A figyelmi készségek, az érzelemszabályozás és az indulatkezelés tartós zavarát jelenti az ADHD, amiről azt hittük, hogy csak a gyerekeket érinti. A betegség felnőttkorban gyakran rejtve marad, és diagnózis hiányában sokan úgy érzik, mintha egy elvarázsolt világban élnének, amelynek sehogy sem tudják megfejteni a szabályait.

– Miközben itt ülünk, és próbálom megformálni a mondatokat, rengeteg más szálon indulnak el a gondolataim, alig tudok egy közlendőre koncentrálni – mondja Adrienne, akit 2006-ban, a harmincas éveiben diagnosztizáltak ADHD-val. – Azért jelentkeztem kivizsgálásra, mert nem értettem, hogyan lehetséges az, hogy a százötvenes IQ-mmal annyi iskolai kudarcélmény ért, és hogy miért nem jutottam a pályámon előre. Amikor közölték a diagnózist, és utánanéztem ennek a zavarnak, akkor értettem meg, hogy egy ADHD-s másképp tanul, nem lineárisan, hanem spirálisan, mint ahogy a vattacukorra kerülnek fel az újabb és újabb rétegek. Az iskola azonban ezt soha nem tolerálta, mindig azt kaptam vissza, hogy nem jó, amit csinálok, pocsék az írásképem, újra és újra megszégyenítenek, a tanár felemeli a füzetemet undorral a szája szegletében, hogy „Adrienne-től nem ezt vártam!”. Rengetegszer éltem át gyerekként és élem át a mai napig, hogy nem jól működöm, hogy megint hibáztam, ismét elfelejtettem valamit, és ennek következtében aztán folyamatosan szégyellem magam. Az autómmal mindig történik egy kisebb baleset, nekimegyek a kerítésnek, meghúzom az oldalát, ezt aztán nem merem elmondani a férjemnek, és akkor szégyellem, hogy meghúztam a kocsit, és azt is, hogy nem merem bevallani. De a testemen is folyton sérülések és zúzódások keletkeznek, mert nem arra figyelek, amit csinálok, mert a fejemben egy nagyszabású amerikai film forgatókönyvét írom épp, és nem veszem észre, hogy beverem a lábam a kukába. Mára már kifejlesztettem egy technikát, hogy ne felejtsek folyamatosan otthon mindent, megszámolom a dolgaimat, amiket magammal kell vinnem, és mindent a helyére teszek, hogy meglegyen. De ha valaki megzavarja a rendszert, elvesz valamit, akkor őrjöngésig fokozódik a szorongásom. Mert a világ számomra olyan kiismerhetetlen valami, aminek mindenki más tisztában van a szabályaival, csak én nem.