A Nők Lapja 2021/35. számának Publicisztika rovata.

Most figyelj, jön, jön!- ordítom-, feküdj fel rá, hadd vigyen! Egy napsárga, békamintás úszógumiba kapaszkodunk, és féktelenül, sikítozva röhögünk.

23 éve éreztem először ilyet: szédítően magasra vitt, majd húzott le a feneketlen mélységbe, és köpött ki a partra, mint egy pingponglabdát. Visítozva, a sós víztől és a nevetéstől fuldokolva tapasztaltam meg először, hogy micsoda ereje van a hullámoknak, és hogyan kell rájuk bízni magam: hagyni, hogy vigyenek fel, le, fel, le… Akkor jártam először Korfun, az Istenek kertjében, ahogyan Gerald Durrell nevezte el, akinek az összes könyvét olvastam.

A tesómat fűztem meg, menjünk el lásztminitben Korfura. Érkezésünk után két nappal összefutottunk a faluban a legjobb barátnőmmel és férjével, akik szintén lásztminittel, a nászútjukra érkeztek… Jobban nem is alakulhatott volna, azóta vágytam vissza, sőt: három éve nézzük a családommal Durrelléket sorozatban is, szó szerint tudjuk idézni… És meg is ígértem nekik, hogy megyünk Korfura, amint tudunk. Meglátogatjuk a helyet, ahol a család, akiket imádunk, a legboldogabb éveit töltötte.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!