Múzsák, szeretők, egyenrangú partnerek – A preraffaelita festők legnagyobb támaszai

Művészet és történelem a Nők Lapja 2021/24. számának cikkében.

Miszticizmus, gazdagon kidolgozott részletek, vibráló színek, őszinte és erőteljes érzelmek, éteri szépségű nők – a 19. század derekán megalakult preraffaelita művészcsoport szakított a kor és a brit Királyi Akadémia merev, historizáló esztétikumával, és nem csupán új művészeti irányzatot teremtett, de a női szépségről alkotott képet is gyökeresen megváltoztatta.

A preraffaelita testvériség 1848-ban jött létre, művészi krédójuk szerint a Raffaello előtti festészethez szerettek volna visszatérni. Elutasították a kor elfogadott művészi irányzatait, mesterkéltnek, művinek tartották azt a vonalat, amelynek még Sir Joshua Reynolds fektette le az alapjait. Rajongtak a misztikus, vallási és mitológiai témákért, alkotásaik nagyban befolyásolták az utánuk következő nemzedékek munkáit. A testvériséget Dante Gabriel Rossetti, William Holman Hunt és John Everett Millais alapította, ám később többen is csatlakoztak hozzájuk. Festményeik könnyedén beazonosíthatók jellegzetes nőalakjaikról, amelyek dúsan omló hajzuhatagukkal, karakteres, szinte férfias vonásaikkal, porcelánfehér bőrükkel, robusztus, vagy épp ellenkezőleg, már-már kórosan vékony testükkel nagyon elütöttek a 19. század szépségideáljától. A modellek, akikről Beatricét, Oféliát, Perszephonét mintázták, sokkal többek voltak egyszerű múzsáknál, feleségeknél és szeretőknél: sokan közülük maguk is sikeres művészek lettek, törekvéseiket a testvériség férfi tagjai támogatták.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!