Rezdülések, fények, árnyak – Interjú Kovács Gyula operatőrrel és Radnóti Zsuzsa dramaturggal

A Nők Lapja 2021/28. számának Ő és én rovata.

A magyar operatőriskola két kiemelkedő, világszerte elismert alkotójára emlékezve immár tizenhetedik éve adják át a Kovács László– Zsigmond Vilmos Életműdíjat a szakma legjobbjainak. Az egyik idei díjazott Kovács Gyula, vele és párjával, Radnóti Zsuzsával beszélgettem.

Olvasóink, a szerkesztőség és a magam nevében is gratulálok az életműdíjhoz! Kitől tudta meg, hogy ott lesz a Vigadóban?

Kovács Gyula: Koltai Lajostól, akinek sok évig munkatársa voltam, barátja lettem. Ő mondta a laudációt is, amivel annyira meghatott, hogy azt a harminc másodpercnyi, magamban megfogalmazott szöveget sem tudtam elmondani, amit akartam. Elszorult a torkom.

Ezek szerint Gyula igen érzékeny ember.

Radnóti Zsuzsa: Nemcsak érzékeny, figyelmes és gondoskodó is. A jó operatőr az összes érzékszervével, minden idegszálával dolgozik. Szavak, hangok, mozdulatok, rezdülések, fények, árnyak – mindenre figyel. És Gyula az életben is ilyen. A forgatásokon mindig ő volt a stáb összekötője, lelke.

KGy.: Túlzol. Precíz ember vagyok, és ennyi.

Higgye el, Gyula, aki az ember mellett él, az tudja. Mesélnek a megismerkedésükről?

Zs.: 1979-ben elveszítettem a férjemet, utána évekig visszavonultan éltem, nehezen mozdultam ki, és ezt sok barát tudta. Többek közt Szabó István is, aki ’82-ben Örkény István Macskajátékát forgatta Saarbrückenben. Fölhívott, kérdezte, van-e kedvem kimenni néhány napra, de azt válaszoltam: nincs. Ő kedvesen erőltette, végül mégis kiutaztam.

Ott ismerkedtek meg?

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!