1997. Madártej 18 tányéron

Az első étel, aminek önállóan nekikezdtem – aztán utána annyiszor elkészítettem a családnak, hogy szinte már látni sem bírták –, a madártej volt. Egyedül voltam otthon, olyan hétévesen. Hatalmas kuplerájt csináltam a konyhában: felvertem a tojásfehérjehabot, és amikor kifőztem, mindet külön tányérra helyeztem. Elhasználtam 15-18 tányért; anyám jól le is szidott. De nekem ez fontos volt, és a mai napig is hasonlóan precízen, alaposan főzök. A jó madártej titka egyébként a vanília. Használjunk valódi vaníliarudat, lehetőleg a drágább fajtából. A madagaszkári vagy az ugandai vaníliának például már csillagászati az ára, mert sokkal húsosabb, „kövérebb”, és olajos-gyantás az illata – semmivel össze nem hasonlítható.

2003. Apa kijön a meccsre

Gyerekkoromban sokat fociztam, ám a meccseimre valamiért sosem jöttek ki a szüleim. Mindenki máséi ott voltak, drukkoltak a gyereküknek, az enyémek viszont nem. Sosem értettem, miért. Aztán egy nap édesapám megjelent az egyik meccsemen – de úgy, hogy nem is tudtam róla, hogy ott lesz. Egyszer csak megpillantottam a kocsiját, és már ettől olyan euforikus állapotba kerültem, hogy szinte nem is tudtam tőle focizni. Mindig azt figyeltem, vajon néz-e. Ezek a dolgok apróságnak tűnnek, de én meg szeretném majd adni a lányomnak, hogy mindig azt érezze: büszke vagyok rá.