Nem jellemző, hogy a művészet művelői egyszerre több „hangszeren” is játszanának. Ne értsen félre senki, nem a fuvolázó üstdobosra, az áriázó néptáncosra vagy a vésővel szobrot faragó prímabalerinára gondolok – persze egyik sem lehetetlen. Az azonban mégis furcsa, amikor valaki délelőtt fogorvos, délután bluesénekes, este színész, hajnalra pedig átvedlik szövegíróvá, költővé.

Aki hallott Öcsiről – becsületes nevén dr. Vasicsek Jánosról –, az a fentiekre csak legyint, és azt mondja: persze, persze, van ilyen, de ez abnormális, pedig Öcsi tényleg így él.

Szenesnek áll a világ

Este tízet mutat az óra. A csaknem két méter magas egykori vízilabdázó – ma is csábítóan jóképű – Öcsi kiszáll az autóból, indul kaput csukni, de mielőtt kattan a zár, lép még hat hosszút, át a háza előtti földúton, a folyóig. Rámosolyog a Kis-Dunán átívelő ezüsthídra, föltekint a csillagos végtelenre, sóhajt, majd dönt: bemegy a házba, mert neki még feladata van, írni fog.

– Ha későn érek haza, előadásról jövök. Néha egyedül, de legtöbbször a feleségemmel, Nagyváradi Erzsébet színésznővel. Több közös produkciónk fut, sikeres a Szenesnek áll a világ, amivel már tizenegy éve járjuk az országot. Ez egy vidám, zenés házaspárbaj, Szenes Iván boogie-woogie-ra, bluesra és egyéb műfajokra áthangszerelt dalai négyfős zenekarral. A másik komoly monodráma, a Gózon Gyula Kamaraszínház darabja, az Agyigó, Szabó Magda-est, az írónő életéről. A verseit megzenésítettem, és a Szabó Magdát játszó feleségemet én kísérem gitáron.

A szőnyegrojt-igazgató

De a mából ugorjunk vissza Szolnokra, ahol Vasicsek János gyerekeskedett.

– Édesanyám védőnőként, apám röplabdaedzőként dolgozott. Anyuék nyolcan voltak testvérek, körorvos nagyapám gyakran gyűjtötte maga köré a családot, tizennyolc unokatestvérrel népesítettük be a házát, remek társaságban gyerekeskedtem. Apám a szolnoki első osztályú női röplabdások utánpótlás-válogatottját edzette, és nagy álma volt, hogy a fiából élsportoló lesz. Kilencéves koromtól viszont anyu vitt az uszodába, és ő szorgalmazta a tanulást, egyetemistának akart látni – meséli.

Persze a kettő nem zárja ki egymást. János kilencévesen kezdett vízilabdázni, Szolnokon – ahol Magyar Kupát nyert –, majd egyetemistaként az OSC-ben játszott. Hatszoros nemzeti válogatott lett, készült a ’92-es barcelonai olimpiára, de végül itthon maradt.

– Gyerekként csillagász, költő vagy hadvezér akartam lenni, amiből látszik, az álomkergetés korán kezdődött. Sosem voltam szerény gyerek, bár kiskoromban órákra lekötött néhány matchbox, és órákig tudtam fésülgetni a szőnyeg rojtjait, hogy egyenesen álljanak. Aztán amikor kicsit nagyobb lettem, és összejött a család, a felnőttek meg produkciót, verset, éneket, mesét vártak a gyerekektől, nem fogtam vissza magam. Bár tizedik voltam a sorban, mindig elsőként pattantam föl, és mondtam verset, mesét vagy énekeltem, aztán szép csendben visszaültem a helyemre.

Hogy János orvos lett, az a nagyapa érdeme, aki minden találkozásnál fölszólította: Öcsike, legalább te legyél orvos! Hogy fogorvos vált belőle, az pedig Károly bácsikájának és Frenkl Róbertnek, az OSC egykori elnökének köszönhető, aki akkoriban a vízilabdás nagy generációt efelé terelte, gondoljunk Szívósra, Sudárra, Konrádra.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.
Próbáld ki most kedvezményesen!
Az előfizetés ára az első hónapban csak 500 Ft, ezt követően 1490 Ft havonta. Ha van már előfizetésed, lépj be .