Utak, szabadság, könyv... A Nők Lapja 2021/34. számának interjúja.

Több mint húsz éve láttam először, egy akkor kultikus szórakozóhelyen, kockás inges bölcsészként. Azóta mintha egy tucat másik életutat is bejárt volna, de az az őszinte, kockás inges bölcsész ott volt benne a szűkre szabott Armani szmokingban és az Amazonas esőerdőiben is. Első regénye máris bestseller, ennek apropóján beszélgettem Szűcs Péterrel, a legtöbbet utazó barátommal.

Nagyon sietteted ezt az interjút, mert hamarosan indulsz a Kilimandzsáróra, és teljes kiszakadást tervezel. Felmerült bennem egy kérdés: szerinted van a Kilimandzsárón térerő?

Szerintem nincs, de még nem tudom, milyen körülmények várnak rám a csúcs meghódítása közben. Azon túl, hogy digitális méregtelenítésre van szükségem, egy olyan kihívásokkal teli túrán szeretném megmérettetni magam, ahol megérzem a határaimat és a saját teljesítményemet. Hiszek abban, hogy a valódi teljesítmény ad olyan fokú önbecsülést az embernek, ami miatt érdemes élni, legyen szó munkáról vagy magánéletről. A teljes kiszakadásra pedig azért van szükségem, hogy tisztuljanak a gondolataim és kívülről is rálássak önmagamra. Öt éve élek független, szabad, alkotó életet. Komoly küzdelmekkel jár ez az életforma, de mindent megér, ha az ember megtapasztalhatja, milyen az, amikor önmaga irányítja az életét, amikor szabadon alkot, és amikor minden bukásért vagy sikerért kizárólag önmaga felelős. Korábban nyolc évig dolgoztam multiknál, még korábban pedig a Magyar Rádió szellemi műhelyében. Ha visszanézek azokra az évekre, azt látom, hogy ha az ember nem kezd el tudatosan élni, könnyen beleragadhat abba, hogy másokat – a főnökét, a partnerét, a világrendet – okol a sikertelensége miatt, ahelyett, hogy kézbe venné a saját élete irányítását. Az életből ugyanúgy ki lehet hozni a maximumot, mint egy napból, egy évből, egy párkapcsolatból vagy egy nyaralásból. Azt, hogy mivel töltjük meg a nekünk adatott időt, értékkel, alkotással, szeretettel vagy pedig panaszkodással, kizárólag rajtunk múlik.

Utazásaid során mit tapasztalsz, hogyan férkőzik be a globalizáció a világ rejtett zugaiba? És te vajon mennyire törekszel arra, hogy kiszakadj az otthoni életedből virtuálisan is, amikor távol vagy?

Indiában és Iránban többször éreztem azt, hogy évszázadokat repülök vissza az időben, de hasonlót tapasztaltam akkor is, amikor a csángómagyarok nyelvjárását kutattam egyetemista koromban. Vonzónak és igaznak tartom ezt a fajta érintetlenséget és természetközeliséget, és semmi elmaradottságot nem érzek abban az életformában, amit a világ rejtett zugaiban élők még mindig a sajátjuknak érezhetnek. A civilizációban megrekedt emberek éppen azt a fajta bölcsességet és azokat a túlélési stratégiákat keresik, amelyek a világ rejtett zugaiban még megtalálhatók. Egy kolumbiai sámán mesélte nekem a dzsungelben, hogy az mentette meg őket a pusztulástól, hogy képesek voltak közösségben élni egymással, és harmóniában létezni a természettel. Ő magyarázta el nekem, mi a pachacutec, ez a többjelentésű inka szó. Az esőerdőben élők szerint ötszáz évente fordul a világ rendje, és ha belegondolunk abba, hogy mi történt körülbelül ötszáz évvel ezelőtt, amikor az európai hódítók aranyra éhesen megérkeztek az ígéret földjére és mi zajlik most, amikor az Amerikai Egyesült Államok kormányába először kerül őslakos miniszter, akkor rögtön érthetővé válik, hogy mire gondolt a sámán, és az is, hogy a világban történt korábbi igazságtalanságok számlája még mindig nincs rendezve.

Melyek a legfontosabb tanítások, amelyeket idegen népektől tanultál meg?

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!