Zizegnek, suttognak, illatoznak, nyújtóznak. Élnek! Pontosan ide, a fák birodalmába vezetnek vissza az erdőfürdőzés gyakorlatai. A japán módszer arra buzdít, halljuk meg, csodálkozzunk rá, vegyük észre, érintsük meg, és hagyjuk, hogy feltöltsön a természet ereje.

Azon a novemberi reggelen a városi rutintól fáradtan vonatra szállt. Annette Lavrijsen holland újságíró a kétezer éves sintó szentélyt rejtő Mitake hegy felé tartott. A japán nemzeti park területére érve élénkvörös, narancssárga és sárga árnyalatokban pompázó fák fogadták. Útja cédrusok, fenyők és kőtáblák között vezetett. Az avarszőnyegen haladva nem esett nehezére elképzelni a hely védőszellemét, aki a legenda szerint farkas alakban mentette meg Yamato Takeru herceget vagy azt a mitikus lényt, aki régen embereket rabolt és egész falvakat elátkozhatott, ma viszont a helyiek szerint a szent fákra vigyáz. A hegyen-völgyön húzódó erdő vízesésénél a jéghideg vízbe merítette ujjait. A melegebb hónapokban kora reggelente gyakran végeznek itt egy takigyo nevű tisztító rituálét, amelynek résztvevői megmártóznak a vízesésben, de ezúttal egyedül hallgathatta a víz csobogását. Beszívta az erdő illatát, és átengedte magát az élménynek. 

Tényleg fürdenek?

A fenti jelenetet Annette Lavrijsen az erdőfürdőzésről szóló könyvében (Shinrin-yoku címen jelent meg több nyelven – a szerk.) írta le. A Tokiótól csupán másfél óra távolságra található Mitake környéke kifejezetten ajánlott természetterápiás célra, és – mivel Japán közel kétharmadát erdős területek borítják – ez a hegy csupán egy azon helyszínek közül, amelyek ideális körülményeket biztosítanak az erdőfürdőzéshez, japán nevén a sinrin-yokuhoz. De mégis hogyan született és miről szól ez a tevékenység?