1944, Dél-Franciaország, a náci megszállás időszaka. Jean-Luc, a fiatal francia pályamunkás a gondjára bízott zsidó csecsemővel és szerelmével, Charlotte-tal fáradhatatlanul gyalogol, hogy kijussanak az országból. Nagy nehézségek árán hamarosan elérnek a Pireneusokhoz, ám menet közben nemcsak a fizikai fájdalmat kell legyőzniük, hanem a hatalmas felelősséget is viselniük kell: a gyermek élete az ő kezükben van.

Dél-Franciaország, 1944. május 31.

Charlotte

Először Biarritzba kell eljutnunk, ami csak nyolc kilométerre van Bayonne-tól. Onnan a tengerparton folytathatnánk utunkat, ha a németek nem építették volna meg az Atlanti falat. De megépítették, így a parthoz közeli mezőkön, szántókon kell haladnunk.

A nyílt terepen éberen figyeljük, hogy nem jön-e náci teherautó, de egy tűzifát gyűjtő öregasszonyon kívül egy lelket sem látunk. A hosszú fűszálakon kövér harmatcseppek csüngnek. Hamar átázik a cipőnk, ahogy a parlagon hagyott földeken caplatunk. Nemigen szólunk, csak a lépteink zaja hallatszik, a lélegzetvételünk, meg hébe-hóba némi madárdal. Jean-Luc egy hosszúkás párnahuzatba csavarta be Samuelt.

Alig két óra alatt eljutunk a biarritzi tengerpartra. A végtelenbe nyúló óceánt fürkészem, majd megpillantom a baloldalt tornyosuló hegyláncot.

– Nézd csak! – mutat a legmagasabb csúcsra Jean-Luc. – Az már Spanyolország.

– Spanyolország! Máris? Mintha nem is lenne olyan messze.

Egyik-másik hegycsúcsra felhőtakaró borul, így nehéz megállapítani, hogy milyen magasak. A friss lime színében játszanak a vakító, fehér napsugarak által megvilágított, zöldellő foltok.

Egyszer csak hallom, hogy nagy sebességgel egy kocsi közeledik.