Dr. Donauer Nándor rovata a Nők Lapja 2021/29. számából.

Kedves Tanár úr!

Tízéves kisfiam eddig még nem volt egyedül táborban. Nagymamánál igen, de másutt nem. Barátja már kétszer is táborozott a cserkészekkel, az idén Barni is kedvet kapott. Stabil, nyugodt, közvetlen gyerek. Én mégis féltem. Elképzelem, ahogy utánarohanok a Zemplénbe. Engedjem? Ne engedjem?

Kedves Édesanya! Lám, még el sem indult az a csimota, ön gondolatban máris szaladna utána. Megpróbálok néhány olyan helyzetet, pánikmegelőzési gyakorlatot felvázolni, ami segíthet, hogy a gyerek a táborban, a szülők meg nélküle otthon „jól nyaraljanak”.

Az első éjszaka, az első idegen helyen alvás. Ha az a megállapodás, hogy az első este lesz egy szülőkkel való beszélgetés, elköszönés, azt tartsák keretek között. Ne folyjon a végtelenbe. A legjobb megoldás az, ha a telefonbeszélgetés az ismerős tanár néni vagy a kísérő szülő jelenlétében történik. Nyugodtak a körülmények, pár mondatot beszél a gyerek a szüleivel, elköszönnek, elcsattan a virtuális puszi, és kezdődhet az éjszaka. Ezt a rendet be kell tartani. Utána már ne legyen hívogatás, egyik oldal részéről sem. Egy esetleges szerencsétlen párnába fúló zokogás, ami a gyerek pillanatnyi elérzékenyülése lehet, a szülők számára drámai hatású! Vérmérséklettől függően reagálnak, előfordul, hogy késő este még hívogatja a család a pedagógust, üzennek a gyereknek – aki az esetek többségében édesdeden alszik. Rosszabb esetben a szülő – nem törődve semmivel – beül a kocsiba, és haza akarja hozni a gyereket. Az sem szerencsés, ha félidőben csak úgy odaugrunk, hogy megnézzük szemünk fényét. Hogy fog örülni! – gondolják. Pedig a gyerekek többsége ilyenkor inkább zavarban van, és nem boldog a szülő hirtelen felbukkanásától.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!