Tündérmese háttérzajjal – Közeli Halász Rita elsőkönyves íróval

A Nők Lapja 2021/25. számának Közeli rovata.

Hogyan lehet úgy megírni egy bántalmazó kapcsolatból kimenekülő nő történetét, ahogyan még senki más? Hogyan lehet egy érzékeny témát feldolgozó szöveg egyszerre könnyed és mély, fanyar és húsba vágó? Halász Rita hét évig dolgozott Mély levegő című első regényén, ami rögtön az idei Libri irodalmi díj döntősei közé repítette.

A történeted kívülről sikersztorinak tűnik. Te hogyan éled meg?

Amikor az ember benne van, nem így érzi. Folyamatosan emlékeztetnem kell magam arra, hogy próbáljam megélni ezt az örömöt. Ami kívülről talán egyszerűnek látszik, abban belülről sokkal több a fájdalom, a nehézség és a szorongás. Azt vettem észre, hogy a negatív hatások sokszorozódnak bennem. Így vagyunk kódolva Európának ezen a táján? Vagy csak én vagyok ilyen? Az biztos, hogy a sikert is fel kell dolgozni. Valamelyest félelmetes is az egész. Ezután majd meg kell felelnem? De minek kell megfelelnem? Korábban nem ilyen szorongónak ismertem magam, úgy látszik, ezt hozta elő belőlem ez az élmény. Amikor viszont értesítettek a díjra való jelölésről, na, az tiszta boldogságpillanat volt, és külön örültem annak is, hogy tudok örülni. Egyébként meg azt gondolom, hogy nyugi, ahogyan minden, ez is elmúlik. Nem szabad elszállnom, most jön a neheze. Maradjunk csak józanok. Elkezdtem például túrázni, és ez nagyon jó, mert a földön tart, ritmust ad, és a természet a maga egyszerűségével a legjobb dolog. Segít a tengelyemnél maradni.

Mi neked a tengely?

Az életem egyik része szokatlanul alakult, de a többi szerepem változatlan: a családomban, a munkámban ugyanaz vagyok, aki voltam. Ez nagyon fontos. Az elmúlt fél évben nehezen tudtam a könyvön kívül másra koncentrálni, és ezt a gyerekek, nagyon helyesen, kikérték maguknak (két lánya van, házasságban él zenész férjével – a szerk.).

Azzal mindig tisztában voltál, hogy a könyved jó?

Akadtak pillanatok, amikor ezt éreztem. Máskor elfogott a kétség. De mivel négy évig tartott a felkészülés és három évig maga az írás, egy biztos: nem mondhatom, hogy elsiettem volna. A végén még nagyon alaposan át is szerkesztettem, ötvenezer karaktert kihúztam. Egyenként kerestem rá szavakra, és irtottam a „majd”-okat, a „hogy”-okat, az „és”-eket meg a „de”-ket. Először fel sem tűnik, mennyi van ezekből a szavakból, amelyektől lomhább, léhább lesz a szöveg. Az is fontos volt, hogy kimondjam: ez egy első könyv. Itt tartok, most ennyi a tudásom. Ez hosszú építkezés lesz, amit épp most kezdek el. Nem most írom meg életem főművét. Remélem!

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!