A Nők Lapja 2021/25. számának Irodalom rovata.

A fára leszállt egy madár, ismételgeti a mondatot, miközben a kanapén fekszik. Nem tudja beazonosítani, milyen fa, milyen madár. Galamb, sas, gólya, ezeket felismeri. Ez nem sas, nem galamb, nem gólya. Karácsonykor kiderült, egész életében összekeverte a vörösfenyőt a lucfenyővel, azóta óvatosabb. Az ereszcsatorna fölött feltűnik egy repülő. Megszámolja, a fa csúcsától az ablak jobb felső sarkáig huszonnégy másodperc alatt ér el. Kezébe veszi a telefont, nyolc nem fogadott hívás, visszacsúsztatja a párna alá. Mindjárt kezdődik a hétindító meeting, négy év alatt egyetlen alkalmat sem hagyott ki. Nyárfavattapamacsok szállingóznak a szobában. Pár napja dühös Facebook-posztot írt, miért hagyjuk, hogy amikor végre jóízűen szippanthatnánk a virágillatú levegőből, kerülgetnünk kell ezeket a fehér szarokat. Az utolsó szót kitörölte. Kerülgetnünk kell ezeket a fehér vackokat. Kanadai nyárfa, világosították fel, ne aggódjon, nem okoz allergiát, a fehér vackokat pedig repítőszőrnek hívják, és a magoknak segítenek a terjedésben. Azóta elnézőbb. Szaporodni akarnak, ennyi az egész, nyugtatta magát másnap reggel a parkban, és a kabátjáról levett egy vattapamacsot. A fehér, puha szöszben apró sárga mag. Finoman ráhajtogatta a vattát a magra, a tenyerébe tette, sodorta, gyúrta, csak szaporodni akarnak, ahogy én is, gondolta, és kifújta az orrát. Bogár ütődik az ablaküvegnek, repül tovább. Milyen bogár, milyen fa, milyen madár. Nem tudja, mi minden veszi körül. Pár hete az irodában arról beszélt, hogyan legyünk hatékonyak. Hogyan osszuk be az időnket, ha ránk szakadnak a feladatok. Élvezte, hogy mindenki őt nézi, magabiztosan szónokolt. Megmondom neked, mit csinálj, vannak erre technikák. A legfontosabb a lista. Mindent írj le. Az agyunk nem winchester, nem adattároló gépezet, hanem processzor. Adatfeldolgozó. A telefonjára néz, a meeting hét perce tart, tizenegy nem fogadott hívás. Megnyitja az Instát, a te babád is lepisil pelenkázás közben? Szavazz, igen vagy nem. Elképzeli, ahogy egy szép nyári délután azt mondja Andrásnak, szívem, ez a gyerek bekakált, megtennéd, hogy kicseréled a pelenkáját? Hogy megint lepisiljen, kérdezné András, ő meg válaszolna, igen, most te vagy a soros. Nevetnének. Így lenne, gondolja, és megnyomja az igen gombot. Újra feltűnik egy repülő, hetvenkét másodperc a fenyőtoboz csúcsától a kilincsig, onnan további százhárom az ablak jobb felső sarkáig. Becsukja a szemét, látja magát, ahogy az iroda közepén magyaráz, széles, nagy gesztusokkal. Ne legyenek méteres to do listáid, nagyon fontos, hogy reális elvárásaid legyenek. E-mailezés? Tömbösíteni. Azt a feladatot, amit öt perc alatt meg tudsz csinálni, csináld meg, ilyen egyszerű. Öt perc, megcsinálom, pipa. Kipipálni a teendőket jobb, mint egy orgazmus, mondta hangosan, és érezte, hogy egy izzadságcsepp gördül végig az oldalán. A szemközti ház kéményére leszáll egy másik madár. Nem sas, nem gólya, nem galamb. Talán egy cinkét is felismerne. Egy feketerigót biztosan. Milyen madár, milyen kémény. Az iroda közepén olyan szavakat ismételgetett, mint prioritás és delegálás. A kéményekről nem tud semmit. Típusok, fajták, nincsenek rá szavai. Eszébe jut, milyen büszke volt magára, hogy hosszú hónapok munkájával, megfelelő önismerettel és kísérletezéssel megtalálta a módszert, amivel az idejét a leghasznosabban töltötte ki. Egy perc sem ment kárba. Expect the unexpected, számolj a kiszámíthatatlannal. Eisenhower-mátrix, ami sürgős, nem biztos, hogy fontos. Beírja a keresőbe, hogy kéményfajták. A kémények típusaik szerint lehetnek egy- vagy többhéjúak. Többhéjúak között vannak előregyártott, elemes kémények, szerelt kémények és falazott bélelt kémények. Becsukja a szemét, autók, kutyaugatás, bogár koppan az üvegen, madárhang. Milyen bogár, milyen kutya, milyen madár. Biztosan nem ritka fajta. Átlagos, hétköznapi madár. A madár, ami nem sas, nem gólya, nem galamb, nem cinke és nem feketerigó, felröpül, négy másodperc alatt eléri a bal felső sarkot, majd elhagyja a látóteret. András biztosan meg tudná mondani, milyen madár, de András elment, mert András nem akar gyereket. Beírja a keresőbe, fehér begyű madár fekete szárnyakkal és hosszú farokkal. A szemközti ház falazott, többhéjú, bélelt tégla kéményére rászállt egy közönséges szarka, ismételgeti a mondatot.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!
Sajnos elfogytak az ingyenes hozzáféréseid az előfizetői tartalmakhoz.
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért!
Próbáld ki most kedvezményesen!