, ha valaki a létminimum alatt, máról holnapra él. Aki nem tud tartalékot képezni és a bevételeit növelni, az is megfogadhatja a következő javaslatok egy részét. Ha ugyanis válságra számítunk, a második feladat az, hogy megpróbáljuk visszafogni a költéseinket.
Erre milyen tippjei vannak?
Fapados, de nagyon tanulságos módszer vezetni a kiadásainkat, ebben egyébként ma már különböző appok is a segítségünkre vannak. Remekül kirajzolódik, mi az, ami jelenleg luxusnak számít az életünkben. Ez persze fájdalmas, mert míg a bevételek növekedésével szinte észrevétlenül emelkednek az igényeink, fordítva ez nem megy ilyen természetes módon. Ahogyan fizikából megtanultuk, hogy a gáz mindig kitölti a rendelkezésére álló teret, hasonlóan vagyunk a pénzzel: nem lehet annyit keresni, amennyit ne lehetne elkölteni. Ezt nevezem én az életszínvonal inflációjának: ha jobban kezdek keresni, már nem a Balatonon nyaralok, hanem Horvátországban, ha még jobban, akkor a Kanári-szigeteken, és így tovább. Harmadik szabály, hogy igyekezzünk megszabadulni azoktól a pénznyelő dolgoktól, amelyeknek a finanszírozása várhatóan meghaladja majd az erőnket. Most még eladhatjuk a túl drága autónkat, a túl nagy lakásunkat, hogy olcsóbbra cseréljük, és a különbözetből tartalékot képezzünk. Ha képesek vagyunk rá, szabaduljunk meg minél előbb a hiteleinktől. Ne most akarjuk lecserélni a telefonunkat, felújítani a lakásunkat. Nézzük át az előfizetéseinket, és ami nem létszükséglet, azt mondjuk le. Lássuk be, hogy az autó luxuscikk.
Mire figyelhetünk még oda?
Negyedik tanács, hogy munkavállalóként legyünk tisztában a jogainkkal, és ha ki akarnak rúgni minket, ne menjünk bele a közös megegyezéses felmondásba. Jól fog jönni az a néhány hónapnyi fizetésnek megfelelő végkielégítés. Képezzük tovább magunkat, frissítsük az önéletrajzunkat, tartsunk kapcsolatot azokkal, akiknek a segítségét kérhetjük, ha elveszítenénk a munkánkat. Ötödik javaslatom az úgynevezett stresszteszt: képzeljünk el lehetséges rossz forgatókönyveket, például hogy a házastársunk elveszíti a munkáját, és fél évig nem talál új állást. Mit kellene tennünk, hogy anyagilag túléljük ezeket a hónapokat? Miről kellene lemondanunk? Készítsünk költségvetést erre az esetre. A hatodik tanács, hogy akinek van befektetése, az nézze át a portfólióját. Mérjük fel a kockázattűrő képességünket, igazítsuk ennek megfelelően a befektetéseinket, utána viszont ne kapkodjunk, ne ugráljunk ki-be, hanem bírjuk ki és lépjünk hátra. Ne akarjunk okosabbak lenni, mint a piac.
Hadd térjek vissza egy gondolatra: az autó luxuscikk…
Az autó hatalmas pénznyelő. Persze hogy kényelmes kocsival járni, de a kérdés az, megengedhetem-e magamnak. Az emberek csak a tankolás költségével szoktak számolni. De kezdjük azzal, hogy az autó veszít az értékéből. Ugyanaz az összeg állampapírban tizenegy és fél százalékot kamatozna. Tehát ha autóban tartok öt-tíz-tizenöt millió forintot, azon alsó hangon mintegy ötszázezer forintot bukom évente. És ott van még a műszaki vizsga, az adók, a biztosítások, a gumiszettek, az akkumulátorcsere, a parkolási díjak, a garázsbérlet, az autómosás, egy csomó olyan kiadás, amiről megfeledkezünk. Az autó értékétől és a használattól függően átlagosan nagyjából az üzemanyagköltség háromszorosát fordítjuk havonta a kocsinkra, ennek egy részét akkor is, ha bele sem ülünk. A blogomra egyszer kitettem egy Excel-táblázatot, amelynek segítségével mindenki kiszámolhatja, mennyit költ az autójára. Rengeteg visszajelzést kaptam, sokan ez alapján jöttek rá, hogy túlvállalják magukat a kocsival. Azt szoktam mondani, ha több pénzünk áll az autóban, mint a nyugdíj-előtakarékossági számlánkon, akkor valamit nagyon rosszul csinálunk. A vagyonunk maximum tíz százalékát tartsuk autóban!
