Bátorság, kitartás és családi kötelék a szerző első regényében. Könyvrészlet a Nők Lapja 2021/33. számából.

Sarah és David Laffitte végre újra látják elveszett fiukat. Egy pszichológus és egy tolmács társaságában igyekeznek kifejezni, mennyire örülnek annak, hogy újra együtt lehetnek. Az amerikai Samként nevelt kisfiút Samuelnek szólítják, és franciául beszélnek hozzá. A gyermek ellenáll és menekülne, édesanyja, Sarah, aki kilenc évvel ezelőtt lemondott róla, hogy megmentse az életét, immár tanácstalan. Hogyan értethetné meg a gyermekével, mennyire szereti, és hogyan tehetné boldoggá a fiát, akinek ő csupán egy gyűlölt idegen? Hogyan lesznek ők egy család?

Párizs, 1953. július 18.

Sarah

– Samuel… Samuel! – Sarah szeme könnybe lábad. Látja, hogy a kisfia sírt, de azt is látja, hogy nagyon szép. Pontosan így jelent meg előtte, ha elképzelte, hogy nézhet ki: selymes, sötét haj, sima, olajbarna bőr, finom ívű orr, sötétbarna szempár. Issza a látványt, mint a sivatagban napok óta bolyongó, kiszáradt torkú utazó.

David úgy megszorítja a kezét, hogy szinte fáj.

– Ez Samuel, ugye? Tényleg ő az! – David hangja elcsuklik. Sarah odanéz, és azt látja, hogy a férje arcán legördül egy könnycsepp.

– Igen, David. Ez Samuel.

És Sarah ismét a fia felé fordul. Alig akarja elhinni, hogy nem káprázik a szeme, és valóban ő áll előtte.

– Samuel! – suttogja. – Hát megtaláltunk!

David a kisfiú felé nyújtja a két karját, és közelebb lép hozzá. Sarah látja, hogy Samuel megmerevedik, és egészen a falig hátrál.

Sarah fölemeli a kezét.

 – Várj!

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!